Fellendítettem a karom, tenyeremmel éreztem a magasban a felmelegedett levegőt.
Szaporáztam lépteimet, majd leguggoltam, újra fel és bele a már lehűlt rétegbe, ahol a fű font körém rideg burkot.
A különbség eszméletlen volt.
Megálltam, a lábszáram fázott, a karom pedig kellemesen limbálózott a nyárias naplementében.
Futni kezdtem, mint akinek esze veszett, buckák nehezítették utamat, de nem álltam meg, már csak szökelltem, aztán dúdoltam is valamit, megpróbáltam olaszul énekelgetni.
Két fácán, egy kakas és egy tyúk rugaszkodott el a földtől tőlem maximum egy méterre. Olyan szépek voltak, és annál is hangosabbak.
Ezek folyton azt csinálják, hogy megvárják, míg közel érsz hozzájuk, épp hogy rájuk nem lépsz, és csak akkor röppennek fel, bolondos kvartyogással kísérve mozgásukat.
Ilyenkor otthagynak egy pár szálat magukból, de nem szedtem össze, futottam tovább, nevetve, mert eszembe jutott, mikor először játszották ezt velem és majdnem helyben megállt a szívem.
Ő csak kullogott utánam, de nem volt teljesen passzív, mert beszállt az éneklésbe és a fácánok után is megindult.
Hozta a piros labdáját én pedig a piros "Ezt a szar pólót kaptam karácsonyra" feliratú pólómban voltam.
Általában összeöltözünk, mint a divatházaspárok, meg a divatanyukák a divatkölykeikkel.
Ilyen szuper tartozni valahová, mi divatkutyagazdapáros lettünk.
Vadkacsákkal is találkoztunk, macskákkal kifliben, rovarokkal, bogarakkal.
Nyáron a mezőnkön sátrazunk...Lebukott a nap.
Álomba ringatom magamat...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése