Figyelem!

Keresem nemvallásos, Istenhívő társam, akinek reggelente hallgathatom néma felolvasásait egy kiégett képcsövön keresztül, egy halott kisállatokkal bélelt kádban ülve, közös, fűtött, de falak nélküli bérleményünkben.
Felhajtott wc- ülőkével honorálnám útban nemlevését, hallgatag tombolásait, mérhetetlenül alacsony ét és szexvágyát.
A jelentkezéseket karfelnyújtással tehetik meg a magukat alkalmasnak érzők e-mailben, a hintakalimpa@ágytálbahánytál.com-ra.

Az egóm egy nő

Itt rothad bent.
Mielőtt beköltözött volna, rend volt.
Most minden szana meg széjjel hever.
Fárasztó egy fruska.
Állandóan magyarázni neki, hogy mit miért gondolsz, ő meg csak erőszakoskodik, és aláz, parancsokat osztogat, meg frászoltat.
Hülye kurva.
Ti jobban ismeritek még nálam is.

Ennák/ értelmi hullák

Áh, semmi, jól vagyok, épp csak aludni képes nem vagyok.
Fordögolódom, hajamból ujjamon hullám,
Jutubvideó, pummpá-uccsum csu-csum- pumm...
Alva álom fojtogatna, inkább a füstöt szívom online.
Na hello gyerekek!
Kiutáltam magamból titeket.
Meztelen képekké keretek,
Legyetek jót, egyek e?!

Szerető szerető

Szorítássá kergető
Köhhintéssé libbenő
Csikorgató, csíknyelő
Felhőbányát szerelő
Nyelvhegyemre cseppenő
Palackba zárt szerető

Tévelyekben remegő
Mindig épp az elmenő
Magázással tegező
Pitvarokat felező
Kamrák mélyén heverő
Integető szerető

Szájjá nyúlok,
Minden csókom levegő
Kitárt karom temető
Nem szerető szerető

Novemberi nyár

Békében gránátalmát mazsolázunk Bogyóval, a nap beszakad az erkélyajtón, füstölőt gyújtok.
Kintre teregetek, indiai citromfű, ecet.
Túlzottan tetszik ez az egész, legboldogabb novemberi nyaram.
Minden kedvenc, a szobanövény is virágzik.
Narancsra kenem a körmöm, mignont lehelve indulok útnak.
Viszem az összeset, semmi nem maradhat.
Préselt létek a belső zsebben.

Amíg élek, halhatatlan leszek. 

Nem elég ennyi mindehhez?!

 

Én a Mi vagyok

Mi vagyok én?
Belátó:
Két utca közt a megálló...
Csöndbe némán kiáltó.
Másokat elfordulva fikázó?!
Mi vagyok én?
Kábálkodó a piától?
Nem, az más lett,
Én a hibádzó.
Mi vagyok én?
Cyrano?
Versben szerelmet kívánó?
A lelkemet egészben kihányó...
Szívemet az ablakkal kitáró.
Ki vagyok én?
Bárkit a rabságból kiváltó?
Diszkófényben vibráló.
Halálfejet firkáló.
Mi vagyok én.

Üveghegyen innen

Ígértem valótlanban hű leszek hozzád
Cserébe álmomban hűtlen Te sem voltál
Csak ez a reménytelen valóból valótlanba mozgás
Ne kergetne olyan távol Most már
Unom ezt a sok rétet
Egymás hegyén-hátán cigarettavégek
Elejek mindig épp csak meggyújtom
Fázom
Legyen már melegebb
Rétegek alatt meredek
Táguló pupilla gyűlölöm a teleket

A megbaszódott őrület 7. bugyrától kicsit balra

baszódás

baszódás

baszódás

baszódás

baszódás

baszódás

baszódás

baszódás

baszódás

baszódás

baszódás

baszódás

Bocsánat, én azt akartam írni, hogy szerelem, hogy hit, hogy remény, hogy szeretet, hogy barátság, hogy jóindulat, hogy bizalom, hogy kitartás, hogy szelídség, hogy megértés, hogy ölelés, hogy önzetlenség,

de mégis csak 

baszódás

baszódás

baszódás

baszódás

baszódás

Mert a baszódás a legkevésbé téridő kérdése, nem úgy, mint a fentiek.

Szeretem az állandó dolgokat.

Mint a

baszódás

baszódás

baszódás

baszódás

baszódás

baszódás

baszódás

Megettem magam

Az egész egy nagy hazugság.

Elmúlik minden, elmúlik az elmúlás elmúlásának gondolata is.

Mire várok?!

Válaszoljak már!

De most, mert a lekörözött pillanatban már teljesen mindegy, hogy mire is vártam, itt a kádban, az ázott redőimbe takarózva, kihűlten, kábán.

Nem tudva megint, hogy hazugság minden.

Elfelejtve, hogy nem is tudom.

Meddig tart még a "minden reggel szenvedéssel ébredek" állapot?! 

Álmomban egy aligátortól rettegek, ami folyton állandó távolságra létezik tőlem. 

Ébredek, kilöttyenek a teleizzadt ágyamból a szárazföldre, ahol első dolgom megcsúszni egy kis kutyatócsán.

Ez lehetővé teszi, hogy ne feledjem egy minutumra se Bogyó állapotát, és előre borítékolja kellemes napomat.. 

Én még sosem vágytam ennyire arra, hogy eljöjj értem.

Én még sosem voltam ennyire süket, hogy ne halljam meg az ajtó előtt sorakozók kopogását...

Az ablakot bámulom, Te meg tökre nem jössz, és úgy félek, hogy kinyílik az ajtó, mint álmomban az aligátortól. 

Eddig az ébredés menekített meg, lehet, ebből az álomból is fel kéne kelni.