Itt van az illat az ujjaimon, a rézkilincs illata, amit az imént megfogtam.
Ezt szaglászni igazi mámor.
Belélegzem, és agyban újból- újból tenyerembe simul e test, rátámasztom tömegem, és bejutok.
Én még ilyet nem éreztem, bevonatot fest rám a tenyeremtől nedves fém szag.
Így aludtam el, erre keltem, steril és stilizált kórházi ágyneműk között.
Könnyű terhű paplan, gyűretlen kispárna..
Fejem beletemetem, kilincsem után nyúlnék, de elszállt az álom...
Bánom.
Felkelek, markolom, nyomom, tolom, arcom elé kapom, és beszívom, tárolom, élvezem, lélegzem, elképzelem, felfrissítem, még, és még.
Percek forgatagába fonja magát egyszerű boldogságom, és a felismerés deja vo-je, hogy ezt mégis csak már átéltem valahol.
Lábujjhegyen nyújtózom, horgot formált kezem folyton lecsusszan a kilincsről.
Csak egy kevés hiányozna, de...
.. mégis megvan!
Nyitva hagyom az ajtót, nehogy bent ragadjak, csücsülök, csurgatok, lábaim himbálódznak.
- Anya kész vagyok!!- visítom.
- Vár egy kicsit... -jön a válasz, és én a fennmaradó időmben a rézkilincses markomat szimatolom teljes átéléssel, mint más a frissen nyírt pázsitot a légben.
Anya érkezik, lekap a vécéről, felrángatja mackómat, becsukja az ajtót, és tisztára mossa kezeimet.
Elmélázom, ahogy itt ülök, bár lábaim már évek óta a talajon vannak, miközben vizelek, és segítséget sem kérek már a felöltözéshez, rézkilincses ujjaimat most is az orromra szorítom.
Lehúzom, kimegyek, megmosom a kezem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése