...és csak baktattam, érzéseket kutatva, -nem akarok írni sem....
szóval baktattam, és kerestem valamit, amit szerethetek....utálhatok...vagy bármit, ami akármilyen érzést vált ki belőlem....és akkor megláttam egy leukémiás kislányt...és a karácsonyi tömegkavalkád kellős közepén elbőgtem magam...még csak nem is tűnt boldogtalannak a gyerkőc...fiatal volt az anyukája is, ajándék után kutathattakak...én meg csak bőgtem, bömböltem...
a mosdó fele vettem az irányt, és mikor berontottam, láttam, hogy piszoárok sora szakítja szét a megszokott kép illúzióját, melyen csak ajtók szerepelnek, bennük guggoló nőkkel, szóval a férfibe nyitottam be, vissza rükverc, be a másikba, ott gondoltam, mivel ezren szépítkeztek a tükör előtt, hogy bekuporodok egy fülkébe, persze a legbüdösebbet fogtam ki.
Túltéve magamat ezen, kapva az alkalmon és a tér adta lehetőségeken, vizelhetnékem támadt.
akasztó nem volt a közelben, kabátban voltam kénytelen végrehajtani a feladatot, ám könnytörölgetés közbeni kabát/táskaszorongatós mutatványom alatt sikeresen lepisiltam a kabátom kötőkéjét, ami épp beleért a vécébe.
Akkor elhatároztam, hogy öngyilkos leszek.
Azóta is élek, de hogyan?
Utolsó filléreimből cigit vettem, egy dobozzal, meg egy öngyújtót.
Az utóbbi nem működött, megakadt az a szar pörgentyű benne, ami által véresre dörzsölte az ujjamon a bőrt.
Ekkor már kitört belőlem a nevetés, a buszig kuncogtam magamban ezen a "rosszálombelihelyzeten", aztán szépen index és elhúz a busz, igen, az orrom előtt, pedig siettetem lépteimet, de ezt egy 15kg- os táskával az oldalamon nem úgy tudom véghez vinni, mint nélküle.
Az idegeim ma nem bírták a kiképzést, szóval újból patakokat töltöttem fel potyogó könnyeimmel, aztán megnyugodtam, mikor beértem a munkahelyemre, ahol szokás szerint semmi nem volt rendben.
De ilyen a szisztematikus káosz. Felettébb üdítő.
Azóta itt ülök, többféle módszert kipróbáltam már a gyomorgörcsöm megszüntetésére, de eddig még csak tetézni sikerült az állapotot.
Koccintok az egészségtelenségemre egy újabb bögre kávéval és egy szál gyufával megerőszakolt cigivel.
Remélem hamar eltelik ez a röpke 5 óra, hogy végre befúrjam magam egy kedves hétköznapi álom erejéig a kőkemény, idegen ágyikóba...
...pedig ennyi kávétól el nem alszom soha.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése