Álom az álomban

Egyszer arra keltem, hogy az ágyam mellett állva valaki arra vár, hogy kinyissam a szemem...
Fojtogatni kezdett, én pedig lefejteni magamról a kezeit, mire végre felkeltem igazából is, vagy kitudja...felkeltem e tényleg...
Sokáig emiatt az esemény miatt nem mertem mélyen aludni, inkább csak a munkahelyemen a széken, a kanapén, vagy a kocsiban az anyósülésen tudtam összekaparni pár órát, itthon virrasztottam.
Aztán elmult.
Ma pedig azt álmodtam, hogy igazoltatnak a rendőrök, amitől eddig nem tartottam, bár elég régóta nincs forgalomban az autó, de így, az év utolsó napján, mikor amúgy is nyüzsögnek a fakabátok...ráadásul előre megteremtem a fejemben a helyzetet...
Nem sokkal jobb félni, mint megijedni, mert megijedni úgy érdemes, hogy az egy pillanatig tartson, ha már spontán a dolog, félni meg minek?
Így rágtam véresre a körmeimet és indultam remegő lábakkal útnak, kisebb szívrohamokat átélve rendőrautók láttán..


buék.

Befejezettlen lefejezett kifejezés

Nyugalom árad szét a nem is olyan sötét katakombámban.
Régen zárkóztam be ide, mikor kísérletezéseim során arra eszméltem, hogy nem tudom a halálba aludni magam, mert folyton felkelek.
Itt viszont már ébren is jó, plakátokon idézetek, amiket ha akarok segítenek, ha akarom láthatatlanok.
Megszűnt a depresszióm.
Évek múltak el.
Szeretem a Csöndet, de ez olyasmi, mint mikor a szigorú nagymamádat szereted.
Egyben félsz is tőle.
Ezért jár a szám lélegzetvétel nélkül, nehogy kettesbe maradjak a Csönddel, akit mint már említettem, roppant mód kedvelek.
Távolból magamra ismerek, a mozdulataimra, de csakis azokra, amik nem mesterkéltek.
Azokon  a gyártottakon inkább meglepődöm.
Tudom, hogy milyen az illatom, milyen a színem, hányas szám vagyok, milyen vektor, mi/ki az inverzém.

Néha tévelygek, de tökre belefér.
Nem is vagyok biztos ebben a tévelygés dologban sem, mert míg olaszul a 'traviamento' elfajzást, tévedést, tévelygést jelenthet, angolban már az 'aberration' már az aberrációra enged asszociálni.
Az aberráció pedig kis jóindulattal sem túl jó, nem úgy, mint kedvesebb és kifejezőbb szavunk: a tévelygés.
Ha ennek ekkora gondot sikerült okoznia, akkor élek a változtatás lehetőségével, így átjavítom 'kószálra'.
Radír.

Néha kószálok, de belefér.
Ennek pedig mintha nem volna lelki kivetülése...
Radír.

Kóválygok!
Ez hangalakilag a kettő(tévelyeg, kószál) gyermeke, de ez sem az igazi...
Lehet, hogy nem is ténfergek, lézengek, lődörgök, bóklászom, csellengek, tekergek, csavargok, hanem teljesen megfontoltan, tiszta elmével lépkedem a helyes úton, a megfelelő irányba?
Az elmúlt 3 perc erre engedett következtetni, szóval el is indulok.
De hova lesz a menet?
Menet? Milyen érdekes szó.
...
Hagyjuk.



Csöng.
Felveszem a telefont, belehalózok.
- Halo..
- Szia!
- Hahó!
- Olyan, mintha lett volna még valaki....- mondja az ismerős hang.
- Nekem is.- mondom.
- Tényleg van egy harmadik?- érdeklődő idegen hang.
- Jah, a nővérem... Tedd már le, bazdmeg.

Lehet, hogy én vagyok a "harmadik", de akkor ők a "másikkettő", szóval ennél már nem lehetne relatívabb semmi, basszák meg ők.

Rámoljátok a holmimat.Rámoltjátok a villanyt.Villan.

Ezt a hamutálat csak én ürítem ki.
Pedig én teszem bele a legkevesebb csikket.
Tisztára törlöm, aztán rágyújtok, hogy én piszkolhassam be újból elsőként.
Csak ezért gyújtok rá, el sem szívom, csak félig.

Íme

Partvissal taszítom le a hótömeget kölcsönautómról.
Tankolni kéne. Persze csak azután, hogy kiszabadítottam a járgányt.
E gondolatok utolsó emlékeim a következő előtt; kávét akarok.
Az út abszolút. Kiesett.
A kávé tegnapi, hideg és nagyon édes, mert egy egész 5g-os zacskót beleszórtam nyírfacukorból, a pazarlás elkerülése végett, ugyanis kiszámítva, 5 g 33, 3 forintba kerül.
A mobilommal számoltam ki.
Eltenni meg badarság volna a maradékot, mert az már nem azzal az érzéssel bír, mint mikor újat bontasz és szakad a papír.
Elnyel a csend, épp már a garatában vagyok, mikor lehullik mögöttem a száradó mikulásvirágnak egyik levele, s kiránt a Néma Nagyság torkából.
Különben is, félrecsúsztam volna.
A kutyám épp jól van, mielőtt még csak akkor írnék róla, mikor rosszul lesz.
A szüleimet változatlanul szeretem, a munkahelyemet változóan utálom, a korán kelés önmagában nem készít ki, csak a későn fekvéssel kombinálva.
Hajat mosni nem merek, mert nagyon hideg van a fürdőszobában.

Csak azokat a társasjátékokat szeretem, ahol nincsenek szabályok és csak beszélni kell, lehet, hogy ezt inkább társalgásnak nevezik.
Felettem üvegtető, megenyhül a morcos ég.
Van egy liftünk, aminek van egy kijárata a semmibe.
Vagy csak a tetőre, nem tudom pontosan, sajnos nem lehet felmenni.

Újból derékig töltöm a poharam, fenekére nézek. Ez a testbeszédem.

Zongorák a vállamon

Ma úgy voltam ideges, ahogyan a felnőttek szoktak idegesek lenni.
Hónaljaimon folt, fogamon nikotin nyomok.

All literál

Ma úgy éreztem, annyira felesleges nélküled élnem, mint amennyire felesleges volt az életem azelőtt, mielőtt még eléd ültem volna, mielőtt még belém épültél.
...és a képen, amin a te szemed van és amiről levágtam a feleséged, szóval ott a tükrömbe nézek, és a saját arcom tapogatom, háta érzed, mint azelőtt így százszor, mikor szarrá fagytam a megállóban azt várva, hogy a várakozás ne múljon el.
Ennél nyálasabb már csak az volna, ha azt gondolnám, hogy jól tudom, engem akarsz, mikor belehatolsz a feleseggedbe, vagy épp őt csalod valakivel.
...amikor azt a mocskos jövőt tervezed, mikor a munkáidat készíted, én inspirállak, én teszlek tönkre és emellek fel.... Ez tévedés.
Közöm is messze van tőled.
Ennél is nyálasabb pedig úgy lehetne, ha ezt nem tenném közzé...
Nézem a kiélt arcod, és reménynek apró nyoma sincs, nem jössz már sehova.
Velem nem.
Nem feszítjük hátra azt a bizonyos ujjunkat, nekem senki nem túrja már a hajam, én pedig megszerettem a csemiubit meg azt a fekete löttyöt, de csak a hang miatt, ahogy a kupak és a flakon fáradtan fújtat a fájdalmas válás pillanatát gyászlova.
 Iszom.

Kihányom a lelkem.

Ó, Zsüliett...

"...járvány az én feslettségem, meg kell mételyeznem egész környezetemet; örüljön a társadalom, hogy megmaradok a károkozás e kéjes formájánál, mert az én hajlamaimmal és elveimmel választhatnék olyat is, amely jóval végzetesebb volna az emberekre nézve."

do not karma

Táskáimat kezek nélkül, szemem alatt hurcolom.
Félve lépek a lépcsőre, rettegve szállok be a liftbe, egész nap rossz karma kerget, és nehéz két ekkora bőrönddel a szemem alatt menekülni.
Most vagy a csomagokat hagyom el, vagy hagyom, hogy utol érjenek.