Kedves Teli Hold!

Kérem, ne világítson ilyen eszeveszettül, mert így nem tudok aludni!!!
Függönyöm meg nincs!!
Én sem zaklatom magát, mikor otthon van.
Kutyafáját.


Tiszteletlenül:

Egy  Idióta

Hír'that'és?

Ha valaki hasonlóképp unatkozna, mint én, és hasonlóképp semelyik ismerőséhez nincs kedve, mint nekem, nem gyilkos és nem akar minden nőnemű lénnyel szekszuális kapcsolatot teremteni (már akkor, ha férfi), viszont szívesen utazva valamely Nyugat- európai városkába egy kalandos hétvégére május tájékán, kérem idejében jelezze.

Cél: -körülnézni (épületek, kiállítások, helyi nevezetességek, folyó, fák virágok, stb.)
        -kipihenni az itteni szutykot (valami diákszállón kibírni az éjszakát)
        -megtanulni elviselni 2 napra egy dögidegent
        -extrém esetben elmenekülni a másik elöl

Unalmas, erőltetett fazonok kíméljenek.
Továbbá akik nem bírják a hangos böfögést és a hosszú gyalogtúrákat.

Köszönöm a figyelmet.
Kérem, kapcsolja ki!

Lásd, ahonnan nézed

Hatalmas, kormos, üstszerű valamiben alszik egy láb..
Állítólag hamarosan fortyogni kezd és elárasztja a lakást a hullabűz. A többiek illatnak nevezik, igazából ízlés dolga.
Valaha egy malacka járt- kelt vele, kis dundi testét fürdette a sárban, nálunk egy nap főzés után foggal cincálják a rokonaim darabokra, húsvéti sms -eket olvasgatva közben a mobiljukon, kis csokinyuszikkal a spejzban, amivel majd az érkező kis kölyköket mérgezik.
Szeretem az ünnepeket.
Ez a nyolcadik Húsvétom sonka nélkül.
Ha már korábban tudtam volna uralni az érzéseimet, jóval előbb eltolom a tányért magam elől, és annyit se mondok, köszönöm szépen.
Mindig is bennem volt ez az érzés, de nyolc és fél éve érett meg igazán. Amúgy koravénnek számítok a körülményekhez képest.

Szépség a szomorúságban

Már megint miért jössz azzal, hogy mi mindent tettél le az asztalra?
Mit szeretnél bebizonyítani?
Számodra csak az az ember számottevő, akinek valami érem díszeleg a falán, vagy tényleg dugig van az asztala.
No, én ilyen megrakott asztalon enni, se rajzolni, se olvasni nem tudnék nyugodtan, de tudom, Te sem.
Mégis betakarózol, beburkolod magad.
A fejed vered a sok kacatba, mutogatod a körbe forgó kamerának azokat, és mosolyogsz...
Persze "férfi" létedre vörös a szád...Csak mosolyognak rajtad, Te pedig állítod, hogy mert különleges vagy, azért van ez így.
Segítenék, de hozzád szólni se lehet.
Talán ha úgy kezdeném a mondatom:
-Minden elismerésem....
vagy...-Szeretnék gratulálni...meghallanál...
De így nem kezdek mondatot.
Szeretnél sprituális lenni, de nem hiszel a szellemekben.
Természetes lenni, de léted mesterkélt.
Ordítasz, ha félsz, s állítod, nem menekülsz, szembeszállsz...
Csak ne remegnél annyira. És csittt már!Ne üvölts.
Mélyited a hangod, dörmögsz, lóbálod a karjaidat, a tükörben csak az orrlukad látod, olyan fennt van a nózid.
Sírtam ma érted.
Álmodtam is Rólad, főleg, hogy tele volt a Hold.
Túl öreg vagy ehhez.
Nem is a játékra gondolok, hanem erre az iszonyat békjóra.
Hívj fel valakit, hogy kösse ki a csomót, ami évek óta nyomja a hátad, mikor hanyatt fekszel.
Hívhatnál engem is, de én nő vagyok és ismerem a teóriád, de inkább nem emlékeztetem magamat se rá, mert csak egyre jobban magamhoz ölelnélek és szorítanálak, míg újjá nem születsz...
Magam után Te vagy az első, akit hajlandó lennék megmenteni.
Mégis van valami szép a szomorúságodban.

Magányosabban, mint egyedül

Nyolcadik másodperce kínzott a kéjnek.
Hullámokon elmélkedtem, számban kávé íze, ereimben marihuana.
Önnön magától zakatolt a testem, kis izomgörcsök ugrottak egyik feszítő izmomról a másik hajlítóra át.
Ha kinyitom a szemem, egy idegen is van itt, akivel legalább fél éve idegenkedünk. Most is. Csak van olyan, hogy nem hunyhatom le a szemem közben. Ez nem az.
Karjaimat széttárom, nagyokat szippantok a levegőből, de megérzem a szagát.
Gondolat kergeti a másikat: halottak és élők egy helyen, sírnak, és van ez a szag, vannak foltok, meg hangok is, tehénbőgés, van ez a lihegés, meg szájszag, macskák nyúzzák egymást, meg ez a csúszós izzadtság, ragad, csípős- szúrós félsz szag, menekülnél ízek, itt lakom e lepedők, hagyjál békén kispárnák, ki vagyok én szerep -igen! -leszerződnék, köröm színű utca fentről, odavágnék pillanat, kétvágyú rágcsálók, szívószálas madarak,végre vége lámpa...érdes légyzümmögés...lassú kilincs....édes pótágy... citrompótló.

Szobalány pengeélen

A 33 -as a kedvencem.
Biedermeier vitrines tálaló jobbra , bal sarokban intarziás ágykeret, felette Munkácsy Poros útjáról egy másolat kopott keretben. Öregszag a szőnyeg miatt ( kézi csomózású perzsa), sötétítők behúzva.
A szoba alkalmi gazdája a városba ment.
Ablakot nyitok, árad be a tavasz, meg a szemben lévő házból a pörkölt szag. Gyorsan vissza is zárom.
Fürdőszobába friss törölközőket viszek, tükröket maszatmentesítem. Padlón cetli. Általában nem olvasok bele a Vendégek papírjaiba, de ez írással felfelé, hanyatt feküdt a földön.
-Fordulj meg-
Elég bizarrnak gondoltam az üzenetet, de ki az, aki ne fordulna meg?
Persze nem volt mögöttem senki, semmi.
A fecnit a mosdó szélére tettem, villanyokat lekapcsoltam, kijöttem.
Az ágyon mégis ült valaki...
Hátraléptem, talán még egy kis hangot is adtam ki meghökkenésemben.
Elnézést kértem, szabadkoztam, hogy nem hallottam, hogy bejött, de már végeztem a takarítással.
Gyors léptekkel (piruló orcával) a kijárat felé vettem az irányt, de az idegen/vendég visszahúzott a karomnál fogva.
- De olvastad az üzenetet...azért írtam, hogy ne ijedj meg. -ennyit mondott mosolyogva.
Behúzta a függönyt, ahogy eredetileg is volt. Ültem az ágyon, Ő leguggolt elém úgy egy méterre,  előtte térdénél gondosan meglazítva nadrágját.
Ekkor tudtam csak igazán megfigyelni az arcát. Roppant nyugodt volt a tekintete, sötét a szőrzete(borostája volt), markáns vonalai.
Várt. Sóhajtott. Kivett valamit a zsebéből, valamit, ami egy kis bőrfecnibe volt bugyolálva.
Egy penge volt az. Az ölemben nyugvó kezemhez ért, tenyerembe simította a kis tárgyat, ráhajtotta az ujjaimat.
Többször átfutott az agyamon, mi lesz, ha megvágom magam, mert annyira összeszorítottam, hogy elkezdett csúszni a verejtéktől.
Nem tudtam, miért kaptam. Mit jelentsen ez. Összetévesztenek valakivel, vagy csak a bolondját járatja velem ez az ismeretlen?
Visszatértem gondolataimból, elvesztem a szemében, Ő állta a tekintetem.
Ekkor tudatosult bennem, hogy még mindig az ökölbe zárt kezemet fogja, és már nincs köztünk az az egy méter. Éreztem az illatát, és már megint csak úgy filozofálgattam.
Mennyi idős lehet? Ki Ő valójában? Honnan jött? Miért pont nálunk szállt meg?
Megcsörrent a telefon, összerezzentem, vállaim a füleimig ugrottak, felpattantam. Ekkor Ő már felállt, megfontolt léptekkel tartott a kis éjjeli szekrény felé, aminek tetején volt a telefon.
Még egy utolsó összenézés, nem tétlenkedtem tovább, a folyosó fele mentem, rácsuktam az ajtót, a szívem csak úgy kalapált a mellkasomban.
Szinte futólépésben, még mindig ökölbe szorított kézzel menekültem a Szálló éttermének hátsó termébe, ahol tartózkodni szoktunk az itt dolgozókkal, meg este a pincérekkel.
Hatalmas számlapú óra vágott a képembe, lejárt a munkaidőm.
A kezem tartalmát táskám zsebébe csúsztattam.Rekord sebességgel átöltöztem, bedobáltam a kis szekrénybe a cuccaimat, és útnak indultam. Az utcáról kis fejmozdulatokkal lestem a szobája ablakát, ahol változatlanul a függöny takart mindent.
Már csak otthon néztem meg a kis pengét, ami valójában egy medál volt, oldalában kis gravírozással: 2010. 10. 10.
Nem tudtam, mit jelentsen ez az egész, egyáltalán jelent e bármit, de olyan nagy hatással voltak rám a mai nap eseményei, hogy gondolkodás nélkül hagytam, hogy magával ragadjon az ár, és vigyen. Így hát kerestem egy vékony láncot, belefűztem a medálba, és a nyakamba akasztottam. Furcsának véltem, mégis csak egy pengéről van szó, de épp csak megfordult a fejemben, továbbléptem. A viselkedése amúgy sem árult el semmi veszélyeset (így alakulnak ki a legjobb gyilkosságok...).
Álmomban többször is megérintett, meleg volt a keze, nyugtató a jelenléte.
Alig vártam a másnapot. Izgultam a nagy találkozás miatt, hogy mit fog mondani, hogy mit fogok kérdezni Tőle. A láncot a pólóm alá bújtattam, hogy véletlen se lássa, hogy milyen könnyelműen rögtön hordani kezdtem, mikor nem is ismerem a szándékait, se Őt magát.
A recepciós Úrtól érdeklődtem, hogy a 33 -as szobát ma mikor hagyták el, de mikor utána nézett, azt mondta, 4 napja senki nem vette ki, mert túl későn mondta le egy házaspár a foglalást...
Nem hittem a fülemnek.
Felszaladtam, átkutattam a szobát. Tegnap észre sem vettem, hogy nincsenek ruhák, se bőröndök, se semmi a szobában....
Csak a cetli a kagyló szélén! De már az sem volt ott.
Hozzáértem a kulcscsontomhoz, kidudorodott a kis fémdarab. Az ez előtti másodpercig nem tudtam, hogy mikor képzelődtem... ma vagy tegnap. De ez a vacak tanúbizonyságot tett a tegnap létezéséről.
Zilált voltam egész nap, többször is jártam a 33 -asban.
Most várok.

Dorombolnék

Reggel rövid szöveges üzenet hangjára ébredtem. Az állt benne, jó sok pénzt kapok a biztosítótól, hozza ma a postás. Aztán mikor másodszorra olvastam, már a sorok közül  más mondatok is kihallatszódtak:
....látszólag sok, de semmire nem elég...
....másik kocsit nem tudsz belőle venni...
...a régi címedre viszi ki a zöld ruhás bácsi az értesítőt....
...el kell ballagnod a postára, aztán végighurcolni a városon a pénzt....
Ismét elolvastam:
....ha szűkösen is, de lesz járgány belőle, egy fillér sem marad...
...mennyi papírmunka következik ....
....a régi autónak vége...hm...
Aludni már nem tudtam tovább, így indítottam a napot.

Később a végállomáson átléptem egy hulla feje felett. Küzdött rajta egy önkéntes, de hiába.
Ezt a gondolatomat közzé is tettem egy "vége"-be sűrítve, de lelkes volt, nem izgatta e kósza szócska. Nem buzgómócsing, csak lelkes.
Aztán megjött a mentőautó, de nem álltam meg a tömegben, hogy nézzem, így is elég volt átszökkenni  a nyitott, fátyolos szemei felett, látni a fülein a bíbor színt, ami lassan elárasztotta az egész arcfelületét. Majdnem halántékon találtam léptemben.
Meghalt. Az, hogy pont száz ember előtt...
...a Halál nem szégyenlős, ő nem ácsorog senki mellett, hogy megvárja míg hazaér. A Halál nem nézi ölbe tett kézzel (főleg mert mindkét kezével a kaszát szorongatja), hogy felöltözöl -e, hogy kijössz -e a wc-ről, nem érdekli, hogy hová esel, hogy hogy áll a hajad. Nem érdeklik az aggódó rokonok, nem törli le a vért a fejedről, nem foglalkozik a habzó száddal.
Ő ilyen.
Meg lehet szeretni.
Ellentétben az élőkkel...kiszámítható banda...

Permet íze ázott a számban, mosatlan gyümölcs héjának köszönhetően, vagy inkább a kéznek "köszönhetően", ami nem mosta tisztára azt.
Kilencedik almámat ettem, zöld, öklömnyi darabokat. Untam az egész napot. Untam Ádámot, untam Évát, a körutat, ezt a sémát...
Szántam magam, a baktériumokat számoltam egy műanyag villán, 
a lábamat fotóztam egy fogafogyott létrán.
Az égbe hajtom magam ezen a rozsdás hintán...

Dorombolnék, ha csillag volnék.

Kornélia

Plüss szarvast szorongatok. Kornéliának hívnám, ha jönne.
Múltamban turkálok, a mocskot már kipiszkáltam, de az a sok jó...Rám ragadt.
Nem szabadulok. Ettől lettem 'énmagam'.
Bárcsak az időgépben hagytam volna mindenem.
Téged is.
Kornélia.

"Felejteni nem hogy nehéz, nem is kell."-mondanám, ha épp nem sajogna belém...
Őszintén fáj, mint eddig így még semmi. Sértett hús, szivárgó vér, ez lettem én, és ettől ez szép..
Rendszerbe ömlik, majd kering, forog, bezárult a kör, meg is mozdulhatok.
Újjá születtem, betörtek, eddig ficánkoltam halszagú vödörbe'.

Nem nyaggatlak, nem bábozom tovább Veled,
Mindent elárultam ami bánt, elmondtam Neked.
Szarvaid letépkedem, s mehetsz vissza, a legmélyére, ahol eltévedni sem lehet...
Az új helyed: két pitvar közt, a szekrényem felett.

Béke, béke, béke Minden Lényre

Almát dobtam, de kiesett a kezéből...

-Vajon Magának van patrónusa?
-Assisiben sem engedtek be állatot Szent Ferenc templomába, de én berepültem.

2009. december 6.

Mintha a szél vinne, nincs megállás. Nincs menekvés se.
Minden csendbe borul, majd homályba.
Biztos vagyok a dolgomban, és megnyugszom. Kapaszkodom a kormányba, már nem izzad a tenyerem se, fogsorom nagy gonddal összezárom, pumpálom a féket, de már mindegy. Felkészültem.
Robbanás, a fejemben talán egy jégcsap éktelenkedik, nem tudom. Hideg és folyékony. Nincs kép, majd magamhoz térek mégis.
Visongás, őrjöngés, eltorzult tekintetek. A lábam nincs a helyén, a törzsem nem fordul, bizsereg a látótér, perifériában villódzó fények.
Nyitnám a szemem, de hullámokban tör rám a fáradtság, szédelgés.
Ólomzuhany.
Rám parancsol egy fazon,hogy  fogjam a fejem, amit nem értek, ezért úgy képzelem el, hogy a testemtől külön lehet valahol...
Odanyúlok hát (a helyén volt), bugyog ki a vér, eleinte azt hiszem, hogy az agyam az, meg érzésre is így képzelném, de nem az volt. Nem nagyon rettentem meg, mert egyre jobban voltam, sőt, kicsit gondolkoztam is, mikor szívtam, hogy így beütött.
Egy teljesen idióta (szőke- elnézést a diszkriminációért, ezért is csak zárójelben) nőnemű lény tombol, artikulálatlanul üvölt, hajlong előttem.
Próbálkoztam a megnyugtatásával, de esélytelennek bizonyult. Nem is tudom, hogy ki nyugodna meg egy épphogy magához tért, vérző fejű lánytól, aki hiperboldogan állítja, hogy semmi baj. Abszurd szituáció.
Ekkor megpillantottam az autómat. Huh. Igazán sajnáltam szegényt. Olyan jó volt mindig hozzám. Még elbúcsúzni sem tudtunk egymástól...
És még csak nem is a mi hibánkból történt.
Ekkor mégis kezdtem arra a szerencsétlenre haragudni, de sokkos állapotban volt, én pedig a mentőben, szóval nem is beszéltünk többet.
Amiért még aggódtam, az a fogsorom volt. Nem éreztem, hogy egybe lenne, tulajdonképpen semmit nem éreztem, csak azt a fájdalmas fagyot, mintha a frigóból gurult volna ki a búrám.
Kitapogattam, elméletileg minden rendben volt a számban, de azért mindenkit körbekérdeztem erről, a rendőrtől kezdve a taxison át a mentősökig. Később rájöttem, hogy ők nem is tudják, hogyan nézett ki eredetileg, szóval lehet, hogy nekik nem feltűnő a változás, de mégis lehetnek gondolok, így újabb vitát nyitottam erről az újonnan megismert emberekkel, akiknek fülig ért a szájuk, mikor vicsorogva a fogaimról kérdezősködtem.
Apa jött értem, bár nem mehettem sehová a kórházból, legalább a kiskocsit elintézte. Jelenleg is itt nyugszik a kertben (mármint az autó). Igazából a BKV bérletekhez nem fűznek olyan szoros szálak, mint amilyenek hozzá kapcsoltak. (Nem sok esélyt adtam mondjuk annak a kis papírfecninek, baromságnak bizonyult).
Annyi helyet bejártunk már. Külföld, vidék, tópart. Kutyákkal, emberekkel.
A kórházban összevarrták a fejem, becsavarozták a lábamat, leborotválták a hajam egy részét, majd két napon keresztül fél lábon ugrálva protkókat tettem a helyére evéshez, felvizesedett lábakat kenegettem, ágyaztam, itattam, poharakat mosogattam. A fekvő nénik imádtak, én is őket, legalább nem kellet csak a falat bámulnom, szóval megvolt a szimbiózis.
Ez is bekerült a fontosabb élmények gyűjteményébe.
Reggel az ágyam mellett várt egy csokimikulás.

Ha leszállnék a magas lóról, átülnék egy magas székre.

Bp postcards

Megbeszéltük, hogy rábökünk a forgó gömbre, és attól függetlenül, hogy hol landolt a képzeletbeli gépünk (alias nemképzeletbeli mutatóujj) elutazunk Madridba.
Eztán néztem Rómába repjegyet, majd kiszámoltam mennyi lehet a gázolaj, élelem, szállás ára, ha mégis inkább Keletnek vágnánk neki.
Lerohantam a konyhába, hogy a rengeteg képeslap közül válasszak egyet, ami segít és megadja a pontos irányt.
Igazán csak egy tetszett, mindjárt le is téptem a hűtőről.
Azon öt olajjal fényezett pucsitó popó szerepelt, nyakig felrángatott tangában.
Megfordítottam, ez állt rajta: Budapest postcards.
Nem is kellett több.
Maradtunk.

Szirének a teraszon

Ők és én.
Autókból bámuló férfiak.
Ők és én.
Fürge lábú meleg pincér.
Ő és én.
Párnák és paplanoknak tetsző asztalok.
Ők és én.
Mosdó. Lányokon nadrág, pasikon szoknya.
Ők és én.
Beléd szerettem.
Ott és én.
Te vad Szirén.
Én és én.
Egy nőszemély.

Az átváltozás

Kitinvázú rovar testem én is billegethetem.
Ízekben ízetlen bogárvér csergedez.
Hatfelé indulnék, de nem lehet,
Hintázok,
Lök a kín,
Fel se kelhetek.

A tegnapi óra annyira élménydúsnak bizonyult, hogy azóta nem tudok szabadulni a képekben bevillanó részleteitől.
Ugyanis sok apró dologból állt össze.
Ez nem csak mozgás. Nem csak tánc. Nem túl sok, de nem is elég.
Nem tudom még hová tenni magam.
A ma reggeli térdfájás emlékeztet arra, s bizonyítja, nem álmomban kúsztam- másztam, nem csak a fejemben szólt Muse, nem a fekvéstől lett izomlázam.

Zoo

Kicsit elbambultam, mikor a betonról beszipákolta a földet, kőmorzsalékot. Gyakorlatilag felporszívóztam a kertet.
A zsák megtelt, de az autóval már készen voltam.
A kocsit nem sikerült olyan nyomtalanul eltüntetnem, mint az előbbieket, de legalább a kosz nem pang benne tovább.
Takonycseppeket políroztam a motorháztetőbe, sebesen dörzsöltem, nehogy rádermedjenek.
Elkészültem.
Az ülésen egy Nyúl, egy Szurikáta és egy Puding várakozott. Lord a volánnál.
Bementem a táskámért, hogy velük tartsak (már ha mennek valahová), de bent elfelejtettem, hogy miért indultam.
Pár óra habozás után már senki nem volt sehol, ezért elindultam egy randira Rudolffal.
Még nem értem oda.

Kutya egy pillanat -fülpucolás

Üreges hangzás, monoton körök,
Bugyrokban zsírszag őrjöng.
Felcsap egy hullám a partok fölött,
Illattenger bűzfelhők között.
Forog a fej, röpül a talaj.
Oldódik a ...vaj.
Tiszta a járat, jöhet a zaj.
Tiszta a fül, nem lehet baj.

Unalom Dög

Pizza éledezik a sütőben, fagyi lubickol a belsőmben. Ilyenkor vagyok csak igazán nyugodt.
Papucsban kiballagtam a boltba ébredés után, ami még 15-én is nyitva van (márc.), mikor is ünnepel az ország, persze csak a közelgő választások jelöltjeit.
Miről másról szólhatna ez a nap.
Letámadtam a fickót, akit a pult mögött találtam, hogy merre találom a literes fagyikat, flegma válasz jött: egy doboz citromos még van. Akkor már inkább limonádé.
Majdnem agyvérzésem lett, ezt látván kedvesen ajánlott a felvágottakból, állította frissek, laktatóak... Nem tudtam leplezni "mivan??" ábrázatomat, nem is akartam, átmentem a másik sarki boltba (roppant érdekes, ez is nyitva volt).
Ott nem néztek ki(és még fagyi is volt), mert mindenki papucsban van, csak ők zoknit is vesznek alá, hosszu a szoknyájuk, fejükön fonat, seggük alatt csilivili merci, persze apuci vezet, motoros bajsz, melegítő felső, élére lehelt gatya.
Mire hazaértem, mondanom se kell, a csorgó nyálam nyomot hagyott a pólómon, nekiestem áldozatomnak, hogy csillapítsam iránta érzett vágyamat.

Nem vagyok vemhes, ami jó, bár így nem írhatom (nem)várt kölykeim számlájára a torkosságomat.
Futok, szerzek egy kávét.

Ágybavizelés

Helyszín az alaszkai reptér, gitárszóló, mindenkinek ütemre jár a lába, betűrt kockás ing a tagokon, nagy övcsat.
Becsekkolok, csak egy kis táska marad nálam, amiben csempészett áfonya van.
Tilos kivinni az országból, de én bevállaltam.
Reményeim szerint nem nyomódik nagyon össze, mert az feltűnő lehetne..
Már nem is izgulok, mert annyira hív a természet, hogy minden gondolatom erre terelődik.
Még van 3 és fél perc a gép indulásáig, de nekem más dolgom van. Végre találok egy mellékhelységet, ahová behúzódok, táskámat a földre dobva, lerángatva magamról a gatyám... Beront egy pasi, aki a padlóra vizel, ami odacsurog a táskámhoz, amit én tágra nyílt szemekkel, a vécén ülve, eresztve ki magamból a több liter folyadékot konstatálok.
Le vagyok merevedve, nem tudok mit csinálni, a pasi elviharzik, minden bocs vagy bazmeg nélkül.
Kinyitom a már átázott (sajnos nem áfonyától) táskát, és látom, dugig van pénzzel. Valami arab dollár (????), amit aztán megpróbálok letuszkolni a budiba, mert érzem, ebből még nagy baj lehet. Ez nem is az én táskám.
Épp befejeztem a műveletet, mikor benyit egy légiutas kísérő, hogy ideje volna felszállni, és minden meglepődés nélkül kérdezi, miért nem hozom a táskámat, ami épp felbuggyant a már használt vízzel együtt, és kiesett a földre.
Egy lágyabb rock szám következik, én a vállaimat és a fejemet ellentétes irányba mozgatom, és várom, hogy felébredjek.
Most pedig rohanás, mielőtt még az ágyba vizelek.

Délutáni vásárlás

Hozzáért, elrugaszkodott, szállt a levegőben, majd újra és újra.
Ez volt a lábam, ahogy a talajjal érintkezik, hajtott, ahogy a bevásárlókocsin álltam.
Befaroltam, sötét sorok, lezárva táblával elkülönítve, egyiken sem lehetett átjutni.
Rá kellett jönnöm, az egész épület csak sorokból áll, plafonig kitöltve a magasságot.
Nekem folyt a nyálam, és diós kártedórról álmodtam, meredve előre, lehetőségeimet fontolgatva, mikor valaki eltolta a kocsim. A szemem elöl.
Épp hátba akartam rúgni, mikor berántottak egy sötét, lezárt sorba. Egy magas tüsi haju szőke lány volt.
Kellemes illatfelhővel, valami egyenruhában. Mogyorós fagyit mért nylonzacsiba, majd azt mondta, ez így csak 5 vagy 6 ezer forint lesz, és nem is olvad el. Visszaöntöttem a kovászosuborkás vödörbe, ahonnan kikanalazta, a zacsit meg begyűrtem a lekvárok közé, amik üveg nélkül csordogáltak a polcon. Köszönöm, de nem kérem, mert ez nem is fagyi.
Tetszettem neki,mert egy piercinget akart csinálni nekem a pékáruk mögött a hajamba, de lebeszéltem róla. Találkoztam a tesómmal, aki két zacskó pudinggal állt a sorban, ahol nem volt pénztáros és emberek sem, csak ilyen papírbábuk. Kérdezte, nem látom e, miért nem halad a sor, amire azt mondtam, hogy mert a puding szar, és hogy fagyit keressen ő is, de állította: fagyipor van nála.
Tovább zúztam a bevkoccsal, ami addig követett a kerekein, amig nem hajtottam. Ezek szerint visszatalált hozzám, miután ellopták szegényt.

Lithium naplója /2006/ -réslet

Szőrtengerben ébredtem, izzadtan, kipihenten.
Ahogy megmozdultam, mindegyik felpattant, megrázta magát.
Kiballagtam fogat mosni, aztán pizsibe sétálni, sétáltatni.
Nincs alkalom, hogy ne tapadna ránk valaki, pedig ezek a hajnali órák biztatónak tűntek eleinte. Másoknak is.
Próbálom az ütemet egyre gyorsabban diktálni, de a csajok meg lemaradnak.
Végre hazaérünk, átlépek egy tócsát, ezt kifele észre sem vettem. Blő. Megint takaríthatok.
Bolyongok a városban, randim van, de nem is tudom, hogy kivel, lemondom.
Plázázom, itt nem zavar senkit, hogy beköltözöm a könyvesboltba. Feltünésmentesen kiballagok a kiválasztottal.
Hazáig futok, este suli, addig séta, visszafele kávézda, Harry Potter 4.
Bent Bóbitának csúfolnak, de azért a vizsgáikat én irom.
Örülök, hogy Kávézó a hely neve, ahová tartok, igy mégsem azt mondom, hogy piálni voltam.
3 tequilla, egy grátisz, mert még nem rúgtam be.
Éjjel haza, smstenger, hazakísértek. Ma is.
Kuttyokkal lesomfordálunk.
Valaki követ. Érzem, sosem vagyok/lehetek egyedül.
- Miért mászkálsz utánam?-kérdem a lelkiismeretemet.
- Választ magadban keresd.

Kéz tetés

Véresre csámcsogott ujjaimat szopogatom kínomban.
Az előbbi mondatom óta eltelt 10 perc, mert folytattam a kezem pusztitását, vadul rágcsáltam a körmömet, módszeresen tépkedtem a körmöm melleti bőrt.
Van is miért haragudnom a mancsaimra.
Semmit nem csinálnak, amit korábban örömmel megtettek. Megváltoztak, ellustultak.
Sajnos most megint vagy 5 perc maradt ki az ezt megelőző mondat és e között (de nem is tudom, miért írom le, talán mert nem látszik a monitoron, és jelntőségét érzem, hogy megjelenítsem, így az itteni hangulat tökéletesen tükrözheti a valót). Évődés.
Szóval döhös vagyok rájuk. Eddig unalmukban firkáltak, ami rajzolásba, alkotásba nőtte ki magát idővel. Írtak mindketten, ruhákat babráltak, vagy csak gyöngyöt fűztek. Szerettek pötyögni a gitáron (óh, ezer éve),kifjezőek voltak, és üdék. Most? Belemásznak az orromba, a párnám alá, ott melegszenek, lustulnak.
De a legrosszabb, mikor a számban kínoztatják magukat. Már semmire sem jók. Néha összemaszatolódnak egymás által, gondolják elfedhető a szenvedés, ami kiült rájuk.
Tévesen.
Tudom, hogy mi hiányzik nekik mégis a legjobban.

Szeretnék az arcot elfedni, ha szégyenkezni kéne,
Könnyeket törölni, ha szomorúság érne.
Féloldalt támasztani bólogató fejem,
Verejtéket simítani, gondom ne legyen.
Befogni az orrom, hogy víz ne jusson bele,
Megpofozni magam: Hé! Mi van veled?

Talán nem rajtuk múlik, de ha egyszer nincs meg a kéztetés?

Majd az egyik megnyomta az ikszet, míg a másik egy kósza orrlyukban felejtette magát.

...megcsillant a fény zsíros arcbőrén...

Hajnali fél 4-kor arra keltem, hogy unom az álmom, nyomja a rugó a hátam, a kutyám mászkál, mellesleg iszonyat meleg van.
Kiürítettem az éjszaka bevedelt teát (a wc-ben, nem az ágyban), aztán nekiláttam a romantikus ponyva folytatásának, amit legutóbb nyomtak a kezembe. Tetszik. Főleg mióta szifiliszesek lettek benne az emberek, majd szó esett csiklócsonkításról, erőszakolás és napon aszalódás fűszerezi az amúgy sem hétköznapi történetet.
Nem hiszem, hogy ezentúl amerikaiakat szívesebben olvasok(,mint európaiakat) elég felvilágosulatlanok az arab világgal kapcsolatban (így nem is értem a témaválasztást), meg a fordítással sem vagyok teljesen elégedett.
Összességében a történet izgalmas.
A nap felkelt, pontosabban világos lett, mert korongot nem láttam sehol, csak a locsipocsit, havat amiről reméltem, hogy visszaköltözött a skandinávokhoz, de tévedtem.

Tegnap módszeresen ráhajtottam az ajtót az ujjamra, sosem gondoltam, hogy képes leszek én is öncsonkításra. Nem olyan vészes, azért lefestettem a körmeimet feketére.
Vettem egy virágos kabátot, elég eröltetett, de megsajnáltam.
Meg kéne magamat is sajnálnom, és eladni valamerre cselédnek, kertésznek vagy csak egy edénynek, bébiételnek, kartondoboznak.
Napok óta nem vagyok jó semmire, gyártom a répás muffinokat, egyre több szemét kerül bele, így mindig egyre laktatóbb a reggelim. Kihűlt répás-szutykos muffin...
Napjaim fénypontja.

Meghámozott szemek, héjak a földön

Végre beadattam magamnak a hepatitisz B elleni védőoltást.
Nagyon fontos, minden információ szerint 60%-os védettséget biztosít maximum. Gyakorlatilag kötelező, elméletileg pedig röhejes.
Majdnem "vagy igen vagy nem" kategória, vagyis 10%-kal magasabb az igen, ami egy szavazás eredményeképp jól jönne, így meg nem érzem magam megvédve igazán, csak megszúrva. Kellemetlen.
Azt nem néztem meg a betegtájékoztatón, hogy terheseknek ajánlott e a készítmény, még mindig bízva abban, hogy nem vagyok az.
Egyre jobban vonzódom a nőkhöz, ahogy tapasztalom a férfiakkal való együttlét hátrányait.
Mondjuk ma mégis jó, hogy nincs nőnemű párom, mert adhattam volna neki oda nőnap alkalmából az egyik frissen kinőtt tulipánomat. Aztán ha nála rohad el az mégis másabb, mintha itthon.
Holnaptól tehát megindul a feleség keresés, már a szüleimnek is bejelentettem. Meg se lepődtek. Én is csak akkor szoktam, ha van itthon ebéd.

Tegnap éjjel felolvastam egy fejezetet Patty Diphusától a telefonba, és elhatároztam, szinkronhang leszek, vagy bemondó. Aztán olvastam egy másik könyvet, és orvosnak akartam tanulni mától, majd festőnek, vadakat terelő juhásznak...
Aludtam, felkeltem, egy kis csokinyuszi lettem volna szivem szerint, majd fuvarozó, dugó az üvegben, az nem hálás feladat.
A kutyám vagyok, lapok, betűk, kések és szikék, tűk és vatták. Didergés vagyok.
Petty és az ő kinyalt puncia. Marla, és az ő rohadó melle. Saját fortyogó epém. Én vagy a lerágott körmöm, a megbotlott nyelvem. a kattogás a térdemben, a gombóc a torkomban. Én vagyok a lehunyt szemhéjam, és ez a kedvencem. A lehunyt szemhéjam akarok lenni. Amíg azzá nem válok.

Szemhéjak a földön.

Majdnem híres

Két dolog zaklat fel... Ha megjön a menstruációm, és ha nem.
Viszket a bőröm a dohányfüsttől, a szám hagymaszagú, a szívem félredobban olykor, ám mégis az a legfurább érzés az összes közül, lehet "kicsién" lesz belőlem.
Mindig azt hittem, ha nem érett rá meg az ember (akár fizikailag, akár mentálisan), egyszerűen nem engedik meg az isteni erők, hogy egy másik ember életét létrehozza, majd tönkre vágja (felelősségérzet/tudathiányában) azzal, hogy véletlen a megállóban hagyja, míg a barátnőivel fecseg az uj fogamzásgátló módszerekről vagy arról, hogy kitágult szülés után és a gátját is szétvágták, esetleg a mellei épp borzalmasabb állapotban vannak, mint valaha.
Szóval a feltevés nekem tetszik, sokáig azt hittem ez valamiféle természetes szelekció lehet, de mikor először láttam híradót, láttam ez nem is igy van.
Senki és semmi nem akadályozhatja meg ezeknek a szerencsétleneknek a világrajövetelét (mellékelt példa, én is fogamzásgátló tabletta szedése mellett születtem).
Tesztet nem vettem, mert amíg bízom benne, hogy késik, felesleges. Na jó, nem akartam pénzt költeni erre is/se.
Még én is nehezen bírnám, ha belőlem volna még egy. Főleg kicsibe.
Ha mégis születne egy gyerekem, odaadnám a kutyámnak, Bagirának (át kéne nevezni), aki a paneljungle-ben nevelné Baluval (egy másik kutya), hogy aztán bekerülhessünk a Fókuszba vagy az Aktívba. Legalább történne valami nagyszerű. Majdnem híres.

Kínai sületlenségek

Nincs is jobb, mint munkaidőben kínai horoszkópot olvasgatni.
Legalább kiderült, hogy rengeteg az önbizalmam (ezt nem tudom megcáfolni), és minden arannyá válik, amihez hozzáérek (nyilván ezért vagyok jelenleg is kőgazdag). Munkámat felelősséggel végzem (mint ahogy most is), barátaimat nem hanyagolom el (ha a havi egy telefon törődésnek számít, akkor még anyáskodónak is nevezhetném magam).
Mindenesetre nem kell már sokat gondolkoznom, hogy mit tetováltassak a hátsóm fölé, most, hogy tudom sárkány vagyok. Ez roppant misztikusnak számit, de az is lehet, hogy a nevemet vésetem magamba kinaiul. Már ezért megérte felkelni. Ja, azt kifelejtettem, azt is írja, kreatív vagyok...

Répás muffin

Tégy bele répát, zabpelyhet, zabtejet, baracklekvárt,lisztet, 4 tojást, sütőport, gyömbért. Gyúrd össze ezeket érzés szerinti arányban, majd a kivajazott muffin-lukakat töltsd félig vele, tedd be a sütőbe, vagy sikerül vagy nem. Nekem szokott, többször, mintha vacakolnék az arányokkal. Ha valami nincs otthon, ami kellene hozzá, találj ki újat, süss bele sonkát, brokkolit, paradicsomot, rebarbarát. Vagy csak ne unatkozz.

Kegyed ül, egyedül?

Amit a legjobban preferálok az egyedüllétben, az az, hogy nem kell senki lábszagát elviselnem, nem kell osztozni az ágyon (keresztben a legjobb), nem kell ügyelnem arra, hogy ne csak a füveimet vásároljam meg, hanem valami ehető is legyen itthon, akkor fingok, amikor csak akarok, nem kell borotválkozni (bajszom pödröm), hangosan is beszélhetek az állataimhoz és növényeimhez minden furcsálló tekintet nélkül.
Ugy pucolhatok narancsot vezetés közben, hogy senki nem veszi ki a kezemből, csókolózhatok a kedvenc kutyámmal, anélkül, hogy bizonygatnom kéne, azóta már kimostam a számat.

Holnap korai kelés vár rám, tervem szerint mindenhonnan elkésem, ahogy szoktam. Egyszer kipróbálom, hogy a programjaimat háromnegyed órával későbbre ütemezem, akkor talán nem kell végigesemesezni a napot és eljátszani a loholó, buszait sorra lekéső looser szerepét. Bár igazából rendre csak a szombatjaim ilyenek, miért ne hagynám őket olyannak, ahogy vannak?

KalaPomPom

Elég feszült voltam, mint általában, mikor a városban járok.
Budapest egy hányadék hely az én megvilágításomban.
Vannak részei, amik ha akarnának se tudnának rossz gondolatot ébreszteni bennem, de az elöbbi elnyomja ezeket.
Szóval belváros, megy le a nap, és elhitetem magammal, hogy jó itt bolyongani.
Megtetszik a kirakatban egy kalap, bemegyek, megveszem.
Nagyon ritkán van ez igy, általában nem látom a kirakatokat, mert magamat nézem bennük, vagy mert olvasok.
No meg a csupasz valóság: néha még kajára is szűkösen van pénzem.
Ma ez nem igy volt.
Fizettem a kasszánál, megkértem a hölgyet, vágjon ki minden cetlit a kalapból, mert ugy vágyom rá, hogy most felvegyem.
Rendes volt, kioperálta a papirokat belöle, de furán nézett végig, és lehet, hogy a botoxtól, de nem nagyon tudott vigyorogni.
Egy másik, fiatalabb eladó utánam rohant -gondoltam magamban, már megint elhagytam valamit, milyen kedves- hogy amit nézegettem ékszert, azt ugye visszaraktam a helyére, mert nem látta, hogy kifizettem volna.
Megdöbbenésemet sebes, de nyugodt és rendkívül halk válaszadással lepleztem, és persze a szemöldökömet sem vontam az égig, ahogy szoktam, mikor kiakadok:
- Hölgyem...(jelentősen közel hajolva az arcához) Nem gondolja, ha a táskámba tettem volna az ékszert, akkor azt most nem mondanám el Önnek?
Erre kiborult, hogy valójában felvihetne megmotozni meg hasonlók és a következmények, azt illetően, ha loptam volna.
Ekkor már élveztem a helyzetet, nem állt szándékomban megszakítani ezt az élvezetes csetelést, ugyhogy alig vártam a következő lépéseket.
Elmosolyodtam, majd megkérdeztem, van e még valami, amit esetleg közölni szeretne velem, vagy felmehetünk végre szobára?
Nem volt más mondanivalója, még elnézést is kért (nem értem, hogy ezek után miért, vagy miért nem kezdeményezte a táskám kipakolását, amire természetesen nem adtam volna lehetőséget, de ez egy másik történet).
Kiráztam a hátsómat a boltból, s megfogadtam, ezentúl így fogok lopni.

Sznob vagyok

Ha szarul kezdődik a reggel, nincs más hátra...vissza kell feküdni.
Ma csak annyit értem el vele, hogy értékes két órát tuszkoltam a szemetesbe, mert az első ébredés-érzés megismétlődött a másodiknál is.
Virágzanak a jácintok a szobámban, illatuk lassan már bűzzé növi ki magát, kitártam az erkély ajtót, amin a vonyikoló kutyáim ki-be rohangáltak, mert a szomszédban mozgás volt.
A nap üvöltött az arcomba, ez tetszett, lassan visszaaludtam. Reprodukció.

Napok óta Barcelonáról álmodom.
Keserédes az érzés, megint csak az ébredés miatt.
Spanyolország igen szívmelengető hely, sajnos a társaság volt mindig elég gyatra, akikkel kijutottam oda, de ez nem tántorít el az utazástól, talán csak az itteni emberektől. Nem hiába a mondás: "stoppolva ismerszik meg az ember".
Egyszer nekfutok a Világnak, elviszem Magunkat kirándulni.
A tervben mindig mediterrán ország szerepel, dél és annál is délebb. Olyan egy picit, mintha hazamennék, ezért nem is érdekelnek más országok, ahol hideg van, meg korán sötétedik, ahol pocsolyába lépkedek, meg a kocsmában ücsörgés a kikapcsolódás megfelelője. Ez az én csukottságomat tükrözi.

Második hete marad ki a tömény kultúra az életemből.
És ni!- lehet nélküle élni.
Se színdarab, de irodalmi est, se kiállítás, se semmiféle kommunikáció (jó,jó. Ha a válasz sms annak tekinthető, hogy nem megyek, nem érek rá, nincs kedvem, akkor az volt...) szinte senkivel.
Ahogy visszaolvasom ezeket a mondatokat, sziszegem a fogaim között:....sznob....kultursznob...
Aztán rákeresek:

"Sznob az a személy, aki annak a felfogásnak él, miszerint néhány ember belülről fakadóan alsórendűbb nála, valamely olyan vélt, vagy valós indoknál fogva, mint vagyon, pozíció, származás, végzettség, intellektus, stb.
Gyakran a "sznobság" formái tükrözi az egyén társadalmi és gazdasági hátterét.
Azonban a sznobságot valaki magára is öltheti, mintegy beleélve magát abba, hogy ő is egy bizonyos csoportba tartozik. Ez a fajta sznob ember olyan stílusjegyeket, világnézetet, életstílust vesz fel, ahová valójában még nem tartozik, és talán soha nem is fog. Ilyen az álintellektuális, vagy az álgazdag ember."

Szeretnék nem a visszhangzó egyedüllétem tompítása alkalmából ücsörögni egyedül ezeken a helyeken, szeretném azt hinni, hogy mások rosszabbak, akik nincsenek ott a sorok között, vagy nem bámulják 2 centiről a Munkácsy képet, de nem tudom.
Viszont akik nincsenek itt, azoknak van jobb dolguk, mint egy állandó kiállítást többször is végig nézni. Vannak barátaik, akikkel jobban szeretnek lenni, mint ahogy én gubbasztani a kényelmetlen plüss széken, egy büdös szájú öreg bácsi mellett.
Aztán lehet, hogy ő is sznob, és tényleg nem vagyok egyedül.

Riport

kérdező: -Miért pont katakomba?
válaszoló: -Valami temetkezéshez, halálhoz közelit akartam választani. Nem mellesleg a nevem is benne van.
k: -Nem elég a mindennapokat ezzel tölteni, még a szabadidejében is erről publikál?
v: -Erről szó sincs. Nem áll szándékomban sokat írkálni konkrétan az elmúlásról, de valójában az egyszerű hétköznapokat is behálózza a tudat, egyszer vége...ha gondolunk rá, ha elhesegetjük a gondolatot, jelen van.
k: -Ezek szerint Önnek egy haláleset már nem kifejezetten megdöbbentő?
v: -Nem értem a kérdést.
k: - ...Mit érez egy halálhír hallatán?
v: -Nincsenek sablonok. Egy orvos, egy sírásó, egy virágárus, egy programozó. Mindegyik ember, igazából lehet, hogy a virágárus pókerarccal nézi végig a halálos balesetet a boltja előtt, a doki meg elérzékenyül a műtőasztal felett...Felfogás kérdése. Persze attól is függ, kit veszítünk el.
k: -De Maga mit érez?
v: -Mindig mást. Megnyugvást, félelmet, boldogságot, nem tudom.
k: -Összeegyeztethető ez a hivatás a harmonikus családi élettel?
v: -Miből gondolja, hogy nekem ilyen van?
k: -Szóval nincs családja?
v: -Nem ezt mondtam.
k: - Nincs harmónia?
v: - Ezt sem. Mindenkinek először önmagában kell keresnie (megtalálnia) a harmóniát, én ezen vagyok. Ennek semmi köze a munkához.