2011. november 5., szombat
Hogyan???
Talán tényleg szeretek a hullajtott könnyeimben pancsolni, de hogyan is hihetném el, hogy Te elhiszed azt, amit én nem?
2011. november 4., péntek
Ráncosodik a homlokom
Sok embernek jól állnak a ráncok, de én akkor kevés vagyok.
Narancsbőr táskákban szarkalábak.
Korábbi eklektikus stílusomat idézve (még abból az időből, mikor az alsósok kérdezgették a suliban az egyik héten: -te rocker vagy?a másikon: -te hippie vagy?)
nem tettem 180-as fordulatot, csak a fémektől szabadultam meg, azoknak a MÉH-bem a helyük, meg a tiritarka hajfestegetéshez való ambícióm csökkent.Vagy az idő.
Észleltem én már magamban a furcsaságot, a felnövésre való képtelenséget.
És te nem ismersz fel az utcán, mert isten (szigorúan kisbetűvel!!) áldásával lett a külsőm emberi, mint legtöbbünknek (vagy éppen apám/anyám génállományának sikeres mixének) , egy átlagos nő lehetnék (jó, jó, egy kismellű átlagos nő), aki vezeti az autót, aki írja a számlát, aki vásárol, aki befizet a postán, aki kivesz a bankból, de én közben fejben leandereket tetvészek,a kocsiban kávét narancslével összeöntök, elgázolt kiskutyákra gondolok, hogy emlékeztessem magam, hogy vannak NAGY fájdalmaim is, persze eszembe jut, hogy vannak, mikor hazamegyek, mert boldogtalanság ül a vállaimra..keseredett szarság.
Sok másutt jó, otthon rossz, de valahogy sehol nem az igazi.
Egyik órám sem jár, azok közül, amiket hordok. Egyszer elindultam egy órás felé, de meggondoltam magam.
Szóval lehetnék egy normális átlagos nő, és lehet, hogy pont ez a bajom, hogy azzá lettem.
Írhatnék ide akármit. Az untató maszlagot, hogy elmentem egy boncmester suliba, hogy stoppal utaztam Európában, hogy utálom a vígjátékokat, hogy mennyire csalódtam apámban, a világban, ebben az országban, a kerületben, hogy volt idő, mikor csak olyan ételt ettem meg, aminek jó volna az íze akkor is, ha kihánynám, hogy 8és fél évig vega voltam, hogy sokáig leszbikusnak hittem magam, hogy szeretem a könyökhajlatom (nem könyékhajlat) szagát, mikor megizzadok edzés után, szeretem letépni a celluxot a számról. ha rátapadt, majd savanyút inni utána, hogy fájjon.
Talán mindenki ilyen, és senki nem tűnik ki közülünk, ahogyan én sem.
Semmit nem értem el, egy senki vagyok, nem ismer senki, nem emleget senki.
Nincsenek törekvésre hajlamos részecskéim, csak mentőcsónakról mentőcsónakra jutok.
Úszni sem tudok. Evezni igen, de nincs evezőm, és leszarom.nem is kell.
Narancsbőr táskákban szarkalábak.
Korábbi eklektikus stílusomat idézve (még abból az időből, mikor az alsósok kérdezgették a suliban az egyik héten: -te rocker vagy?a másikon: -te hippie vagy?)
nem tettem 180-as fordulatot, csak a fémektől szabadultam meg, azoknak a MÉH-bem a helyük, meg a tiritarka hajfestegetéshez való ambícióm csökkent.Vagy az idő.
Észleltem én már magamban a furcsaságot, a felnövésre való képtelenséget.
És te nem ismersz fel az utcán, mert isten (szigorúan kisbetűvel!!) áldásával lett a külsőm emberi, mint legtöbbünknek (vagy éppen apám/anyám génállományának sikeres mixének) , egy átlagos nő lehetnék (jó, jó, egy kismellű átlagos nő), aki vezeti az autót, aki írja a számlát, aki vásárol, aki befizet a postán, aki kivesz a bankból, de én közben fejben leandereket tetvészek,a kocsiban kávét narancslével összeöntök, elgázolt kiskutyákra gondolok, hogy emlékeztessem magam, hogy vannak NAGY fájdalmaim is, persze eszembe jut, hogy vannak, mikor hazamegyek, mert boldogtalanság ül a vállaimra..keseredett szarság.
Sok másutt jó, otthon rossz, de valahogy sehol nem az igazi.
Egyik órám sem jár, azok közül, amiket hordok. Egyszer elindultam egy órás felé, de meggondoltam magam.
Szóval lehetnék egy normális átlagos nő, és lehet, hogy pont ez a bajom, hogy azzá lettem.
Írhatnék ide akármit. Az untató maszlagot, hogy elmentem egy boncmester suliba, hogy stoppal utaztam Európában, hogy utálom a vígjátékokat, hogy mennyire csalódtam apámban, a világban, ebben az országban, a kerületben, hogy volt idő, mikor csak olyan ételt ettem meg, aminek jó volna az íze akkor is, ha kihánynám, hogy 8és fél évig vega voltam, hogy sokáig leszbikusnak hittem magam, hogy szeretem a könyökhajlatom (nem könyékhajlat) szagát, mikor megizzadok edzés után, szeretem letépni a celluxot a számról. ha rátapadt, majd savanyút inni utána, hogy fájjon.
Talán mindenki ilyen, és senki nem tűnik ki közülünk, ahogyan én sem.
Semmit nem értem el, egy senki vagyok, nem ismer senki, nem emleget senki.
Nincsenek törekvésre hajlamos részecskéim, csak mentőcsónakról mentőcsónakra jutok.
Úszni sem tudok. Evezni igen, de nincs evezőm, és leszarom.nem is kell.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)