Házszám

Már érzem, hogy jön a tél, s én megyek.
Megyek, de csak a tönkre fele.
Vélem, hogy nem kell más, csak egy kis bátorság.
Én mégis fogom Rád, meg rá.
Aztán érzem, minden télen, hogy késő már.
Akikre fogtam (Rád és rá), már rég Tiétek az örök nyár.
Én meg csak megyek, haladok a tönkre fele.
Hogy játsszam meg, hogy jó itt nekem?!
Házszámot tévesztettem, nem életet.

Arcok aktja

Kezemben egy ceruzával rajzolok egy arcot.
Véletlenszerűen.
Mikor a homlokráncok elkészültek, kitalálom a szemöldököt, orrot húzok, satírozok, szőrzet. Részletezem a szemet, adok nekik egy kis asszimmetriát.
Senkire nem gondolok, senkire nem nézek.
Csak ahogy kifér.
Elkészül.
Létezik ez az arc a Világban valahol?
Létezik az, hogy lerajzolsz egy arcot, ami még nem létezik a Világban sehol?

Fényben járókerettel

Hosszúak a nappalok, mióta nem alvással töltöm őket.

Reggeli fény.

Déli fény.

Délutáni.

Kora esti fény..

Ez az egész maga a Fény.

Fény a főzéshez, fény az olvasáshoz.

Fény a tekeréshez, fény a tanuláshoz.

Fény a mozgáshoz, fény a lustuláshoz.

Kisüti az agyam is. 

Nézem az akciókat, beszélek a szomszédokkal.

Átadom a helyem, kiülök a teraszra, zöldséges, kávé, szép csésze, jóga leckék, krisnás hittérítők.

Mosolygok kínomban, ők meg vissza.

Hiányzik az üres város, a tudatomban épp otthon alvó emberek, hányás foltok kecses átszökellése a járdán, a hajnali kettő, mikor már csak négy óra van hátra hatig...

A Vendégek egy éjszaka során csak isznak és isznak, együtt lassulok velük, egyszerre térünk nyugovóra.

Míg nappal kávéznak.

Teáznak.

Nasiznak.

Ebédelnek.

Limonádéznak.

Áfás számláznak.

Beszélgetnének...

Ők aktívak, míg én csak fáradok. Egyesek hazamennek, míg én maradok. Mások maradnának, én már mennék. Nekik sosem elég jó, nekem folyton szar.

Fényben járok, de még csak kerettel...