Álom az álomban

Egyszer arra keltem, hogy az ágyam mellett állva valaki arra vár, hogy kinyissam a szemem...
Fojtogatni kezdett, én pedig lefejteni magamról a kezeit, mire végre felkeltem igazából is, vagy kitudja...felkeltem e tényleg...
Sokáig emiatt az esemény miatt nem mertem mélyen aludni, inkább csak a munkahelyemen a széken, a kanapén, vagy a kocsiban az anyósülésen tudtam összekaparni pár órát, itthon virrasztottam.
Aztán elmult.
Ma pedig azt álmodtam, hogy igazoltatnak a rendőrök, amitől eddig nem tartottam, bár elég régóta nincs forgalomban az autó, de így, az év utolsó napján, mikor amúgy is nyüzsögnek a fakabátok...ráadásul előre megteremtem a fejemben a helyzetet...
Nem sokkal jobb félni, mint megijedni, mert megijedni úgy érdemes, hogy az egy pillanatig tartson, ha már spontán a dolog, félni meg minek?
Így rágtam véresre a körmeimet és indultam remegő lábakkal útnak, kisebb szívrohamokat átélve rendőrautók láttán..


buék.

Befejezettlen lefejezett kifejezés

Nyugalom árad szét a nem is olyan sötét katakombámban.
Régen zárkóztam be ide, mikor kísérletezéseim során arra eszméltem, hogy nem tudom a halálba aludni magam, mert folyton felkelek.
Itt viszont már ébren is jó, plakátokon idézetek, amiket ha akarok segítenek, ha akarom láthatatlanok.
Megszűnt a depresszióm.
Évek múltak el.
Szeretem a Csöndet, de ez olyasmi, mint mikor a szigorú nagymamádat szereted.
Egyben félsz is tőle.
Ezért jár a szám lélegzetvétel nélkül, nehogy kettesbe maradjak a Csönddel, akit mint már említettem, roppant mód kedvelek.
Távolból magamra ismerek, a mozdulataimra, de csakis azokra, amik nem mesterkéltek.
Azokon  a gyártottakon inkább meglepődöm.
Tudom, hogy milyen az illatom, milyen a színem, hányas szám vagyok, milyen vektor, mi/ki az inverzém.

Néha tévelygek, de tökre belefér.
Nem is vagyok biztos ebben a tévelygés dologban sem, mert míg olaszul a 'traviamento' elfajzást, tévedést, tévelygést jelenthet, angolban már az 'aberration' már az aberrációra enged asszociálni.
Az aberráció pedig kis jóindulattal sem túl jó, nem úgy, mint kedvesebb és kifejezőbb szavunk: a tévelygés.
Ha ennek ekkora gondot sikerült okoznia, akkor élek a változtatás lehetőségével, így átjavítom 'kószálra'.
Radír.

Néha kószálok, de belefér.
Ennek pedig mintha nem volna lelki kivetülése...
Radír.

Kóválygok!
Ez hangalakilag a kettő(tévelyeg, kószál) gyermeke, de ez sem az igazi...
Lehet, hogy nem is ténfergek, lézengek, lődörgök, bóklászom, csellengek, tekergek, csavargok, hanem teljesen megfontoltan, tiszta elmével lépkedem a helyes úton, a megfelelő irányba?
Az elmúlt 3 perc erre engedett következtetni, szóval el is indulok.
De hova lesz a menet?
Menet? Milyen érdekes szó.
...
Hagyjuk.



Csöng.
Felveszem a telefont, belehalózok.
- Halo..
- Szia!
- Hahó!
- Olyan, mintha lett volna még valaki....- mondja az ismerős hang.
- Nekem is.- mondom.
- Tényleg van egy harmadik?- érdeklődő idegen hang.
- Jah, a nővérem... Tedd már le, bazdmeg.

Lehet, hogy én vagyok a "harmadik", de akkor ők a "másikkettő", szóval ennél már nem lehetne relatívabb semmi, basszák meg ők.

Rámoljátok a holmimat.Rámoltjátok a villanyt.Villan.

Ezt a hamutálat csak én ürítem ki.
Pedig én teszem bele a legkevesebb csikket.
Tisztára törlöm, aztán rágyújtok, hogy én piszkolhassam be újból elsőként.
Csak ezért gyújtok rá, el sem szívom, csak félig.

Íme

Partvissal taszítom le a hótömeget kölcsönautómról.
Tankolni kéne. Persze csak azután, hogy kiszabadítottam a járgányt.
E gondolatok utolsó emlékeim a következő előtt; kávét akarok.
Az út abszolút. Kiesett.
A kávé tegnapi, hideg és nagyon édes, mert egy egész 5g-os zacskót beleszórtam nyírfacukorból, a pazarlás elkerülése végett, ugyanis kiszámítva, 5 g 33, 3 forintba kerül.
A mobilommal számoltam ki.
Eltenni meg badarság volna a maradékot, mert az már nem azzal az érzéssel bír, mint mikor újat bontasz és szakad a papír.
Elnyel a csend, épp már a garatában vagyok, mikor lehullik mögöttem a száradó mikulásvirágnak egyik levele, s kiránt a Néma Nagyság torkából.
Különben is, félrecsúsztam volna.
A kutyám épp jól van, mielőtt még csak akkor írnék róla, mikor rosszul lesz.
A szüleimet változatlanul szeretem, a munkahelyemet változóan utálom, a korán kelés önmagában nem készít ki, csak a későn fekvéssel kombinálva.
Hajat mosni nem merek, mert nagyon hideg van a fürdőszobában.

Csak azokat a társasjátékokat szeretem, ahol nincsenek szabályok és csak beszélni kell, lehet, hogy ezt inkább társalgásnak nevezik.
Felettem üvegtető, megenyhül a morcos ég.
Van egy liftünk, aminek van egy kijárata a semmibe.
Vagy csak a tetőre, nem tudom pontosan, sajnos nem lehet felmenni.

Újból derékig töltöm a poharam, fenekére nézek. Ez a testbeszédem.

Zongorák a vállamon

Ma úgy voltam ideges, ahogyan a felnőttek szoktak idegesek lenni.
Hónaljaimon folt, fogamon nikotin nyomok.

All literál

Ma úgy éreztem, annyira felesleges nélküled élnem, mint amennyire felesleges volt az életem azelőtt, mielőtt még eléd ültem volna, mielőtt még belém épültél.
...és a képen, amin a te szemed van és amiről levágtam a feleséged, szóval ott a tükrömbe nézek, és a saját arcom tapogatom, háta érzed, mint azelőtt így százszor, mikor szarrá fagytam a megállóban azt várva, hogy a várakozás ne múljon el.
Ennél nyálasabb már csak az volna, ha azt gondolnám, hogy jól tudom, engem akarsz, mikor belehatolsz a feleseggedbe, vagy épp őt csalod valakivel.
...amikor azt a mocskos jövőt tervezed, mikor a munkáidat készíted, én inspirállak, én teszlek tönkre és emellek fel.... Ez tévedés.
Közöm is messze van tőled.
Ennél is nyálasabb pedig úgy lehetne, ha ezt nem tenném közzé...
Nézem a kiélt arcod, és reménynek apró nyoma sincs, nem jössz már sehova.
Velem nem.
Nem feszítjük hátra azt a bizonyos ujjunkat, nekem senki nem túrja már a hajam, én pedig megszerettem a csemiubit meg azt a fekete löttyöt, de csak a hang miatt, ahogy a kupak és a flakon fáradtan fújtat a fájdalmas válás pillanatát gyászlova.
 Iszom.

Kihányom a lelkem.

Ó, Zsüliett...

"...járvány az én feslettségem, meg kell mételyeznem egész környezetemet; örüljön a társadalom, hogy megmaradok a károkozás e kéjes formájánál, mert az én hajlamaimmal és elveimmel választhatnék olyat is, amely jóval végzetesebb volna az emberekre nézve."

do not karma

Táskáimat kezek nélkül, szemem alatt hurcolom.
Félve lépek a lépcsőre, rettegve szállok be a liftbe, egész nap rossz karma kerget, és nehéz két ekkora bőrönddel a szemem alatt menekülni.
Most vagy a csomagokat hagyom el, vagy hagyom, hogy utol érjenek.

Tájltül

Tej és cukor nélküli kakaót iszom, sokkal inkább kakaó íze van így, mint tej vagy cukor.
Aki meri gondolni, hogy ezek a hozzávalónak hitt méreganyagok szükségesek egy finom kakaó elkészítéséhez, annak részben igazat adok, de egy nem sokkal szarabb itóka is kihozható ezek nélkülözésével.
Tegnap sajttortát voltam kénytelen enni gránátalmasziruppal, mentalevéllel és érett barackkal, szegény én, iszonyatos élmény volt, főleg mikor a pincér odacsúsztatta a papírfecnit.
Persze tudtam, hogy mire számíthatok, de mikor már megtelt az ember, egy pillanatra meg is bánja a dolgot. Vagy nem.
Délután ébredtem, kora este feküdtem le.
Csodaszép dolgokat álmodtam, azt álmodtam, hogy egy szép ünnep felé közeledünk, egy kisfiú vagyok, kint hullik a hó(ez igaz is volt), és engem elkezd szorítani a nyakkendőm, de tűröm, becsomagolt ajándékokat szaggatok széjjel, de mindegyik dobozban csak nyakkendő van.
Ahogy a tizediket húzom ki a csomagolásból, ami végtelennek bizonyul, úgy fojtom magam halálra, s egyben ébredek fel.
Nem viselt meg nagyon, visszaaludtam, előtte egy magazint olvasgattam, nújorki kiállítások ajánlói voltak benne angolul. Amerikaiul.
Hiányzik a kálcsör.

Sing csont

Nincs másvágyam jelenleg,mint egy olyanszámitógép,amin jól működik az a hosszubillentyű,ami a szóköztcsinálja.
nemigaz.
azt is szeretném,ha sütne a nap, ha nem csak 24hanem legalább 100ora volna a napban,és az alvásigényemre vonatkozóidöpedig nem változna.
jóvolna emberekkel találkozni,akik mondják, hogy sziaéshogyvagyés a válaszomisérdekliőket,emberekkel,akikkellehet programot csinálni, vagy csak sörözni,migénteázom.
akarok egy drágaautót meg egy munkahelyet, aholnem én vagyok a hibás, ha nyitvamarad a bejárati ajtó,akarom a kutyámat vissza, akinem beteg, akinem sirdogál folyton, mert fáj valamije.akarok egylakást.
egy másik várost.egy gazdagabbat, ahol a barátaimnak hivott emberekkeltáncolni megyek szerdánként,és egy akarok egypillanatot,mikornem kella zsebemhez nyulni, hogy emlékeztessem magamat, hogy mennyi pénz van benne. egy naplementét, amiben nincs benne az autópálya zaja.
egyfürdőkádat.azt nagyon. ha lenne egy fürdőkádam, gyertyát tennéka szélére,és habfürdőznék,mig csakki nem ázik a bőröm teljesen, ésujbololvasnám a herri potter sorozatot. angolul.
kérek egyjobb jövöt,ahola hütöben nem csak vaj van meg tojás, egy télinapot,mikor örülten tüz a napésszánkozhatok le egydombrol,hangos kacajjal a fejemben, talán egy fényképet iskérek erröl.
ezeket akarom.
meg azt, hogy hagyjatok.hadlegyek egyedül a sötétés hideg kuckómban a könyvemmel, hadkeljek korán, hogy beérjek a monkahelyemre, aholén vagyok a hibás, ha nyitvamarad az ajtó, had irjak ezen a gépen, amin nemjo ez a hosszukásbillentyü,hagyjatok.

nincs, ami idegen/nincs -ami idegen

...és csak baktattam, érzéseket kutatva, -nem akarok írni sem....
szóval baktattam, és kerestem valamit, amit szerethetek....utálhatok...vagy bármit, ami akármilyen érzést vált ki belőlem....és akkor megláttam egy leukémiás kislányt...és a karácsonyi tömegkavalkád kellős közepén elbőgtem magam...még csak nem is tűnt boldogtalannak a gyerkőc...fiatal volt az anyukája is, ajándék után kutathattakak...én meg csak bőgtem, bömböltem...
a mosdó fele vettem az irányt, és mikor berontottam, láttam, hogy piszoárok sora szakítja szét a megszokott kép illúzióját, melyen csak ajtók szerepelnek, bennük guggoló nőkkel, szóval a férfibe nyitottam be, vissza rükverc, be a másikba, ott gondoltam, mivel ezren szépítkeztek a tükör előtt, hogy bekuporodok egy fülkébe, persze a legbüdösebbet fogtam ki.
Túltéve magamat ezen, kapva az alkalmon és a tér adta lehetőségeken, vizelhetnékem támadt.
akasztó nem volt a közelben, kabátban voltam kénytelen végrehajtani a feladatot, ám könnytörölgetés közbeni kabát/táskaszorongatós mutatványom alatt sikeresen lepisiltam a kabátom kötőkéjét, ami épp beleért a vécébe.
Akkor elhatároztam, hogy öngyilkos leszek.
Azóta is élek, de hogyan?
Utolsó filléreimből cigit vettem, egy dobozzal, meg egy öngyújtót.
Az utóbbi nem működött, megakadt az a szar pörgentyű benne, ami által véresre dörzsölte az ujjamon a bőrt.
Ekkor már kitört belőlem a nevetés, a buszig kuncogtam magamban ezen a "rosszálombelihelyzeten", aztán szépen index és elhúz a busz, igen, az orrom előtt, pedig siettetem lépteimet, de ezt egy 15kg- os táskával az oldalamon nem úgy tudom véghez vinni, mint nélküle.
Az idegeim ma nem bírták a kiképzést, szóval újból patakokat töltöttem fel potyogó könnyeimmel, aztán megnyugodtam, mikor beértem a munkahelyemre, ahol szokás szerint semmi nem volt rendben.
De ilyen a szisztematikus káosz. Felettébb üdítő.
Azóta itt ülök, többféle módszert kipróbáltam már a gyomorgörcsöm megszüntetésére, de eddig még csak tetézni sikerült az állapotot.
Koccintok az egészségtelenségemre egy újabb bögre kávéval és egy szál gyufával megerőszakolt cigivel.
Remélem hamar eltelik ez a röpke 5 óra, hogy végre befúrjam magam egy kedves hétköznapi álom erejéig a kőkemény, idegen ágyikóba...
...pedig ennyi kávétól el nem alszom soha.

Morctalanítás

Kora hajnalban lestük a kukást, aki a lomokat dobálja be a kocsioba a ház elöl.
Anyám hangosan drukkolt, hogy mindent elvigyenek (gyerünk fiuk!még azt is!nem olyan nehéz!), én pedig egy csomót próbáltam kigubancolni a hajamból, amit később levágtam.
Elkészítettem a teámat, jó erősen, fél óra szorongatás után mégsem ittam meg.
Legalább a jégcsapok leolvadtak ez idő alatt az ujjaimról.

Köntösben álltam a kertben, és a labdákat felváltva dobáltam ebeimnek, majd visszafeküdtem olvasni, szundítottam.
Elkergettem a gondolatot, hogy ma még fel kell kelni, és hogy rám még vár a hét második fele, ami mindig húzósabb, mint az első.
Ez tökéletesen sikerült, így most már késésben is vagyok, de még írok pár sort, hogy nyugodtabban tudjak útra kelni a három mázsás hátizsákommal és a frissen gumifújt cangámmal.
Holnap térek csak haza.
Hasta la vista.

Falkahivogató

Mindig csak akkor hozom szóba a kutyámat, mikor kezdem érezni, hogy rosszabbodik az állapota.
Ahogy akkor kezd el foglalkozni a szülő gyerekével, mikor már elküldte az ofő pszichológushoz a szerencsétlen kölköt, vagy pont úgy, mikor rohansz meglocsolni a növényeket, mert észrevetted, hogy már elszaáradtak.
Ághr.
Mi ez a 'világvégehangulat'?
Holnap összeszedem Kedves Biciklimet, rengeteg kérdésre adja meg egy nehéz út a választ, ezért fogok még 10 év múlva is autóstoppal utazni, biciklivel közlekedni, s talán egyszer még teljesen egyedül repülőre is szállok.
Jól megmutatom, milyen roppant kemény tudok lenni.
Én is unom magamat.


Füttyentek, és trappolnak felém.
Állatfarm. Léleksimogató.

Megpihenés/ áll a vállamon

Ma nyár volt megint.
Sokévente van néha nyár, de ma még a kislábujjam se kellett feláldoznom érte.

Az érzés, hogy valaha egyedül maradtam, aggasztóbb, mint általánosságban csak úgy egyedül lenni.
Ma ez egy teljesen új gondolat formáját képezte.
Amúgy kiheverhető, de komolyan.
Mert ahogy ti is mondanátok, az idő minden sebet begyógyít.
Ha ez így van, akkor íme az univerzumom megsemmisülésének képlete:
1. Egy seb vagyok.
2. Egy felszakadt, gennyedző seb vagyok.
3. Szóval ha én magam vagyok a seb, akkor a gyógyulás a halálomat kell hogy eredményezze, tehát az állítás igaz.
4. Az idő tökéletes munkát végez, de ennyi erővel akár már most kinyírhatnám magam.

Baromság..Mindegy.


Mit is akarok?
Magamtól meg a holnaptól?
Ha tudnám, csak lusta volnék a cél felé haladni, az kevésbé lombozna le, mint a tétlenség.
Igen, ahogy Capote mondja, hogy Szent Teréz mondja:
"Több könnyet hullatunk a meghallgatott imák, mint a meg nem hallgatottak miatt."
Van itt egyáltalán összefüggés?

Magamra ordítok, de én is alig hallom, mégis berekedek:
-Nyugalmat akarsz? -rávágom kapásból az igazat:
-NEM!
Mert tényleg nem..
Akkor mit is? Felállni? Odébbülni? Megházasodni?
Munkát váltani? Képeslapokat küldeni karácsonyra?
Szebbnek lenni? Jobban lenni?
Mit? MIT?
Nem, nem nem.
Minden jó így, mert a holnap úgyis mindig más.
Azt akarom, hogy akarjak valamit.
Nem akarni semmit... a legrosszabb.

Uv rózsaszín volt és ottmaradt a

Kávé fogmosás után

Az egy kicsit fanyar, de szerethető.

Egy megálló

Szedett- vedett kósza szál.
Marseillesben voltam szabad, s fog.
Fél szememmel hunyorítok.
Gondolat kergette gondolat.
Hol is hagytam a biciklimet?
Legalább fáradt is mindenki, ha már ronda.
Az ellenőrök csak pénteken állnak a kijáratnál.
Gyógyszert tömök magamba.
Lábszármelegítő.
Rohad a mellem. Nem, az a lelkem.
Hupilila.
Nagybetűvel írd a napokat.
Logikus.
Színházi bársony székbe izzadok bugyiban.
Agydaganat.
Fogmosás algával.
Vékony test, nagy kerek fejjel.
Torreádor.
Matyóhímzés.
Kontakt.
Olvadt műanyag kapaszkodó égeti a tenyerem.
Állatsimogató.
Megszerettem a kotongumit.
Szerintük a halál rossz, szerintem meg semmi különös.
Olyan, mint az érettségi.
Túl.
A virágakat letépem, számba veszem.
Százszorcsúnya, illatoska.
Kakaóbab.
Baba kaka.
Villanykörte tolvajlás a négyeshatoson.
Füves cigi dekk a zsebben.
Kávégépkar.
Üvölti: nem kell fizetni.
Indiánok kiszúrták a fülemet.
Jobban hallom így a sámánom tanácsait.
Távcsöves.
Szemetesvödör.
Pikkelyek a hátamon.
Ha a kislábujjamat fel kéne áldozni az örök nyár érdekében, megtenném.
Várárokban aludttej.
Csillárból napfény.

A lét elviselhetetlen könnyűsége

"Az örök visszatérés mítosza per negationem azt mondja, hogy az élet, mely egyszer s mindenkorra eltûnik, s mely nem tér vissza, árnyékhoz hasonlít, nincs súlya, eleve halott, és ha ez az élet szörnyû, gyönyörû, magasztos volt, e szörnyûség, szépség vagy magasztosság nem jelent semmit. Ugyanúgy nem kell tudomást vennünk róla,mint két afrikai állam XIV. századi háborújáról, mely semmit sem változtatott a világ arculatán, jóllehet embertelen kínok közepette háromszázezer néger vesztette benne életét.
Változtat-e valamit a két afrikai állam XIV. században vívott háborúján, ha a harc az örök visszatérés folytán számtalanszor megismétlõdik?"


"Amennyiben a legsúlyosabb teher az örök visszatérés, ennek hátterében az életünk csodálatosan könnyűnek mutatkozhat."

Mesélek, mesélsz

A vesémet nyomogatja a talpamon keresztül.
Nem szép dolog kínozni a másikat, de elhittem, hogy ettől jobb lesz nekem, ezért hagyom.

Mellesleg pénzbe is kerül, úgy, mint minden.
Túl jól érzem magam, túl egyszerűnek tűnik minden és csak divatból agonizálok, ám
 ez a csütörtök mégsem jött össze.
Hasfájásom pusztította maradék lelkesedésem, jószerivel végigbőgtem a táncórát, nem is a fájdalomtól, hanem az elégedetlenségtől feldúlva, elvonulva, bekucorodva egy kis lukba, egyedül, sötétben, mint egy duzzogó kamasz.
Túl sok volt a kávé, a szívem is csak zakatolt, mint a gyors. A vonat.
Óra végén visszatértem a terembe, de csak a cuccaimért, meg elköszönni.
Jó nézni a többieket, jobb, mint megmoccanni.
Ezek voltak az előzmények, szóval így jutottam ide, fekszem, ökölben a kezem, izmaim megfeszülnek.
Nem megyek orvoshoz, az már biztos, de meggyógyulok, az is.
Annyira hiszek ebben a nyomkodásban, hogy talán el sem kéne járni, csak befizetni.
Eddig ezt tettem, elmentem orvoshoz, fizettem, adott egy papírt, a gyógyszertárban fizettem, elolvastam mit vettem, azt eltettem, majd szenvedtem tovább.
Most itt hanyatt fekve szenvedek, de jobb lesz, tudom, felkiáltok:
-Ne kímélj!
(röhög ez a kicsit sem apró termetű jópofa ember)
-Ne bánts!!!-szinte könyörgök, ám lábaim nem szabadulnak szorításából.
Csak az első kérést hallotta meg sajnos, de már csak 5perc van az időmből, addig meg csak nem halálozok el.
Ilyen élményeket lehet begyűjteni a reflexológusnál.
Már a csizmámba préselem magam, ő pedig magyaráz, arról, hogy nem rózsás a helyzet és egy kínzás semmire nem elég.
Ezzel tisztában voltam magamtól is, szóval vettem is bérletet, bár szívesebben nézném a Megasztárt heti kétszer, mert az is kellemetlen, de nem ennyire.
Sütőtökkel tömöm a fejem, jó lenne azzá válni, ami karamellt izzad, mikor a tűz fölé kerül.
Érdekes fajzat.
Rémlik egy kép: Szentendre, vízpart, bor és sütőtökleves tökmaggal.
Polár plédekbe csavarodva mesélsz, mesélek.
Tiszta a mosdó is, tolóajtó, zene szól.
A pincér rendes, nem vár borravalót, nem is kap.
Hiányzik a rengeteg séta, jobbnál jobb kávék, teák, az utazás.
Olyan tiszteletteljesnek éreztem mindig a kapcsolatunkat.
Nyitottnak és kulturáltnak.
Gubbasztottunk a konyhánkban, mint cicák a háztetőn.
Reggeli a teraszon, esti tea az erkélyen.
Mozi.
Tudom, nincs hibás, de azt is tudom, én vagyok az...
Lehet valamit megbánni?
Igen.
Barátságot így elpazarolni.
Ha ez nem így történt volna, most El Caminói utunkat terveznénk.
Csinálok egy szar kávét.
Feketén, mert megérdemlem.

Megint egy várok

Négy huszonkilenckor ébredtem.
Mostanában rendszeresen egy perccel az ébresztő előtt.
A Bartókon a recsegés hangosabb, mint a muzsika, és a gyomrom sem hagy nyugalmat nekem.
Épp meg akarok halni.
Nem ezek miatt, hanem azok miatt, akik nem indexelnek a körforgalomban, akik a muszájt ellipszilonnal írják, azok miatt, akik minden másnap a mekiben zabálnak, viszont Szindi Króford edzünk együtt! -videóját megveszik, de csak ráverik.
Hirtelen csak ennyi.
De ha megölném magam, akkor Mednyánszky fái közt dideregve ébrednék, ha pedig természetes halállal halok, talán Mucha női közt születhetek újjá.
Várok.
Mindig csak várakozni kell.
Az én pesti látképem a szivárvány pizsamás Duna, a rakpartról tükröződő fénysávok, de erre is várni kell. Mire este lesz, már jöhetne a reggel, mire reggel, még az éjet akarnám élvezni.
Amint visszaolvasom e sorokat, máris elégedettség fog el, nem azért, mert azt képzelem, hogy bármennyi értelme is van annak, hogy írok, hanem azért, mert rájövök, hogy eddig mindig eljött amit vártam, így arra is rá kellett jönnöm, hogy bennem van a hiba, hogy mégis elégedetlen vagyok.
Ha tudom, hogy bennem van a hiba, akkor viszont ki tudom javítani.
Beírom google-ba, és várom az eredmény.
Lefagyott a gép.
Megint csak várok.
Várok és várok.

Vagy vagy

Mogyorófagyi, alma, cigi, fogmosás, mellnézegetés, bögrés leves, cigi, amúgy tényleg jó a kedvem, de azért mégsem az a világmegváltós hangulat...
Picit lenyugszik az ember, mikor rájön, nem tudja megváltani a Világot.
Vagy inkább rájön az ember, hogy nem tudja megváltani a Világot és picit lenyugszik?
Vagy rájön, hogy már megváltotta a maga kis világát de nem tette tul magasra a lécet és elkeseredik ezen.
Vagy rájön, hogy túl magasra tette a lécet és a saját világát sem lesz képes sosem megváltani?
Vagy csak elmegy a zaciba az aranyakat kiváltani.
Vagy a boltba az üvegeket beváltani?
Vagy  receptet kiváltani.
Vagy ígértet beváltan?
Vagy valutát váltani.
Vagy elnököt leváltani?
Vagy hazamegy ruhát váltani.
Az a legjobb, pénzbe se sokba kerül, meg tisztának is érzi magát az ember utána.
Meg bevett szokás az elszontyolodott lányok körében a 'lábujjkörömfestés', ez egy a bú űzésére szolgáló foglalatosságok közül a népi hiedelem szerint.
Szóval most kilakkoztam a körmömet, hátha minden rendbe jön, de elfolyt ez is.
Mint a vigyorom.

Toronyiránt

...és egy olyan világban ébredtem, ahol mindennemű pozitív érzelem szekszualitást szül, a negatív emóciók pedig gyilkolászást váltanak ki újonnan megismert embertársaimból.
Az utcák inkább véresek, de olykor ondó tócsába is botolhatunk.
Lángolnak a házak, törnek az ablakok, ahol nem, ott gyertyák pislákolnak, orgiák folynak.
Bebugyolálom magam, megpróbálom elfedni arcomat is vékony kendőmmel, de kiszúr egy fiatalember, lassítja lépteit, míg én már futólépésben szelem az utcát.
Mindenféle szóbeszédet hanyagolva magához húz, felkap, leejt mielőtt még ellenkezni tudnék, és ő is a földre hull, hátában egy késsel, amit egy közepesen antipatikus hölgy helyezett belé mérgében, igen zaklatott állapotban.
Tekintetét áldozatáról rám emeli e nő, gyűlölettől villódzó szempárral néz rám, mozdul, én pedig esélyt sem adva neki arra, hogy kiélje további gyilkolási vágyát, rohanni kezdek.
Mindenképp hátrányban voltam vele szemben, ő guggolt, én pedig ülésből rajtoltam.
Hátra sem pillantva eredtem útnak, s lassan egy egészen más kinézetű város tárult elém...
Nincs kedvem tovább írni.

Porcelán oroszlánfej műanyag fogason

-Háromnegyed baz'meget legyen szíves cukor nélkül, kudarccal higitva!
-Máris hozom!
...

Teljes az elkeseredés, talán kérhettem volna bele mézet vagy valami, mert ez így trágya.


Ki gyúrt gombócot a torkomba?
Ki használta el azt a sok szabad órát a 24-ből?
Ki mosta 90°-on a bugyijaimat?
Egyikbe sem férek már el...

Jah, nem, persze én sem értek semmihez, meg a képeim is szarok, nincs érzékem a kortárs művészethez, a klasszikushoz meg tehetség kell.
Sosem volt érthetetlen a kortárs, csak értékelhetetlen.
2009-ben nem sokat tévedtek a plakátok, csak pár betű eltérés van.
Gazdag metroszekszuálisoknak meg amúgy is ingyenes a belépés.
Jelentkeztem mobilfotósnak, szakosodnék tetempublikációra.
Minden megváltozna, ha megmozdulnék.
Képzetlen vagy képzeletlen?
Ez itt a válasz.

nemértemhogytörténhetett

Nagy baj az agybaj, de a tífusz se kispálya.
Resztelt máj varázslatos illata árad ki a konyhából, én udvariasan, csukott szájjal öklendezem.
Magam vagyok a saját felvett és valóssá alakított nőiességem, a megtestesült illem.
Ha épp nem a vádlimon lévő csípést kaparásznám, és szalvétám is volna, lehet, hogy a szám elé tartanám, ha kikívánkozna e fenséges gőztől a cseppet sem undorító ebédem, hogy kecsesen  belehajtogathassam  a papírba emésztetlen étkemet, ami akkorra már bizonyára átázna (mármint a papir),és a markomban landolna, hogy ezután elnézést kérve kirohanjak a mosdóba, ahol kecsesen az előzőnél hatalmasabbat rókázhatok.
Szalvetta hiányában egyelőre csendesen lent tartom a kijönni vágyót, és mosolygok, ha engem figyelnének, a hajamat igazgatom, de nem tarthatom vissza, küzd, ahogy megy le a szag, a belsőm menekülne, de bent bár nincs hely, ó, mintha minden elvegyülne, és taccs...
Az abrosznak annyi.
Ha lehetne, hirdetést adnék fel, lehetőséget keresve a feltünésmentes távozásra, de azt hiszem, nincs időpont, ami felajánlaná magát, szóval, így jár, aki belsőszerveket párol és vendégségbe invitál egy vegetáriánust.

Hiszem, ha látod

Birsalmák és azokat körülrajongó szárnyasok egy kehelyben.
Hiányos teáskészlet.
Négyzetes rádió.
Szögeken feszülő kávésok, rajtuk minta, bennük por.
Poshadt vízben száradó szirmok, a terítőn folt, morzsa.
Neon.
Fény?
Falon csempe, azon harmincszor húszas öntapadós matrica Mikulás alakkal, fenyővel, azon valószínűtlenül csüngő csillagok, mellettük meztelen, rohangálást imitáló mackókkal, amik kötött sálat viselnek aszerint rózsaszínt/kéket, hogy melyik fiú/lány.
Nem túlzás, szinte biztos, ha masszív drogfogyasztó volnék, se vizionálnék ilyen képet, most mégis teljesen józanul kell e látványt elszenvednem. Hosszasan bámulom.

Lassan egy hete medúzákkal álmodom.
Szék alá hamuzok, mert ha elsétálnék a hamutálig, csak elnyomnám a cigarettát.
Nagy, világító, szoknyájukat hullámoztató medúzákkal.
Elnyelik a kutyáimat, bekebeleznek engem is.
Nem erről a bolygóról valók, én is tudom.
Kimúlik a fény, s ahogy a dohány ég, csak a füstöt látom fodrozva távozni a parázs pilácsa felett.
Nézem, erről is csak a hasonló mozgást végző csillóikra tudok asszociálni.
Talán már az agyam helyén is ezek vannak, a tömény zselé, kilencven százalékos víztartalommal.
Felfogni kéne, de nem merem.
Mik ezek?
A halál kérdése rég nem izgat ennyire.
Kattan a főkapcsoló, kiég a retinám...
A nadrágom már kiégett...

Rendhagyhatlan igék ideje

Nyaralom
Nyaralol
Nyaralik
Nyarálunk
Nyaráltok
Nyararálnak

...meg nem ennyit magyarázni...

Lehet, hogy tényleg tapintatlan voltam...
Azt mondod, hogy az empátia a beleélés képessége, ami nem egyenlő azzal, hogy megértek valamit, át is kell érezni.
Az új információ nem is ez volt számomra, hanem, hogy
talán ezen adottságból tényleg hiányt szenvedek.
Lassan, de rájöttem, én fordítva csinálom.
Nem mérem fel a másik ember helyzetét, fütyülök a körülményeire, amik irányt adhatnának, egyszerűen csak a pillanatnyi problémát vetítem át magamra, próbálom saját lényemen keresztül megoldani és konstatálom, hogy nincs is semmi baj, figyelmen kívül hagyva minden egyebet.
Ehhez képest valami olyasmit kéne csinálni, ami ennek az ellenkezője.
Meg nem ennyit magyarázni folyton.

Kömény kapor

Én még nem hallottam olyat, hogy valaki e két fűszer iránt semlegesen érzett volna.
Tehát van az undorodó tábor és a nagy kömény és/vagy kapor imádók.
Egyes megfigyelések szerint a gyerekek, akik nagyon nem preferálják e két növényt, felnőtt korukban rajongókká válhatnak.
Tojásleves kapros-túros sütivel?
Nyamm.
Vannak hasonló példák, gondolok tökfőzelékre, párolt brokkolira,
meg a kis ránctalan arcokra kiülő viszolygásra e két étel láttán.

És a kontra- példa:
Sóska- spenót páros.
Vagy egyik, vagy másik.
Elhatárolt vélemények, rajongók, ellendrukkerek.
Pedig zöld, zöld. Nem is értem.

No meg a medvecukor!
- Kérsz?
- Jó- jó, köszi./ Nem, most nem.
Ez volt a nemlétező példa, az alábbiak fedhetik egy valós dialógus tartalmát:

1.

- Kérsz medvecukrot?
- Hú! Imádom, persze, köszi!

2.

- Kérsz medvecukrot?
- Pfuj! Vidd innen, még a szagától is rosszul vagyok!

Szegény medvék. Köztük is biztos akad olyan, aki sértésnek venné ezt a szerintem is teljesen alaptalan megnevezését az ánizsos negró ízű tekercsben árult gumiförmedvénynek.
Kinek a pap...kinek a lánya...

Jönnél végre?

Várok.
Számolom a perceket.
A perceket, amik másodpercekből állnak össze.
Bejön egy macska.
Kimegy.
Kimegy egy bogár is.
Valaha az is bejött.
Elképzelem.
Várok.
Koppannak az ujjaim, mert koppantok velük.
Fázik a jobb karom.
Megérintem a bal kezemmel.
Tényleg hideg.
Várom, hogy később legyen.
Talán akkor felveszek valamit, hogy a jobb karom ne fázzon.
Számolom a másodperceket.
A bal karom nem fázik, így arra jutok, később sem veszek fel semmit, mert akkor annak melege lesz.
Sosem bírtam az asszimmetriát.
Inkább...
Várok.
Iszom.
Pisilek.
Várok.
Várok arra, hogy legyen éjfél.
Várom, hogy gyorsabban múljon az idő.
Kapirgászom a lakkot a körmömről.
Inkább lemosom.
Visszafestem.
Várom, hogy megszáradjon.
Belenyúlok véletlen.
Lemosom újra.
Számolom a szúnyogokat.
Csuklókörzést csinálok.
Számolom.
Felváltva, egyszerre.
Várok.
Cica visszajön, nyávog.
Szólok neki, hogy ezt ne csinálja.
Megszámolom őt is.
Csak egy van belőle.
Elmegy.
Még fél óra.
Fél óra ahhoz, hogy várhassak egy újabb félóra eltelésére.
Pislogok.
Számolom.
Tíz meg annál is több.
Várok.
Csipegetek.
Számolom a darabkákat.
Nem vagyok éhes, már csak egy kevéssel van kevesebb.
Várok.

Szabok vagy rabadok

Engem az anyukám és az apukám zárt börtönbe először.
Aztán a tanáraim, a főnökeim, és most már én zárom magamra a rácsot minden lefekvésnél, és nem szívesen hagyom el a helyet, amit megszoktam, amit megszerettettek velem az évek.
Lázadni .
Céltudatos úttörés, végtelen energia, és még nagyobb csüggedés, ha kitetted a lábad a búra alól és tapasztalni kényszerülsz...
-a nagy büdös biztonságos búra-
Kötelezettségek.
Ólom katonák léptei, lassú és nehézkes, valami, ami a tetteidet kavicsok alá gyűri, és elfojtott könnyeidből csapolja a felmosóvizet.
Valami, ami kényszerít, hogy utolérd magad, valami, ami középszerűvé tesz.
Amitől a reggelek a metrón kezdődnek és a tv előtt érnek véget.
Köszönöm, de nem ezt kértem.

Forgalom

Sok ismeretlen üdvözöl, sok ismeretlen búcsúzik, én meg csak fogadom az idegen csókokat.
Így jár, aki tudatosan a frontvonalba helyezi magát.
Eleinte nehezen viseltem, hogy átlépik az aurámat...
Meglepő, a felszínes nyáladzások és ölelések közt is van nagyon hasznos, tudom, nem szép dolog egy hosszú út előtt álló ember energiáját elrabolni, de...
Ő kezdte...
Lesütöm a szemem, mintha szégyellném, amit csinálok, aztán szipolyozok tovább...
Gyehhehertek...gyertek....

...mint egy magyar piacon

Annyira bio a szilvánk, hogy a kukac nagyobb benne, mint a gyümölcshús, azt a pár szem sárgabarackot a rigók lejátszották a fáról, a meggy már kandírozott állapotban volt, mire észrevettem, hogy van, de a szeder...igazi lédús, sötétlila álom.
Kár, hogy a szomszédé.
Szerencse viszont, hogy átkapaszkodott hozzánk a kerítésen, így csak a bokor azon felén lévő gyümölcsök mennek kárba, amelyek odaát kényszerültek maradni.
Amíg akcióban van a lengyel áfonya a francia üzletláncokban, addig nyugati autómmal mindig megteszem ezt a kis kitérőt, hogy vegyek egy dobozzal.

Gallows- tree for flowers

Kérlek, kérlek, kérlek!

Vigyél igazi pillangós helyre!

Bögrével

Kontyba tekert bóbitám érinti a plafont,
Sötétre mázolnak a hétköznapok.
Vándorcirkusz platóján az utas vagyok,
Leittam tejúttal a távolt, a Napot.
Lámpafénybe teszem szemem,
Megforgatom,
Reggelim a csapba szorult,
Mártogatok.

Tegnap volt szerda

Meztéláb vettem hátamra az utat, szolidaritásképp, mert Szutyoknak sincs cipője.
Kellemesen dörzsölődtek talpamhoz az apró, forró aszfaltszemcsék, ő pedig a fűben jött.
A faluba az út autóval 7 perc, busszal 10, cipőben gyalog 20, de így fél órába is beletelt, hogy Kiskutya minden hajszálvastagságú fatörzs árnyékában megpróbált menedéket lelni a nap elől, sikertelenül, csak az időt pazarolva ezzel.
Fodrászhoz volt időpontja, és már a dauerra várt, én találtam egy, az utcánál is árnyékmentesebb játszóteret hintával

Felhőtlen pillanatok következtek, nem csak a felhők hiányából adódóan, hanem korábbi abszolút pozitív emlékeknek köszönhetően, melyekben hintán ülve, lábaimat talajhoz képest vízszintes helyzetbe kényszerítve, karjaimat kinyújtva, csukott szemmel szelem a teret ketté.
Közben pedig már igazoltan felnőtt vagyok, meg különben is, csak egy teljesen kifejlett és elkeseredett példánynak juthat eszébe olyasmi, mint nekem e szép érzést követő pillanatokban:
- Vajon mennyi kórokozó telepszik meg egy ilyen láncon, amit épp markolok?
- Vajon mennyibe kerül a gumitégla négyzetmétere, ami alattam van?
- Miért nem zárják be ezt a játszóteret éjszakára, ha már körbe van kerítve?
- Kiteregettem otthon a ruhákat?
...És ekkor leszálltam, átültem egy padra, mint inkább egy szülő és nem egy gyerek, olvasni kezdtem.
Elhatároztam, hogy nem várom meg, hogy a Kutyafrizurász hívjon, hanem meglepem őket egy kiszámított, pontos érkezéssel.

Merengve ballagtam, a talaj már nem volt kíméletes velem.
Ahogy megérkeztem, az olló utoljára nyisszant, és Kutyaállatka készen állt a hazaútra.
Ilyenkor közepesen boldog, mert még szokja az új külsejét, viszont már nincs olyan melege.
Ahogy közeledtünk a házikónk felé, már szinte biztos voltam benne, ahogy hazaérünk, rádobok két tojást a talpamra, hogy hamar legyen ebéd, ezzel előnyt kovácsolva előnytelen sérülésemből.
Visszúton sokan megkérdezik, milyen fajta a kiskutya, míg odafele csak lehúzódnak az út szélére, nehogy érintkezzen bundája drágán megfizetett szöveteikkel.

Négylábassal olyan volt a haladás, mint vizibiciklivel szárazföldön, de nem adtam fel, néha még ölbe is kaptam, de szőr nélkül sem sokkal könnyebb...
Láttunk betonra száradt békákat, meg egy halálra gázolt sünmamát, akitől egy ránehezedő kerék vette el örökre életén kívül kicsinyét is.
Megérkeztünk, a rántotta elmaradt, Majomparádé lehasalt a csempére, és egyáltalán nem hálásan bámult az arcomba, sőt egyenesen panaszkodott tekintetével, de egy csepp tejföltől megújult aranyhal -memóriája.
Minden rossz feledve.

Taktikus praktika vs. Praktikus taktika

Unja a szürke hétköznapokat?
Árnyéka önmagának?
Egyen meg egy fej hagymát és máris másképp néznek Önre munkatársai!
Hanyagolja az izzadásgátlót és a borotvát!
Olcsó és hatékony!
Így mindig a középpontban lehet!
Szívesen beszélnek majd Önről!

Süsü a sárkány

Ó, ha rózsabimbó lehetnék,
Csápjaiddal bibéimig hatolnál,
Illatlelkem zúgásával beérnéd,
Ha Te lennél a poloskám.
Fedetlen szirmaimon pihennél,
Porzóm puha kispárnának használnád,
Ha lehetnél egy kis bogár.

Harmatcseppek csúszdáznak,
S Te már várod,
Magával ragadjon egy,
Ahogyan az álom.
Mellkasodon nyugszik kézfejem,
Szárnyad alatt azt képzelem,
Arcomban a végtelen,
Ez von fodrot körém.

Fodrot, mint alacsonyan szálló köd a légben,
Mint szoknyám vége széllökésben.
Fodrot, mint dagálykor a tenger,
Közelébe menni nem mer,
Sem állat, sem ember.
Sem ember, sem állat,
Mert az kedvtelésből nyeli el a tájat.
Ami engem úsztat, az viszont színezi a képet,
Nem bánt, nem pusztít, belül mégis éget...

 

VODAVODA rulz!

Van ez a dolog, hogy az olajbogyókat keskeny, hosszúkás üvegbe pakolják, amiből nehézségek és hisztériás rohamok árán lehet kiszabadítani őket, bár a rohamok inkább csak embertípustól függnek, mint sem az üveg milyenségétől, engem sűrűn falhoz verdesnek...
Könyékig csurdogál az ecetes lé, aztán feladom, beleborítom egy bögrébe.
Nem eszem, tüntetek, kimegyek bagózni.
Utálom a szűk szájú üvegeket.

Rézfán fütyülős rézkilincse

Itt van az illat az ujjaimon, a rézkilincs illata, amit az imént megfogtam.
Ezt szaglászni igazi mámor.
Belélegzem, és agyban újból- újból tenyerembe simul e test, rátámasztom tömegem, és bejutok.
Én még ilyet nem éreztem, bevonatot fest rám a tenyeremtől nedves fém szag.
Így aludtam el, erre keltem, steril és stilizált kórházi ágyneműk között.
Könnyű terhű paplan, gyűretlen kispárna..
Fejem beletemetem, kilincsem után nyúlnék, de elszállt az álom...
Bánom.
Felkelek, markolom, nyomom, tolom, arcom elé kapom, és beszívom, tárolom, élvezem, lélegzem, elképzelem, felfrissítem, még, és még.
Percek forgatagába fonja magát egyszerű boldogságom, és a felismerés deja vo-je, hogy ezt mégis csak már átéltem valahol.

Lábujjhegyen nyújtózom, horgot formált kezem folyton lecsusszan a kilincsről.
Csak egy kevés hiányozna, de...
.. mégis megvan!
Nyitva hagyom az ajtót, nehogy bent ragadjak, csücsülök, csurgatok, lábaim himbálódznak.
- Anya kész vagyok!!- visítom.
- Vár egy kicsit... -jön a válasz, és én a fennmaradó időmben a rézkilincses markomat szimatolom teljes átéléssel, mint más a frissen nyírt pázsitot a légben.
Anya érkezik, lekap a vécéről, felrángatja mackómat, becsukja az ajtót, és tisztára mossa kezeimet.

Elmélázom, ahogy itt ülök, bár lábaim már évek óta a talajon vannak, miközben vizelek, és segítséget sem kérek már a felöltözéshez, rézkilincses ujjaimat most is az orromra szorítom.
Lehúzom, kimegyek, megmosom a kezem.

Sznob vs. éhes

Teljes a pánik.
Hogy van az, hogy léteznek mások, akik nem csak akkor vannak, mikor én épp rájuk gondolok?



Korábban csak azért ettem, mert éhes voltam, szinte az is mindegy volt, hogy mit,  főképp az, hogy miből, kivel, mikor...
Öregszem.
Ne legyen a kanál, se a villa feje túlzottan elnyújtott, habár ezek az evőeszközök igazán kecsesek, nem szeretek velük enni.
A kés legyen nyélsúlyos, ha aprításra kerülne sor, mutató ujjamat meg tudjam támasztani kiszélesedő hátán, legyen hivatására alkalmas, akár recés, akár sima az éle.
A szomj és éh nálam egyszerre nem jelentkezhet, ezért az asztalon csak megtűrt tárgy egy kancsó, üveg vagy flakon.
A legjobb, ha a tányéron nem különülnek el az ételek egymástól a köztük lévő sivár passzusok által, hanem szorosan, egymáshoz közel várakoznak, inkább szétterítve, mint kupacokban (nem a tökfőzelékre meg a fasírt viszonyára gondolok ilyenkor).
A levest ne kelljen lapos tányérból mericskélni, de a reggeli füles- müzlisből is ugyanolyan kellemetlen kikotorászni.
Só, bors, olaj, ecet mindig legyen az asztalon, ahogy megfelelő mennyiségű szalvéta is.
A dísznek szánt citromkarika, fodros saláta, petrezselyem és hasonlók legyenek alaposan megmosva, bár sokan nem fogyasztják el őket, mert a zöldség gonosz, rossz dolog, szerintem meg a homok és föld kombináció a nemjó, ha a fogam alatt ropog.
Mikor összeállt a kép, már csak egy másik teliszáj hiányzik, ami gazdája rámnézve bólint, hogy ez aztán finom.
Lassan elbattyogok a közértbe egy szardíniáért, amit a konzervdobozból kipiszkálva teszek magamévá egy műanyag villával, itt a sötétben, egy kissámlin üldögélve.
Egs.

Megvetés

A múltban fordult elő, szertővé lettem.
Nem bizonyítottam magamnak ezzel, nem nagy kunszt megkapni egy férfit akár ezerszer.
Nem kellett a pénze sem, nem kellett a léte, nem kellett, hogy hívjon, hogy jöjjön értem.
Egy tartott a markában: a kedves felesége.
Magasztos tekintetével a távolba meredt, ha épp nem őt nézte.
Viszont ha rápillantott urára, undor ült ki arcára.
A tiszta megvetés.
Ilyenkor leltem gyönyöröm, s vártam, vártam, had ne legyek többé kettesbe vele, csak így hárman.
A férfi hívott, pénzt adott, hálát, hogy élek, jött értem, s bár nem kértem, ott voltam, behunytam szemem, kedvesére gondoltam, arcára, és a megvetésre.
Magasan tűzött szemöldök, szájnak hetyke íve, vonzott a nő, így lettem szeretőből az asszonynak is vétke.
Rá kellett döbbenni, e két ember egy pár, mert megvetendőhöz a megvetés jár.
Magam pedig, mint kósza lélek, kupidót lestem az égen, s mikor faron talált, tovább álltam nagy szerényen.

Vasárnapi hablaty

Legutóbbi elhatározásom alapján nem fogom az idő múlásának mellékhatását, az öregedést tovább taglalni.
Egy darabig.
Amiről viszont szívesen írnék, az az, amiről még szívesebben beszélnék, de egyik sem megy.
Mindent túlmagyarázok, túldramatizálok.
Ez már tényleg túlzás.
Nem túl ideális.
Túlon is túl.
Ehh...
Felszedtem pár kilót a nagy jólétben, keveset alszom, takarékon vagyok, olykor oda- oda marok, mint egy jólnevelt csörgőkígyó.
A legvédettebb helyen, idebent pedig mégis teljes a harmónia. (Előfordul, hogy percekig.)
Zen meditációs zene szól, rózsavízben áztatom hajam, áfonya szemek szorulnak szívem bugyraiba, csak had maradjak a nihilnél, mert a holnap létének tudata visszaránt a valóba, ahol az áfonyát arany árban mérik, ahol a jóga órát az utcáról beszűrődő Sepultura szám szeli ketté.

De egy valami nincs.
Baj.
Ami nem baj.
Az értelmesebb egyedek, a homo sapiens sapiensen belül nem tennék közzé eme bejegyzést ily lelkesen, ahogy én teszem, aki szintén ehhez az alfajhoz tartozom, de ma még kedvdúsabban hablatyolok, mint alapjáraton.
Konyharuhával itatgatom hónaljamat, konzerv polippal töltöm meg a palacsintát, ebédelek, hazudok, mikor állítom, hogy zavar a pattanás az államon, iszom a kutyám után az üvegből, és ezeket még híresztelem is, csak hogy bóbiskoló bájam mélyebb álomba szenderülhessen.
Találtam egy kiváló sztrapacska receptet az asztalon, ezen felbuzdúlva a napokban veszek két csomag mirelitet, és megcsinálom.
Fontosabbnál is lényegesebb kérdéseken kattog az agyam:
Mi folyik itt?
És ez csak az egyik.
Nehéz kérdés. Vajon mi folyik?
Vér? Vizelet? Sár hömpölyög? Ár van? Tej? Méz?
No? Mi folyik itt?

Empátia

Fekvő nyolcasokkal hullahoppozom, a pillanat a végtelen végtelenje.
Szinte már súrol a vízsugár, de csak guggolok, kisfilmként játssza agyam egy feszes szőlőszem mazsolává szottyadásának folyamatát.
Élénk zöld.
Liba...zöld.
Zöldes sárga.
Nap sárga.
Koszos okker.
Sárgás szürke.
Világos barna.
Áttetsző zacc szín.
Öreg, apró kis szegmens...
Ragad is, sokan undorodnak tőle, a somlóit csak miatta nem eszeik meg, szegény puncsot szóba se hozva.
Én is kizárólag a beleélés lélektanának kitanulása óta fogyasztom jóízűen a kis fonnyadványt.

Beékelés

Cognac-kal kínált, Wanorka nevű csoki kockákat nyomott a markomba, és közel két órát társalogtunk, miután lefertőtlenítettem frissen szerzett sebét.
Makulátlan az elméje, négy nyelven legalább beszél, én pedig szokás szerint az angolommal küzdöttem, főleg mikor az orosz gazdasági helyzetről volt szó, amihez talán magyarul is csak nehézkesen tudnék hozzászólni, viszont aktív bólogatásom nem a beszélgetésünk befejezése eredménye lett.
Életéről, feleségéről, aki nem rég halt meg, Moszkváról, munkáról beszélt.
Évszámok sorozata, "-tól -ig" -ek, elmélázás, hatásszünet, és kérdések...
Kis túlzással mindent értettem, nagy túlzással mindenre tudtam válaszolni, és nem ez a lényeg.
Nincs lényeg.

Ecc- pecc, hogy kéne meghalni?

Igen koros ez a bácsi...
Idős...
Öreg..
Vénnek nevezném, ha a szóban nem éreznék semmiféle sértést...
Igazából ez a bácsi alig él...
A teste mint egy korhadt fadarab (vajon ez nem sértő? -kérdezi az olvasó), hunyorog, a fülét tartja felém, lassan már a hallása is csak emlék marad, ameddig az emlékezés funkció ki nem törlődik véglegesen az agyából.
Kezei remegnek, bőre aszott, szemei vizesek, totyorog.
A nevem érdekli, kérdezgeti gyulladt hangon:
- ...like Katerina?
Hát igen, mondom jó hangosan, fiatalon, cseppet sem bölcsen, eredeti fogaimmal a számban, fényes hajammal a fejemen, termékenyen , telistele tervekkel, impressziókkal, szeszélyekkel...
Meg egy kérdéssel.
Miért is feltételezem, hogy neki nincsenek tervei? Benyomásai? Vágyai? Gondolatai?
Mert az magától értetődik, amit látok, de amit nem...
Meglep engem is.. Hogy képzelem??
Elkezdtem szeretni ezt a százezer éves bácsikát, de félek, hogy úgy, mint a fészekből kizuhant, már alig, de még lélegző fiókát...
Guggolok mellette, hullanak rá a könnyeim, de amíg nem adok, életet nem is vehetek el alapon nem taposok rá.
Beírom keresőbe:

Eutanázia :

görög eredetű szó, jelentése »jó halál«. Aktív eutanáziáról akkor beszélhetünk, ha a gyógyíthatatlan és elviselhetetlen fájdalmaktól gyötört beteget kérésére orvosa a halálba segíti. A passzív eutanázia azt jelenti, hogy a beteg lemond az életét meghosszabbító gyógykezelésről, amelyet az orvos a beteg akaratát tiszteletben tartva nem végez tovább. Az eutanázia kérdése az egyik legnehezebb etikai, filozófiai, és jogi probléma, amely az orvosi gyakorlat során felvetődik.
...


...és javasolnám a gyógyíthatatlan, elviselhetetlen fájdalmakkal járó, halálos betegség kialakulása, vagyis az élet ellen bevezetni pár hónapos kortól az Eutanázia nevű oltást.

Szerinted

mi a különbség érdekes és furcsa közt?

Időgyaloglás

Csákót hajtok az időből, a holnapot pocsolyába teszem, a szél vigye el.
Felitta az újság a tintát, vihart köpött az ég aljára, papucsom beleáztatom.
Nyálkás csigaházban járok, Kolumella kisasszonynál.
Mindig itthon van, vattacukor felhőit damilon rángatja, gyöngynektárral kínál, belekortyolok.

Helytelen az offenzív

Emberi arcok, karakterek közt hánykolódom, úsztatom magam, mint Dagobert bácsi magát a pénzkupacban.
Számomra örök kérdés, hogy nem jár -e fájdalommal egy egész alakos kacsatest és érmék offenzív surlódása, eddig semmilyen kielégítő válasz közelébe nem kerültem ezzel kapcsolatban.
Mintha már nem létezne ábrázat, amit ne láttam volna, legyen a háttér színes, legyen a kompozíció szokatlanabb az átlagnál, legyen keretben, anélkül, mű vagy természetes, nincs már meglepő, olyanok ezek a fizimiskák, mint a halom apró, egyformábbnál is egyformábbak.
Aztán van egy kis gömbbúra a képzeletemben, áttetsző, mint egy akvárium, és ott van a prototípus, a fénylő
Szerencsetízcentesem.
Erre még Mágika sem lehet elég veszélyes.

Helsinki- szindróma

Sokszor csak figyelem a kézfejem... Egyre göcsörtösebb, de egyre jobban szeretem nézegetni.
Megnyugszik a tekintetem egy régen szerzett hegen, s pörgetem az emlékeket...
Büffi kutya harapott meg, ő már nem ezen a bolygón lakik, ez a csík mégis itt kiabál a középső ujjam utolsó percében ..
A nagy busa fej, kevés agy kombináció mindig mosolyra húzza az ember száját, én is sokat mulattam jobbra- balra döntögető fején, mígnem talán megunta a kifigurázását, vagy csak korgott a gyomra, bekapta az ujjamat. Szájzár, morgás, sunyi tekintet, én meg egyre sápuló arccal, bocsánatáért esedeztem, és azzal próbáltam lekenyerezni, miközben teljes erővel téptem ki a kezem a szájából, hogy ha egy bolthoz érünk, bármit megveszek neki, természetesen az egyben hagyott ujjamért cserébe.
Büffi nem volt szívbajos (a leletei szerint igen, de nem erre gondoltam most), öreg fogaival módszeresen préselte tovább vékony csontomat, mélyen a szemembe nézett, majd szemhéja nagyon lassan elkezdtek lecsukódni...
Már én is ültem, nem feszegettem tovább beszorult végtagdarabom, s bár a járda közepén voltunk, pár ember el is ment mellettünk, de én nem láttam és nem hallottam élesen semmi mást, csak a nagy fejét és az egyre halkuló, monoton szuszogássá enyhülő morgást.
Elmélkedtem tervem veszélyességén, majd hirtelen megrántottam a karom, vér fröccsent, én pedig blues sémákat utánoztam a hangommal, átöleltem épp felriadó Büffit, mintha nem ő lett volna fogva tartóm.

Sálábaz Ygan

Bízva abban, hogy dacára annak, hogy egy kunkorodó fanszőrzettel szemezek, volt értelme letérdelni...ide a wc csésze elé...
Lélegzetvételtől könnyezésig öklendezem, majd gombnyomás, törlés, két korty víz, ismétlés.
Habzsolni közel annyira szeretek, mint ahogy szeretném, hogy szeressenek, annyira szeretem túlenni magam, mint amennyire arra vágyom, hogy a pohár félig teli legyen, ne pedig az űr tátongjon a felső egykettedében.
Nem nagy kérés, de...kinek nyújtsam be a kérvényt?
A kormánynak? Apámnak? Üveggyárnak? Víztározóknak? Dr.House- nak?
No megyek eszem , aztán megint visszajátszom...

Ha egyszer...

...megjön a fizetésem, veszek egy cipőt, kifizetem a telefonszámlám, a bírságomat, veszek szivecskés pokrócot, sushit minden nap, veszek magamnak egy kifekvést a fűbe, napos reggeleket, csókolózást, egy doboz kevésbé zilált álomgyűjteményt, veszek még olyan biciklizést is, mikor nem én hajtok, meg olyat is, mikor igen, de az drágább, de megveszem, veszek olyan zenét, amiben az a bácsi énekel, meg amitől úgy rázkódik az ember belsőrésze, veszek kavicsokat, amiket összefirkálok, meg bársonyt a kezembe, fényt a szemembe, meleget a talpamnak, pöckölést az orromnak, egy tenyeret az arcomnak, tengert is veszek, hullámokat, de a közepeset kérem, izzadást, meg szúnyogcsípést, legyen inkább bögöly, vennék még egy kis csikizést, egy csomó tegeződést, hogy elég legyen sokáig, meg veszek még tudom hogy mit, olyan apró erezetet a parkettába, amiben örökre elveszhetek önfeledten, de abból adok egyet valaki másnak is, mert olyan gazdag vagyok, hogy nem is kell, hogy megjöjjön a fizetésem...

Ciklikus beetetés

Keselyűként csap le rám, húsomat tépi a felismerés, nem tudom tovább leplezni érdektelenségemet.
Szakaszosan, de olykor cseppet sem felületesen, határozottan és hatékonyan szarok a dolgokra, azok mélységétől, komolyságától függetlenül.
Néha (és emiatt neveztem szakaszosnak a jelenséget) hajlandó vagyok arra, kisebb magamban folytatott viták árán, hogy elhitessem a csőrrel, ami tátott kereplőmből reakciókat csipeget/ne/, hogy nem vagyok totál apatikus, ami részemről kicsit megerőltető, de mint említettem a periodikus rendszer tökéletes harmóniában helyezéséhez ez elengedhetetlen.
Előveszem a mélyhűtött csontikat, mozdulatlanul nyugszanak a nyelvemen, legalább addig sem a számba téptek késéles csőrötökkel, ti ragadozónak mondott dögevő népség.
Kelekótya banda.
Kellemes lakmározást kívánok!

Epés bejegyzés

Mogyoróvaj produkálta epegörcsök közepette teszem közzé szenvedésem részleteit, egy epés megjegyzés keretein belül.

Olvéjz dö széjm

Festői szépségűnek amúgy sem mondható hüvelykujjam épp gyulladástól lüktet.
Tenyeremben melengetem, bár ez a legrosszabb, amit tehetek, élvezem.
Hajlítgatom, nyomogatom, míg azt nem érzem, szétfeszül az beletóduló vértömegtől.
Elég kifinomult szerkezet a szervezet,
gratulációra nyújtom kezem, megszorítják, ja, nem, ez megint én voltam a másikkal.
Elismerésem.
Fél tízes esti kávémat bevettem gyógyszer gyanánt, olyasmi ez, mint a fogamzásgátlás.
Az álom is galád dolgokat tud szülni, így óvnunk kell magunkat az alvástól, mint méhünket a megtermékenyüléstől, nehogy újból legyártsuk önmagunkat, mert csak végignézetjük vele pusztulásunkat.
Minek?
Az eső zuhog, biztos azt gondolom majd, ha kimerészkedem, hogy ez milyen más, mint mikor nem esik, miközben ugyan olyan, csak esővel.
Van pár dolog, amiért cserébe olvasgatnám a blogom, ha nem az enyém volna, és ha kényszerítenének.
Ezzel zárom soraim, naplóra kis lakat, cellux, ha nincs meg a kulcs.
Köszönöm a figyelmet.

Bibolygás

Élet. Érzés.

Tükörből

Gyönyörű Sonjának randevouja van Ínyét Kivillantó Úrral, aki hátam mögött csókolt neki kezet. A tükörből láttam őket.
Sonja elmosolyodott, édes kis Sonjecska, de szájáról a rúzs foga fehérjére tapadt.
Ínyét Kivillantó Úr csöppet sem lepődött meg a szivet formáló, hívogató alaktól, szemét tágra zárva odahajolt Sonjához, hogy a vöröslő kis foltot lenyalja.
Sonjecska valami csúnyát mondhatott, bár nekem oroszul miden csúnyának hangzik, majd Ínyét Kivillantó Úr sietve távozott.
Sonja kért egy pohár pezsgőt, az első korty vitte körútra a festéket tápcsatornájában.

Personal pronoun

Ha kicsit Te lehetnék, akkor magam alatt lennék, mikor rajtad fekszem, aki én lettem.
Miközben magam alatt vagyok, kapom az üzenetet, hogy így mindenképp nekem kell magam felett is lenni, ami pedig annyira pozitív, mint amennyire az ellenkezője nem az.
Szóval ha szendvics lehetnék, magam közé szorulnék, ami lehetnél akár Te, hogy ne az egyik én kelljen lenned, se a másik, csak az a kis tér, amit én hagytam, hogy nekem ne kelljen azzá válnom.
Ha én lennél, magaddá válni sem lenne nehéz, de énné lenni mégis érdekesebb.

Kettőezernyolcelsőhó

Csodálatra méltó...először az állkapocsízület, aztán a törzs, majd a végtagok. Igen, ez a hullamerevség. Csak egy meghívó odaátra...
Kötelező a megjelenés. Később vetkőzhetsz...Pontosan 72 órát kaptál a lazulásig.
Oh,Rigor Mortis!
Ernyed és tényleg elhagyod, amit viseltél télen-nyáron, amiben futottál, szeretkeztél, amit rongáltál, javítgattál...
Van, hogy újra vágyik a lélek.és ugye liberum arbitrium.

...és Mi?

- Hé, Ön! Ismeret?
- És Ön? Bizalom?
- ...ámítás...
- Önámítás?
- Áh, Ön inkább kritika...
- Öntisztulás..
- Ön pusztít? Ás?
- Tessék?? Ön gyilkos tán?
- Öngyilkos?
- Ön telt búval, bajjal.
- Ön az öntelt, a nyegle.
- Ön magam feltárva magát meglátta magában önnön magam agyát.

Egészséges életem harmadik napja

Magnak ruháját ettem, flakonnak lelkét ittam.
Izmaimat dühösítem, hajszolom őket, mint rabszolgákat, később megértik a lényeget, ha lehiggadtak.
Hagyom, hogy szememet markolja a szép (amire nincs megfelelő szinonima, csak próbálkozások: mutatós, esztétikus, ízléses, impozáns, ékes, díszes, vonzó -egyik sem igazán a szép, de mi is a szép valójában?)
 , ez gyógyít, felkúszik az agyamba, és ringatja azt, mint kéz a bölcsőt, de kicsit mégis más, ez intimebb.
A színek mázak, a muzsika lüktetés, ha nem lenne elég forró a vérem, megpörkölném az ereimet.

Kicsapongás - avagy újból felöklendeztem a jelmezem

Győzni lenne kedvem nélküled, Te pajzsot tartó Céda,
Te vesztve hunyorgó keserédes verejték.
Győzni lenne kedvem ellened, Te pajzsot tartó Céda,
Te fojtásra lázongó szellemkép, szöges ellentét.
Találkozzunk a Forró Kása téren,
Te magadat kergető Léha,
Küllő közé folyt szemfesték.
De ha visszatérnél néha,
Ne feledd, Céda!
Olykor a barát is ellenség.

Drága Anyacuka!

Bár sokszor mondom, és még annál is többször gondolom, hogy nincs minden rendben köztünk, néha külön veled és velem sincs, de annál jobban szeretlek, semhogy ezen érzéseimet véka alá rejtsem.
Köszönöm, hogy megtanítottál alkalmazkodni a felnőttek értékrendjéhez, hogy a legrosszabbra készítettél fel, így kicsit még csalódni is tudtam. Kellemesen.
Ezen ismeretek tudatában élni nem egyenlő ezek szerint élni, talán még ezt is mondtad.
Hagytál kibontakozni, bármennyire is nem akartad, hogy ezt érezzem, mégis szabad kezet adtál, szinte mindenben.
Megtanítottál arra, hogy minden zöldséget és gyümölcsöt alaposan meg kell mosni, mielőtt megeszem, ez sosem érdekelt, viszont ha másnak készítek ételt, mégis így teszek.
Egyszer láttalak cigizni, néhányszor sírni, láttalak izgulni téged a vizsgáim miatt, szégyenkezni a megnyilvánulásaim miatt.
Ha ott és akkor meghalok, a Te arcod látom utoljára, mert nem mozdultál mellőlem, s bár nem sűrűn ütöttél meg, akkor mégis, mikor azt mondtam, már nem akarok tovább élni.
Ma írok a gólyának is egy képeslapot.

Köszönöm Neked, hogy lehetek.

Agyhatalom

Valahol, egy másik síkon, ezen időben, de egy távolibbnak tűnő világban épp életet oltanak, mint szomszédban a tüzet, mint óvodást az állam, mint kamaszok egymást egy cigaretta utáni köhintés miatt.
Ezen a síkon, de talán nem csak most, egy ennél végtelenebb időintervallumban életeket ajándékozunk, kettőződünk, magunkat áldozzuk mások további léte érdekében.
Talán.
Ami pedig biztos, én nem az utóbbit látom minden megtorpanásom alkalmával, vagy nem az utóbbi miatt torpanok meg mindig, én nem a lassan szaporodó, magunk által táplált és gondosan dédelgetett  mikrobák miatt félek, nem az utódaimat hordozom a gondolataimba, nem tőlük/velük vagyok terhes, hanem egy másik univerzumbeli rettegéstől.

Mintha két autót vezetnék, a képernyő vízszintesen megfelezve, más idő, más helyszín, és a kocsikat sosem látom kívülről.




A cél is az útnak a része.

Egyszer és most

Homlokom a villanykapcsolóhoz nyomom, múlik a fény, csukódik a szemem is.
Aludni akarok, aludnom kell.
Belső megrázkódtatásoktól ( felnőttek szerint rosszaságtól ) pukli nőtt a harmadik szemem pontos és egyben képzeletbeli helyére, amivel nem volt fájdalommentes a villanyoltás, de még mindig jobb a fájdalom és a csalódás érzete (akár egy időben egy helyen a kettő ), mint maga a semmi.



Bevillan Gubbió, a szarvasgomba árus, akinek széfben van a portékája, és nekem is többet jelent egy apró falat, egy pillanat abból az ízből, mint akár száz aranytallér.
Most ne vitassuk meg az ördögi körforgást, hogy az aranyból lehet venni szarvasgombát és megint ugyanott vagyunk, blabla bla.
Cicaköves emelkedő, fagyi sajtból, oldalzsebemben Szerb Antal és a frissen átkötött Utas és Holdvilág.
Befalazott ablakokon izgatom tekintetem, ráz a hideg a valóság bebizonyosodásától.
Itt vagyok, és a legendás lélekajtók is itt vannak. Ahogy elmlítette...
Ennél jobb útikönyvet még a google sem ajánlhatott volna.
Főhősünk rajtzászlaja szülőhelyem szűk körzetén belül lett meglengetve, majd itt ért célt is, állítólag egy kitalált ház kapujában ébredő érzésekkel, de ismerem már a kitalált helyszíneket, ezért amíg élek találgatok, keresem, és megpróbálom érezni azt, amit ennél jobban már nem lehet.
Szerelmet a Budai Vár iránt, tiszteletet a terek, utcák, szobrok, műemlékek irányába.
Kedves a Sorstól, hogy elkezdett komolyan venni engem, társként tekinteni személyemre, és minden ironia nélkül úgy hozta, hogy mindennapjaimat ebben a kis "faluban" "kell" töltenem most, hogy már nem lakom itt, hogy egyre többet és többször marasztal, míg a menekülési vágyam minimálisra nem csökken, így nem a repjegyeket nézegetem, hanem a Török temetőt, Buzogány tornyot, Lendvayt, a csigákat, meg a Galériát.

Indulok.

Bouna notte con mio Bico

Vado a passagiare con mio Bico.
Corro con mio Bico.
Sedo in citta con mio Bico.
Andiamo a casa mattina.
Vedi, guardo.
Ti amo!
Ti amo mio Bico!

Családi idill

Anyám üzente, az érett leveleket egyem, mert a frisset meg kéne hagyni.
Én ezt nem értem annyira, mert a friss is egyszer rohadt lesz, főleg, ha hagyjuk, hogy ez történjen vele, de csirió az illúzióra, én engedelmeskedtem.
Megettem az igekötőket és a ragokat is, a személyes névmásokat viszont csak taszigáltam a villámmal, aztán az egyes szám első személy más- más formáját mégis fel- fel szúrtam, számhoz emeltem. Persze csak is azt.

...Magam, Nekem, Én én...Számítok is én...
"Számító kis én"

Apám már nem olvassa a blogomat, talán a 18 -as karika miatt, vagy mert sosem érdekelte igazán, viszont ezelőtt többet unatkozott.

Kerri Bredsónak elege lett a férfi nemből, s úgy döntött, mostantól cipőgyűjteményének legszebb darabjával hál,  azzal maszturbál, vele eszik, iszik, megy vásárolni.

...

Balra nézett, tapsoló tömeg, jobbra terített asztalok, vele szemben egy idegen pezsgőzik újdonsült társával.
Megcsalva érezte magát?
Vagy nem értette a dolgot?

Dzsumándzsi

Az jutott eszembe, nincs is rosszabb a biztos lemaradásnál...
Kocka nélkül nincs kockáztatás, fog nélkül nincs lepedék...
Nem elhanyagolható a felület.
Három, vissza kettő!

Rudolffal álmodtam

A hátsóülésen, mint jó tesók, dobozból heringet ettünk kézzel, majd azt mondtad: - fény...folt...fáj
Én meg kiszedtem a fogaim közül a szálkát.
Nem voltak kutyáink, meg semmi, ami közös, nem volt tánc se, semmi, nem volt a cigiző buddha, lovak, nem volt a hely, amit otthagyni nehéz, de benne megmaradni nagyobb feladat.
A szálkával, ami mint álomban a pénzeszsák úgy nőtt, hirtelen hátba döftem repülőt vezető önmagam, aki rád nézett hátra, segítségért könnyezve, Te pedig mint az életben is mindig, nem sajnáltál, hanem megforgattad a szálkát finoman, mint aki a szálkaforgatás művészetét úgy űzi, mint azt a fura sportot is, amit űz.
Felkeltem és valamelyikünk elveszett. Többnyire én lehettem az, mert téged nem láttalak.

Évgyűrűs ujjamról nem mozdul az ékszer, a kesztyű is csak kényszer.

Ahogy múlnak az évek, egyre inkább ragaszkodnék az illúzióhoz, valaki van nekem, valaki, aki örök, állandó és felsőbbrendű, van egy ölelhető istenem, kapaszkodóm, de a kereszténységet nem bírom, a kocsmában a buddhák meg isznak is olykor, a krisnások nem szekszelnek, a többi vallás/szekta meg talán megpróbálná sátánnak titulálni bennem lakó sokunk egyikét meg a kutyát, és ezt végkép nem akarhatom.
Talán mi így összezárva alkotjuk az egységet, bár azonos szinten vagyunk, de segítjük egymást, és mivel senki nincs feljebb, még a nyakunk se fárad el az imádkozásban.
Asszimilálódunk, elültetem önmagam, én meg locsol.
Az jutott eszembe, jobb ma a biztos lemaradás, mint holnap egy bizonytalan előzés.

Kedves fa! Bárhol is laksz, megtalállak.

Kedves Fa! Köszönöm, hogy létezel.

Nyárfa?

- Pörgünk? -kérdezte a szórólapos, én meg azt hittem én leszek a felesége.
Vannak ilyen érzései olykor az embernek, hívjuk mondjuk női megérzésnek, vagy akármi, aztán ha nem jött be, ráfogod a havi ciklusra... Mindent lehet.
A szempillám nem elég nagy ahhoz, hogy ne engedje a szöszmöszöket közel a szemgolyómhoz, a szám állandóan nyitva van, így az is teli ment vattával dumálás közben, az orromat pedig eddig még nem sikerült becsukni.
Nyárfa??
Ugyan már!
Szivárvány... Az ment bele a szemembe...

Fölköltöttek

Hogy jönnek ahhoz az emberek, hogy felköltsék a másikat?

Kortársalgásó

Az ablakban ülök, nem tudom lehunyni a szemem.
Persze jobb is, mert könnyebben kiesnék, mint nyitott szemmel.
Harcsa Vera dalolászik, mintha befőttes üvegbe eresztené hangját, de csak az őskövületszerű laptopmaradványom miatt tűnik így.
Átkapcsolom Lovasira, mert ő szerette volna, ha vele is van ilyen, de benne van és sosem volt sűrűbb homály.
Tereskova fázik, részeg, nőt akar és diós kalácsot süt. Nem kell senkinek.
Andris szíve rántott hús, Tibié a bánat eledele.
Nem vagy itt jó helyen, nem vagy való nekem, az ebéd viszont kész.
Almabort inhaláló madárkámat szorongatom.
Konyhakéssel élezem táltos szívetek.
Ragad a hajnal.

Totál agyhalál

Totál agyhalál

Amit birtokba veszel, birtokba vesz

Én vagyok a kutyám, és kutyám is én.
A kocsim is én voltam, de azt darabokra törtem.
Én vagyok a határidőnaplóm, a könyvjelzőm.
Amit megeszek, ez nagyon fontos, az vagyok, amit megeszek.
Villanykörte.
Padló. Én vagyok a betonon fetrengő linoleum.
A szétmázolt falak.
Résbe szorult meleg vagyok.
Tanuló vagyok, tanító.
Szerető, adó vagyok, s elvevő.
Telelő, nyaraló, évelő, érvelő.
Pöckölés, vakarás, verés, szorítás,csók vagyok.
Egy jó nyálas csók lettem.
Vezető vagyok, követő, lepedő, terítő.
Hátamon poharak, tányérok, tenyerek.
Tenyered vagyok.
Beleolvadok.
Én vagyok az izzadtság.
Maga az alázat, én pedig a gőg.
Elszáradt farkak vagyok, kielégített ajak.
Levesbetét.
Kotta, éktelen hangjegyek, dupla, szimpla.
Mumus.
Sose hordott arany karóra.
Hímes tojás, nagy nyelés, vérző gyomor.
Saját nyugalmam vagyok, s a te szőrös belső combod.
Bűzmirigy, virágszár.
Szétkent kutyaszar.

Mezőnk

Fellendítettem a karom, tenyeremmel éreztem a magasban a felmelegedett levegőt.
Szaporáztam lépteimet, majd leguggoltam, újra fel és bele a már lehűlt rétegbe, ahol a fű font körém rideg burkot.
A különbség eszméletlen volt.
Megálltam, a lábszáram fázott, a karom pedig kellemesen limbálózott a nyárias naplementében.
Futni kezdtem, mint akinek esze veszett, buckák nehezítették utamat, de nem álltam meg, már csak szökelltem, aztán dúdoltam is valamit, megpróbáltam olaszul énekelgetni.
Két fácán, egy kakas és egy tyúk rugaszkodott el a földtől tőlem maximum egy méterre. Olyan szépek voltak, és annál is hangosabbak.
Ezek folyton azt csinálják, hogy megvárják, míg közel érsz hozzájuk, épp hogy rájuk nem lépsz, és csak akkor röppennek fel, bolondos kvartyogással kísérve mozgásukat.
Ilyenkor otthagynak egy pár szálat magukból, de nem szedtem össze, futottam tovább, nevetve, mert eszembe jutott, mikor először játszották ezt velem és majdnem helyben megállt a szívem.
Ő csak kullogott utánam, de nem volt teljesen passzív, mert beszállt az éneklésbe és a fácánok után is megindult.
Hozta a piros labdáját én pedig a piros "Ezt a szar pólót kaptam karácsonyra" feliratú pólómban voltam.
Általában összeöltözünk, mint a divatházaspárok, meg a divatanyukák a divatkölykeikkel.
Ilyen szuper tartozni valahová, mi divatkutyagazdapáros lettünk.
Vadkacsákkal is találkoztunk, macskákkal kifliben, rovarokkal, bogarakkal.
Nyáron a mezőnkön sátrazunk...Lebukott a nap.
Álomba ringatom magamat...

welcome to the jungle

Hunyorog a jobbik énem, vega lecsót eszem savanyú káposztával. Zabálok.
Ma fél egyig aludtam, nem hittem a szememnek.
Mikor hajnalban érek haza, akkor sem vagyok képes ilyen trükkökre.
Hát igen. Elkezdődött a változás.
Fantasztikus az idő, elvileg ma is pár órát a kocsiban kell töltenem, de majd lehúzom az ablakot és élvezem a benzingőz nyugtató illatát.
Talán még le is barnulok balról, a jobbik énem meg amúgy is fekete, mint a korom.
A héten először jut eszembe, mikor korhadó dzsungelemre nézek, talán tehetnék valamit az érdekükben, szóval ma kapnak inni.
Nem csak azok élnek, akik szólnak, hé! Vegyél már észre!
Felelőtlen vagyok.
Egy latte macchiatot, hölgyem!
Hozza már!! Ne totojázzom!

Halandzsa

Magzatpózban kuporgok, éhség markolássza torkomat, meghalok.
Meghalnék, ha egyszerűbb lenne, de inkább elkúsztam a masináig, amin jelenleg is pötyögök.
Másik felemre nézek, bundája tiszta és puha, mint egy puha tiszta bunda.
Ő nincs jól, nem csak ezért, de én sem.
Fázom. Baromira fázom.
Ha volna hegymászó ismerősöm, elkérném a kabátját, nekem csak ilyen városiak vannak, azok is a szekrény mélyén.
Mostantól úgy akarom, ahogy lesz.
Az utóbbi mondat apukám szerint egy ősi kamionos közmondás.
Lehet igaza van, még nem végeztem kutatásokat ezzel kapcsolatosan, de lehet érdemesebb volna, mint bármi mással foglalkozni.
Azért elindulok itthonról, mielőtt sikerülne éhen halnom.
A horoszkópom erre a hónapra közlekedési balesetet jósol (vagy óva int tőle?), szóval ha okoznék egyet, lenne mire fogni. Biztos ezzel érvelnék, ha feltennék a kérdést:
- Hölgyem, miért nem adta meg az elsőbbséget?
- Szeretek a dolgok elébe menni. Ez van a horoszkópomban.

Bá

Próbáltak már sportszelettel, fürt banánnal, kávéval, kólával, röviddel, ruhával, koncertjeggyel, kutyajátékkal, fagyival, csokival lekenyerezni, persze mind hiába.
Lekenyerezni csak kenyérrel lehet.
Én meg azt nem is szeretem.
Fáradt vagyok.
Fülledek.

Bú

Fűző

Mérgemben vettem egy cipőt.
Nincs benne fűző.
Megint mérges vagyok.

Doom 3.

Bebizonyosodott, elmebajom nem szerzett, hanem öröklött.
Ennek egyik konkrét bizonyítéka, hogy tegnap este kilenckor Kiscsaládommal felástuk majd szétgereblyéztük a kertet.
Módszeresen megvártuk, míg besötétedik, hogy a minimarkolón a reflektort tudjuk használni, mert különben minek lenne rajta, ha nem ezért.
Persze örültem, hogy van miben elfáradni, ügyeltem arra, hogy szimmetrikusan végezzem a "gyakorlatokat", különben asszimmetrikus izmaim fejlődnének..
Mikor befejeztük a kinti 1-2 órás ténykedést, a tv előtt lenyújtottam magam, és már csak reggel ébredtem fel, akkor is telefonra.
Remélem, ma nem találkozom annyi pióca emberrel, mint tegnap, mert kezdek tele lenni apró háromszög alakú sebekkel, a szipolyozás nyomai ezek.

Sprintelek az idő után, ami nemrég lehagyott, csak előbb még visszaszerzem ambícióimat, megpróbálom a tízpontosat levadászni.
Fegyvereim megvannak, a muníció fogytán, meg az életkedv is csak a felénél jár.
Imádtam a Doom -ot.
Mekkora játék!

Kölöknek lettem

A héten háromszor mondták, és egyszer utaltak arra, milyen kölyök vagyok, pedig még csak kedd van.
Ennek persze vannak éles és árny oldalai is, eddig megpróbáltam hasznot húzni belőle, de a határra érkeztem. Mások szemében felnőttként tükröződöm, infantilisnek éreztetnek, ha elkezdenek megismerni,aki meg elputyujgatna, az pedig nekem vált mára terhessé.
Hiszek a bűvös hét évenkénti megújulásban, eddig legalábbis bejött, bár nem mondható számottevőnek az elmúlt pár alkalom.
Nem mindegy, hogy a nőben látják a gyereket vagy a gyermekben a nőt.
Eszembe jut Humbert Humbert és az ő Lolitája.
Hányszor voltam én világotok Lollija.
Kezdem kinőni a szerepem, de a bennem élő, magamhoz is önzetlenül ragaszkodó gyermeket nem tudom levakarni magamról.
Ez egy csúnya, rossz Világ, én pedig folyton olyan boldog vagyok benne, talán tévesen, de idáig kielégítően.





Kávét főztem, tök pocsék zabtejjel, de itthon régóta így iszom.

Rabul ejt a tavasz, minden szín bizsereg, még többet akarok dolgozni, kevesebbet aludni, olvasni, napozni, edzeni, tanulni, szexelni, kutyázni, kávézni a szabadban.

Maybe

Edzés után mindig olyan vagyok, mint egy született semmirekellő.
Pálcikás fagyit tolok a fejembe, és hiszem, hogy kivételesen megérdemlem(...és talán most az egyszer nem hízlal??).
Csak gondolatban jutok el az ágytól a fotelig, onnan pedig újra a konyhába, ahol csak gondolatban zabálom magam degeszre.
Igazából éhes maradtam.

-Rá kéne gyúrni, Drágám! -mondja a tündérke a jobb fülembe súgva.
-Talán még egy fagyi jobban esne, úgysem látszik meg rajtad...! -szorítja bal vállam a kisördög.
Jobbal a balt, ballal a jobbat pöckölöm a légbe, hagyjanak lógva.

Ma az agyamat edzem le, az talán nem fáj fizikailag ennyire.
Jobb ma egy fejtörés, mint holnap egy láb.

Se velem, de nélküled

Nagy doboz lencsefőzelékkel kezemben, meggyvirágos mappával hónom alatt, izomlázzal hasamban, aggodalommal gondolataimban hagytam a parkolóban az autót.
Furcsa vasárnap délután dolgozni jönni, üresek az utak, nyugodtak az emberek.
Ha akarnék se tudnék elkésni.
Sok a külföldi, én pedig rettegek, hogy beszélnem kell velük.
Ilyenkor minden korábbi angol tanáromat percekig kínoznám, megérdemelnék, aztán gyorsan a mostanira gondolok, akit igazán preferálok, így hamar megnyugszom.
Négylábú kedvencem orvosnál van, talán először nélkülem. Persze nem teljesen egyedül, bár amennyi esze van, nem lepődnék meg, ha önnállóan intézné ezt is.
Kicsit izgulok, mint anyakenguru jegesmedvekölyke első tanítási napján.
Egy hatalmas Latte -ra vágyom.

Rudolfnál jártam

Szemét úgy legeltette csülkeimen, mint mezőn pásztor a juhait.
Én a bamba arcába néztem, és nevetni támadt kedvem.
Rástartoltam az asztalon lévő kókuszos muffint rejtő dobozra.
Ízlett, de fénylő patáimra gondolván nem is ettem, csak egyet (nem a dobozból, a muffinból).
Tegnap elég sok tág pupillával és fel-le bólogató fejjel kellett szembenéznem, de botlás nélkül átvészeltem a napot.
Mégis a legmegdöbbentőbb, hogy Rudolfnak tetszettek a lábaim.
Ettől a ténytől estem csak hasra.
Ő nem egy férfi. Nem csak egy férfi? Egy kritikus. Nem homokos. Talán nem is hetero.
Egy igazi személyi edző. Nem kegyetlen, de nem bókol feleslegesen.
Talán nem is egy ember?
Nem, ő nem egy rénszarvas.
Ő csak Rudolf.
Egy ismerős gondolat, egy menetrendszerinti járat.
Egy kétely nélküli ölelés, egy egyszerű 'na mi va?'.
Szeretem.

Ég bolt

- Jó reggelt! Két könnyebb kihívást és egy nehezebbet kérnék!
- Parancsoljon.
- Köszönöm! Ön szerint elég lesz ez mára?
- Éjjel nappal nyitva vagyunk, bármikor visszajöhet!
- Viszlát!

Képekben

Stressz lasszózik szarkalábon arcom gödreiben.
Buckákon mosolyomba botlik, kötélhúzás.
Vigyorgok, felrántom, végül legörbül.
Lépcsőzik fogaimon, hullámvasút egy nyelés.
Mandulámon csüng, hintázik,kiröpül.
Körömmel karcolt tábla garatom,
gyomortájon hurokba fűz, megszorít.
Nem akarom.

Amber

Kúszó borostyán nyirkos kövekre tapadva. ...a kő csúszós, nyálkás, mégis áttetszően karcolja...
Fényév markolja.
Micsoda szexualitás.
..pillanat.
Borosták nyirkos ajkakra tapadva...az ajak nedves, nyálkás, mégis mozdulatlanul...fél kéz markolja.

12:44

E hónapban másodszorra sikerült kialudnom magam.
Felkeltem.
Megittam a tegnapi zabtejes eperturmixot.
Elmentünk futni az esőben.
Írom a blogom.
Megyek, szerzek egy kis zsebpénzt.

3:45

Ebben a hónapban először intenzíven és mélyen aludtam.
Felkeltem.
Elmentünk futni az esőben.
Kikocsikáztunk zabtejért a boltba.
Kerestem egy kis zsebpénzt estére.
Beleszaladtam a fűbe.
Végigtáncoltam az éjszakát.
Félholtan hazavezettem.
Egészholtan blogot írok.
Újjászületni visszaálmodok.

If you need....

Közel egy óra van hátra a munkaidőmből.
Jó itt lenni, talán azért,mert máshol rosszabb volna.
Szeretnék egy másik helyre hazamenni.
Egyedül lenni végre, teljesen egyedül.
Így is döbbenetesen sokan lakunk ebben a testben.
De ha elköltözhetnék...
Szedném a sátorfámat és kicuccolnék magamból.
Mennyei volna.

"Csak az igazán üres szívek tudnak új dolgokkal feltöltődni" -mondja Coelho.
Remek, mondhatom...
Az én szívem egy "If you need" teli szarral és megértéssel.
...

SZÉThullanék

Félek, hogy meghalsz.
Félek, hogy nem teszek meg eleget érted.
Közben tudom, mindent úgy csinálok, ahogyan kell. Ha nem így gondolnám, nem így lenne.

Kis daganat miatt egyszer már SZÉTSZABDALták a nyakadat....babesiosist kaptál, infúzión lógva meredtél a szemembe, s üzented, most már minden rendben lesz.
SZÉTMARCANGOLta az oldalad barátnak hitt lakótársad, félkába állapotban voltál, mikor műtöttünk beléd egy csövet, amin távozhat a vér és az egyéb váladék...tűrted...szemedbe kaptál injekciót, füled kicsépkéződött egy nézeteltérés során...tűrted...most fáj valamid...lázas vagy, és nem érted ezt az egészet...tűröd...
Fájdalmat csak tekinteteddel közölsz, ezzel SZÉTRONCSOLva engem...
A szörnyű az, nem tudok tenni semmi hasznosat...Próbálok rájönni, mi lehet a baj, de a vérkép nem mutat semmit...
Mégis tudom, baj van.

Üres találgatások...
Holnap ultrahangra megyünk.

Megszelídíteni egymást igazán nehéz volt...Nagy feladat ember és állat részéről is.
Elveszíteni tragédia lesz...Bármikor is történjen meg.

Láncszemek a szőnyegen

Az Univerzum csak visszahúz.
Hajótörött vagyok saját Világomban.
Arcom az óceánba hajtom.
Mindig is féltem a medúzáktól, ezek itt hatalmasak,
vizet pumpáló lilás nylonzacskók.
Fekete folt szélébe kapaszkodom, csikorgatom a fogsorom, lendítem a lábam, de visszahúz...
Ez a kurva Univerzum folyton visszahúz.
Üveggolyót nyomkodok a szemeim helyére, azok nem könnyeznek túl sokat.
Hosszú sziget jeges teát kérek alkohol és jég nélkül.
Levelek fedik testem, hangyalábak csiklandozzák testhajlataimat.
Pörögni akarok. Ugratni gördeszkával. Virágokat hajtogatni dollárból, rázni a fejem, mikor mindenkit leszedál a monotonitás.
Fetrengeni olvadt selyemcukrok közt, csíkosra röhögni magam.
De az Univerzum visszahúz.

Ezer perce

Mikor megismertem önmagam, kiszerettem a szerelemből.
Csak egy kortyot ittam, de végigfolyt az államon, az ölembe csöppent.
Lassan néztem fel, vizslattam a környezetem, vajon látta -e valaki...
A kabátom ujjába töröltem cicabajszom, majd finoman a pultra helyeztem a poharat.
Nem fizettem.
Négykézláb, kígyózva haladtam az ajtó felé, néha-néha odadörgölve a fejem szimpatikus vádlikhoz.
Egyik cipőmet elhagytam egy sietős mozdulatnál, térdemen kilukadt a harisnya.
Alám nyúltak, lábaimat a talaj felé feszítettem, de hiába, testem már egy tenyerében csüngött.
Hunyorogtam, fújtam is felé, de mellkasára szorított és fogdosni kezdett.
Valójában doromboltam, de nem gondoltam komolyan.
Egyre szemérmetlenebbül viselkedett az idegen, hasamat birizgálta, hajtogatott össze -vissza.
-Helyes cica -mondta.
Hazavitt, az ágyába fektetett. Aludtunk.
Ettünk.
Bár a tejet nem szeretem tálból, de nem panaszkodtam. Ő pohárból itta.
Dolgozni ment.
Én az ablakon távoztam, zokniban és egy XL-es pólóban.
Van, hogy felnézek hozzá vacsorára, az ablak kitárva vár.


...

Légtér

Ülünk, nézlek.
Bambulsz, tudod, hogy nézlek, gondolkozol.
Úgy érzem, nem kedvelsz túlzottan, de nem zavar igazán.
Nem vagyok neked unikum, nem vagyok neked semmi sem.
Mégis itt ülök melletted.
Érezteted, hogy nem vagyok elég, kicsit néha kiabálsz, de élvezem.
Nem gondolsz rám lefekvés előtt, nem velem kelsz.
Mégis itt ülök melletted.
Nézlek.
Látod, hogy nézlek, elmosolyodsz.
Még mindig itt ülök, de azt mondod, menjek.

Most állok az út szélén, nagyokat nyelek.
Szabad vagyok.
Egy igazi szajha.

"Kinek mivel" - Róma

The Cure

Már a bejáratnál keserűség fonja körbe karját a látogató nyakán.
Kezünkben szorongatott virágainkat könnyeinkkel öntözzük.
Lehullanak a márványra, lazulnak az izmok, görbül a száj. Töredezett szirmaikkal ékesítik tovább a fagyos éjszakát, és mire újra megyünk, már teljesen száradtak. Porrá porból.
Viszi őket a szél, ahogyan bennünket is.
Kibújunk a földből, hajtásokat hozunk..
Virágok vagyunk mi is. Találkozunk méhekkel, akiknek a talpára ragadva utazunk, van, hogy túlöntöz minket az ég, de olykor szárazság kínoz minket.
Kúszunk felfelé, de amit lent markolunk, sosem eresztjük el.
Bárki arra járna, eltaposhatna. Leszakíthatna.
Tudjuk.
Mégsem félünk ettől.

Járva alvó

A rádióban hajnalban ugyanúgy nem megy semmi jó zene, mint nappal.
-gondoltam.
Mire kapcsolgatás közben egy hátszőrfelállító női hang kiabálta: ....csak igazi mai sláger megy!!
és megszólalt a Bongo Bong Manu Chaotól..
!!!
Jót vigyorogtam ezen, mert ha meg kéne tippelnem a születési dátumát a dalnak, inkább 1997?/1998?-ra gondolnék, nem 2010 körülre, de azért örültem.
Ablak le, hogy ne süketüljek meg, hármasban (repesztettem) harmincöttel hazáig, átszellemülve mutogatva, táncikálva  a volán mögött, s áldva az eget, hogy ez az utolsó dallam, ami a fülembe kúszik alvás előtt.
Itthon lemostam a szemfestéket a szememről, ezt tartottam evés után és fogmosás előtt a legfontosabbnak.
Coelho betűi összemosódtak előttem, de remek alapot adtak Manu Chaoval együtt egy tökéletes álom kialakulásához.
Pár órával később pirosló szemeimet nyitogattam, mert Valaki (egy négylábú, szőrös lény formájában) az arcomat nyalogatta.
Ő most alszik, én megint nem tudok.

Dear Minolta!

Nincs Veled igazán semmi baj.
Gyönyörűek a képeid, szeretlek tekergetni, de nem vagy gazdaságos. Ez a mai világban szempont...
Sajnálom, hogy idáig jutott a kapcsolatunk..
Valami egyszerűbb példányra teszek szert a mai nap alkalmával, de ígérem, sosem fogom úgy kedvelni, mint Téged, Drága Minoltám.
Sosem lesznek olyan tökéletesen éles, kontrasztos képei, tudom, de beláthatod, őt a zsebembe csúsztathatom, feltölthetem róla hipp- hopp az adatokat a gépre, s még filmet sem kell benne cserélni.
Főként a generációs különbség tette tönkre a mi viszonyunkat, de el kell fogadnunk a tényt, idős vagy hozzám..

Emlékezetembe vésve mélyen


                                                                       HűtlenHódolód


                                                                                            

                                                                       

Kedves Teli Hold!

Kérem, ne világítson ilyen eszeveszettül, mert így nem tudok aludni!!!
Függönyöm meg nincs!!
Én sem zaklatom magát, mikor otthon van.
Kutyafáját.


Tiszteletlenül:

Egy  Idióta

Hír'that'és?

Ha valaki hasonlóképp unatkozna, mint én, és hasonlóképp semelyik ismerőséhez nincs kedve, mint nekem, nem gyilkos és nem akar minden nőnemű lénnyel szekszuális kapcsolatot teremteni (már akkor, ha férfi), viszont szívesen utazva valamely Nyugat- európai városkába egy kalandos hétvégére május tájékán, kérem idejében jelezze.

Cél: -körülnézni (épületek, kiállítások, helyi nevezetességek, folyó, fák virágok, stb.)
        -kipihenni az itteni szutykot (valami diákszállón kibírni az éjszakát)
        -megtanulni elviselni 2 napra egy dögidegent
        -extrém esetben elmenekülni a másik elöl

Unalmas, erőltetett fazonok kíméljenek.
Továbbá akik nem bírják a hangos böfögést és a hosszú gyalogtúrákat.

Köszönöm a figyelmet.
Kérem, kapcsolja ki!