Valahol, egy másik síkon, ezen időben, de egy távolibbnak tűnő világban épp életet oltanak, mint szomszédban a tüzet, mint óvodást az állam, mint kamaszok egymást egy cigaretta utáni köhintés miatt.
Ezen a síkon, de talán nem csak most, egy ennél végtelenebb időintervallumban életeket ajándékozunk, kettőződünk, magunkat áldozzuk mások további léte érdekében.
Talán.
Ami pedig biztos, én nem az utóbbit látom minden megtorpanásom alkalmával, vagy nem az utóbbi miatt torpanok meg mindig, én nem a lassan szaporodó, magunk által táplált és gondosan dédelgetett mikrobák miatt félek, nem az utódaimat hordozom a gondolataimba, nem tőlük/velük vagyok terhes, hanem egy másik univerzumbeli rettegéstől.
Mintha két autót vezetnék, a képernyő vízszintesen megfelezve, más idő, más helyszín, és a kocsikat sosem látom kívülről.
A cél is az útnak a része.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése