Vagy vagy

Mogyorófagyi, alma, cigi, fogmosás, mellnézegetés, bögrés leves, cigi, amúgy tényleg jó a kedvem, de azért mégsem az a világmegváltós hangulat...
Picit lenyugszik az ember, mikor rájön, nem tudja megváltani a Világot.
Vagy inkább rájön az ember, hogy nem tudja megváltani a Világot és picit lenyugszik?
Vagy rájön, hogy már megváltotta a maga kis világát de nem tette tul magasra a lécet és elkeseredik ezen.
Vagy rájön, hogy túl magasra tette a lécet és a saját világát sem lesz képes sosem megváltani?
Vagy csak elmegy a zaciba az aranyakat kiváltani.
Vagy a boltba az üvegeket beváltani?
Vagy  receptet kiváltani.
Vagy ígértet beváltan?
Vagy valutát váltani.
Vagy elnököt leváltani?
Vagy hazamegy ruhát váltani.
Az a legjobb, pénzbe se sokba kerül, meg tisztának is érzi magát az ember utána.
Meg bevett szokás az elszontyolodott lányok körében a 'lábujjkörömfestés', ez egy a bú űzésére szolgáló foglalatosságok közül a népi hiedelem szerint.
Szóval most kilakkoztam a körmömet, hátha minden rendbe jön, de elfolyt ez is.
Mint a vigyorom.

Toronyiránt

...és egy olyan világban ébredtem, ahol mindennemű pozitív érzelem szekszualitást szül, a negatív emóciók pedig gyilkolászást váltanak ki újonnan megismert embertársaimból.
Az utcák inkább véresek, de olykor ondó tócsába is botolhatunk.
Lángolnak a házak, törnek az ablakok, ahol nem, ott gyertyák pislákolnak, orgiák folynak.
Bebugyolálom magam, megpróbálom elfedni arcomat is vékony kendőmmel, de kiszúr egy fiatalember, lassítja lépteit, míg én már futólépésben szelem az utcát.
Mindenféle szóbeszédet hanyagolva magához húz, felkap, leejt mielőtt még ellenkezni tudnék, és ő is a földre hull, hátában egy késsel, amit egy közepesen antipatikus hölgy helyezett belé mérgében, igen zaklatott állapotban.
Tekintetét áldozatáról rám emeli e nő, gyűlölettől villódzó szempárral néz rám, mozdul, én pedig esélyt sem adva neki arra, hogy kiélje további gyilkolási vágyát, rohanni kezdek.
Mindenképp hátrányban voltam vele szemben, ő guggolt, én pedig ülésből rajtoltam.
Hátra sem pillantva eredtem útnak, s lassan egy egészen más kinézetű város tárult elém...
Nincs kedvem tovább írni.

Porcelán oroszlánfej műanyag fogason

-Háromnegyed baz'meget legyen szíves cukor nélkül, kudarccal higitva!
-Máris hozom!
...

Teljes az elkeseredés, talán kérhettem volna bele mézet vagy valami, mert ez így trágya.


Ki gyúrt gombócot a torkomba?
Ki használta el azt a sok szabad órát a 24-ből?
Ki mosta 90°-on a bugyijaimat?
Egyikbe sem férek már el...

Jah, nem, persze én sem értek semmihez, meg a képeim is szarok, nincs érzékem a kortárs művészethez, a klasszikushoz meg tehetség kell.
Sosem volt érthetetlen a kortárs, csak értékelhetetlen.
2009-ben nem sokat tévedtek a plakátok, csak pár betű eltérés van.
Gazdag metroszekszuálisoknak meg amúgy is ingyenes a belépés.
Jelentkeztem mobilfotósnak, szakosodnék tetempublikációra.
Minden megváltozna, ha megmozdulnék.
Képzetlen vagy képzeletlen?
Ez itt a válasz.

nemértemhogytörténhetett

Nagy baj az agybaj, de a tífusz se kispálya.
Resztelt máj varázslatos illata árad ki a konyhából, én udvariasan, csukott szájjal öklendezem.
Magam vagyok a saját felvett és valóssá alakított nőiességem, a megtestesült illem.
Ha épp nem a vádlimon lévő csípést kaparásznám, és szalvétám is volna, lehet, hogy a szám elé tartanám, ha kikívánkozna e fenséges gőztől a cseppet sem undorító ebédem, hogy kecsesen  belehajtogathassam  a papírba emésztetlen étkemet, ami akkorra már bizonyára átázna (mármint a papir),és a markomban landolna, hogy ezután elnézést kérve kirohanjak a mosdóba, ahol kecsesen az előzőnél hatalmasabbat rókázhatok.
Szalvetta hiányában egyelőre csendesen lent tartom a kijönni vágyót, és mosolygok, ha engem figyelnének, a hajamat igazgatom, de nem tarthatom vissza, küzd, ahogy megy le a szag, a belsőm menekülne, de bent bár nincs hely, ó, mintha minden elvegyülne, és taccs...
Az abrosznak annyi.
Ha lehetne, hirdetést adnék fel, lehetőséget keresve a feltünésmentes távozásra, de azt hiszem, nincs időpont, ami felajánlaná magát, szóval, így jár, aki belsőszerveket párol és vendégségbe invitál egy vegetáriánust.

Hiszem, ha látod

Birsalmák és azokat körülrajongó szárnyasok egy kehelyben.
Hiányos teáskészlet.
Négyzetes rádió.
Szögeken feszülő kávésok, rajtuk minta, bennük por.
Poshadt vízben száradó szirmok, a terítőn folt, morzsa.
Neon.
Fény?
Falon csempe, azon harmincszor húszas öntapadós matrica Mikulás alakkal, fenyővel, azon valószínűtlenül csüngő csillagok, mellettük meztelen, rohangálást imitáló mackókkal, amik kötött sálat viselnek aszerint rózsaszínt/kéket, hogy melyik fiú/lány.
Nem túlzás, szinte biztos, ha masszív drogfogyasztó volnék, se vizionálnék ilyen képet, most mégis teljesen józanul kell e látványt elszenvednem. Hosszasan bámulom.

Lassan egy hete medúzákkal álmodom.
Szék alá hamuzok, mert ha elsétálnék a hamutálig, csak elnyomnám a cigarettát.
Nagy, világító, szoknyájukat hullámoztató medúzákkal.
Elnyelik a kutyáimat, bekebeleznek engem is.
Nem erről a bolygóról valók, én is tudom.
Kimúlik a fény, s ahogy a dohány ég, csak a füstöt látom fodrozva távozni a parázs pilácsa felett.
Nézem, erről is csak a hasonló mozgást végző csillóikra tudok asszociálni.
Talán már az agyam helyén is ezek vannak, a tömény zselé, kilencven százalékos víztartalommal.
Felfogni kéne, de nem merem.
Mik ezek?
A halál kérdése rég nem izgat ennyire.
Kattan a főkapcsoló, kiég a retinám...
A nadrágom már kiégett...