Kora hajnalban lestük a kukást, aki a lomokat dobálja be a kocsioba a ház elöl.
Anyám hangosan drukkolt, hogy mindent elvigyenek (gyerünk fiuk!még azt is!nem olyan nehéz!), én pedig egy csomót próbáltam kigubancolni a hajamból, amit később levágtam.
Elkészítettem a teámat, jó erősen, fél óra szorongatás után mégsem ittam meg.
Legalább a jégcsapok leolvadtak ez idő alatt az ujjaimról.
Köntösben álltam a kertben, és a labdákat felváltva dobáltam ebeimnek, majd visszafeküdtem olvasni, szundítottam.
Elkergettem a gondolatot, hogy ma még fel kell kelni, és hogy rám még vár a hét második fele, ami mindig húzósabb, mint az első.
Ez tökéletesen sikerült, így most már késésben is vagyok, de még írok pár sort, hogy nyugodtabban tudjak útra kelni a három mázsás hátizsákommal és a frissen gumifújt cangámmal.
Holnap térek csak haza.
Hasta la vista.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése