Ma úgy éreztem, annyira felesleges nélküled élnem, mint amennyire felesleges volt az életem azelőtt, mielőtt még eléd ültem volna, mielőtt még belém épültél.
...és a képen, amin a te szemed van és amiről levágtam a feleséged, szóval ott a tükrömbe nézek, és a saját arcom tapogatom, háta érzed, mint azelőtt így százszor, mikor szarrá fagytam a megállóban azt várva, hogy a várakozás ne múljon el.
Ennél nyálasabb már csak az volna, ha azt gondolnám, hogy jól tudom, engem akarsz, mikor belehatolsz a feleseggedbe, vagy épp őt csalod valakivel.
...amikor azt a mocskos jövőt tervezed, mikor a munkáidat készíted, én inspirállak, én teszlek tönkre és emellek fel.... Ez tévedés.
Közöm is messze van tőled.
Ennél is nyálasabb pedig úgy lehetne, ha ezt nem tenném közzé...
Nézem a kiélt arcod, és reménynek apró nyoma sincs, nem jössz már sehova.
Velem nem.
Nem feszítjük hátra azt a bizonyos ujjunkat, nekem senki nem túrja már a hajam, én pedig megszerettem a csemiubit meg azt a fekete löttyöt, de csak a hang miatt, ahogy a kupak és a flakon fáradtan fújtat a fájdalmas válás pillanatát gyászlova.
Iszom.
Kihányom a lelkem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése