Gallows- tree for flowers

Kérlek, kérlek, kérlek!

Vigyél igazi pillangós helyre!

Bögrével

Kontyba tekert bóbitám érinti a plafont,
Sötétre mázolnak a hétköznapok.
Vándorcirkusz platóján az utas vagyok,
Leittam tejúttal a távolt, a Napot.
Lámpafénybe teszem szemem,
Megforgatom,
Reggelim a csapba szorult,
Mártogatok.

Tegnap volt szerda

Meztéláb vettem hátamra az utat, szolidaritásképp, mert Szutyoknak sincs cipője.
Kellemesen dörzsölődtek talpamhoz az apró, forró aszfaltszemcsék, ő pedig a fűben jött.
A faluba az út autóval 7 perc, busszal 10, cipőben gyalog 20, de így fél órába is beletelt, hogy Kiskutya minden hajszálvastagságú fatörzs árnyékában megpróbált menedéket lelni a nap elől, sikertelenül, csak az időt pazarolva ezzel.
Fodrászhoz volt időpontja, és már a dauerra várt, én találtam egy, az utcánál is árnyékmentesebb játszóteret hintával

Felhőtlen pillanatok következtek, nem csak a felhők hiányából adódóan, hanem korábbi abszolút pozitív emlékeknek köszönhetően, melyekben hintán ülve, lábaimat talajhoz képest vízszintes helyzetbe kényszerítve, karjaimat kinyújtva, csukott szemmel szelem a teret ketté.
Közben pedig már igazoltan felnőtt vagyok, meg különben is, csak egy teljesen kifejlett és elkeseredett példánynak juthat eszébe olyasmi, mint nekem e szép érzést követő pillanatokban:
- Vajon mennyi kórokozó telepszik meg egy ilyen láncon, amit épp markolok?
- Vajon mennyibe kerül a gumitégla négyzetmétere, ami alattam van?
- Miért nem zárják be ezt a játszóteret éjszakára, ha már körbe van kerítve?
- Kiteregettem otthon a ruhákat?
...És ekkor leszálltam, átültem egy padra, mint inkább egy szülő és nem egy gyerek, olvasni kezdtem.
Elhatároztam, hogy nem várom meg, hogy a Kutyafrizurász hívjon, hanem meglepem őket egy kiszámított, pontos érkezéssel.

Merengve ballagtam, a talaj már nem volt kíméletes velem.
Ahogy megérkeztem, az olló utoljára nyisszant, és Kutyaállatka készen állt a hazaútra.
Ilyenkor közepesen boldog, mert még szokja az új külsejét, viszont már nincs olyan melege.
Ahogy közeledtünk a házikónk felé, már szinte biztos voltam benne, ahogy hazaérünk, rádobok két tojást a talpamra, hogy hamar legyen ebéd, ezzel előnyt kovácsolva előnytelen sérülésemből.
Visszúton sokan megkérdezik, milyen fajta a kiskutya, míg odafele csak lehúzódnak az út szélére, nehogy érintkezzen bundája drágán megfizetett szöveteikkel.

Négylábassal olyan volt a haladás, mint vizibiciklivel szárazföldön, de nem adtam fel, néha még ölbe is kaptam, de szőr nélkül sem sokkal könnyebb...
Láttunk betonra száradt békákat, meg egy halálra gázolt sünmamát, akitől egy ránehezedő kerék vette el örökre életén kívül kicsinyét is.
Megérkeztünk, a rántotta elmaradt, Majomparádé lehasalt a csempére, és egyáltalán nem hálásan bámult az arcomba, sőt egyenesen panaszkodott tekintetével, de egy csepp tejföltől megújult aranyhal -memóriája.
Minden rossz feledve.

Taktikus praktika vs. Praktikus taktika

Unja a szürke hétköznapokat?
Árnyéka önmagának?
Egyen meg egy fej hagymát és máris másképp néznek Önre munkatársai!
Hanyagolja az izzadásgátlót és a borotvát!
Olcsó és hatékony!
Így mindig a középpontban lehet!
Szívesen beszélnek majd Önről!

Süsü a sárkány

Ó, ha rózsabimbó lehetnék,
Csápjaiddal bibéimig hatolnál,
Illatlelkem zúgásával beérnéd,
Ha Te lennél a poloskám.
Fedetlen szirmaimon pihennél,
Porzóm puha kispárnának használnád,
Ha lehetnél egy kis bogár.

Harmatcseppek csúszdáznak,
S Te már várod,
Magával ragadjon egy,
Ahogyan az álom.
Mellkasodon nyugszik kézfejem,
Szárnyad alatt azt képzelem,
Arcomban a végtelen,
Ez von fodrot körém.

Fodrot, mint alacsonyan szálló köd a légben,
Mint szoknyám vége széllökésben.
Fodrot, mint dagálykor a tenger,
Közelébe menni nem mer,
Sem állat, sem ember.
Sem ember, sem állat,
Mert az kedvtelésből nyeli el a tájat.
Ami engem úsztat, az viszont színezi a képet,
Nem bánt, nem pusztít, belül mégis éget...