Ó, ha rózsabimbó lehetnék,
Csápjaiddal bibéimig hatolnál,
Illatlelkem zúgásával beérnéd,
Ha Te lennél a poloskám.
Fedetlen szirmaimon pihennél,
Porzóm puha kispárnának használnád,
Ha lehetnél egy kis bogár.
Harmatcseppek csúszdáznak,
S Te már várod,
Magával ragadjon egy,
Ahogyan az álom.
Mellkasodon nyugszik kézfejem,
Szárnyad alatt azt képzelem,
Arcomban a végtelen,
Ez von fodrot körém.
Fodrot, mint alacsonyan szálló köd a légben,
Mint szoknyám vége széllökésben.
Fodrot, mint dagálykor a tenger,
Közelébe menni nem mer,
Sem állat, sem ember.
Sem ember, sem állat,
Mert az kedvtelésből nyeli el a tájat.
Ami engem úsztat, az viszont színezi a képet,
Nem bánt, nem pusztít, belül mégis éget...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése