Meztéláb vettem hátamra az utat, szolidaritásképp, mert Szutyoknak sincs cipője.
Kellemesen dörzsölődtek talpamhoz az apró, forró aszfaltszemcsék, ő pedig a fűben jött.
A faluba az út autóval 7 perc, busszal 10, cipőben gyalog 20, de így fél órába is beletelt, hogy Kiskutya minden hajszálvastagságú fatörzs árnyékában megpróbált menedéket lelni a nap elől, sikertelenül, csak az időt pazarolva ezzel.
Fodrászhoz volt időpontja, és már a dauerra várt, én találtam egy, az utcánál is árnyékmentesebb játszóteret hintával
Felhőtlen pillanatok következtek, nem csak a felhők hiányából adódóan, hanem korábbi abszolút pozitív emlékeknek köszönhetően, melyekben hintán ülve, lábaimat talajhoz képest vízszintes helyzetbe kényszerítve, karjaimat kinyújtva, csukott szemmel szelem a teret ketté.
Közben pedig már igazoltan felnőtt vagyok, meg különben is, csak egy teljesen kifejlett és elkeseredett példánynak juthat eszébe olyasmi, mint nekem e szép érzést követő pillanatokban:
- Vajon mennyi kórokozó telepszik meg egy ilyen láncon, amit épp markolok?
- Vajon mennyibe kerül a gumitégla négyzetmétere, ami alattam van?
- Miért nem zárják be ezt a játszóteret éjszakára, ha már körbe van kerítve?
- Kiteregettem otthon a ruhákat?
...És ekkor leszálltam, átültem egy padra, mint inkább egy szülő és nem egy gyerek, olvasni kezdtem.
Elhatároztam, hogy nem várom meg, hogy a Kutyafrizurász hívjon, hanem meglepem őket egy kiszámított, pontos érkezéssel.
Merengve ballagtam, a talaj már nem volt kíméletes velem.
Ahogy megérkeztem, az olló utoljára nyisszant, és Kutyaállatka készen állt a hazaútra.
Ilyenkor közepesen boldog, mert még szokja az új külsejét, viszont már nincs olyan melege.
Ahogy közeledtünk a házikónk felé, már szinte biztos voltam benne, ahogy hazaérünk, rádobok két tojást a talpamra, hogy hamar legyen ebéd, ezzel előnyt kovácsolva előnytelen sérülésemből.
Visszúton sokan megkérdezik, milyen fajta a kiskutya, míg odafele csak lehúzódnak az út szélére, nehogy érintkezzen bundája drágán megfizetett szöveteikkel.
Négylábassal olyan volt a haladás, mint vizibiciklivel szárazföldön, de nem adtam fel, néha még ölbe is kaptam, de szőr nélkül sem sokkal könnyebb...
Láttunk betonra száradt békákat, meg egy halálra gázolt sünmamát, akitől egy ránehezedő kerék vette el örökre életén kívül kicsinyét is.
Megérkeztünk, a rántotta elmaradt, Majomparádé lehasalt a csempére, és egyáltalán nem hálásan bámult az arcomba, sőt egyenesen panaszkodott tekintetével, de egy csepp tejföltől megújult aranyhal -memóriája.
Minden rossz feledve.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése