Beékelés

Cognac-kal kínált, Wanorka nevű csoki kockákat nyomott a markomba, és közel két órát társalogtunk, miután lefertőtlenítettem frissen szerzett sebét.
Makulátlan az elméje, négy nyelven legalább beszél, én pedig szokás szerint az angolommal küzdöttem, főleg mikor az orosz gazdasági helyzetről volt szó, amihez talán magyarul is csak nehézkesen tudnék hozzászólni, viszont aktív bólogatásom nem a beszélgetésünk befejezése eredménye lett.
Életéről, feleségéről, aki nem rég halt meg, Moszkváról, munkáról beszélt.
Évszámok sorozata, "-tól -ig" -ek, elmélázás, hatásszünet, és kérdések...
Kis túlzással mindent értettem, nagy túlzással mindenre tudtam válaszolni, és nem ez a lényeg.
Nincs lényeg.

Ecc- pecc, hogy kéne meghalni?

Igen koros ez a bácsi...
Idős...
Öreg..
Vénnek nevezném, ha a szóban nem éreznék semmiféle sértést...
Igazából ez a bácsi alig él...
A teste mint egy korhadt fadarab (vajon ez nem sértő? -kérdezi az olvasó), hunyorog, a fülét tartja felém, lassan már a hallása is csak emlék marad, ameddig az emlékezés funkció ki nem törlődik véglegesen az agyából.
Kezei remegnek, bőre aszott, szemei vizesek, totyorog.
A nevem érdekli, kérdezgeti gyulladt hangon:
- ...like Katerina?
Hát igen, mondom jó hangosan, fiatalon, cseppet sem bölcsen, eredeti fogaimmal a számban, fényes hajammal a fejemen, termékenyen , telistele tervekkel, impressziókkal, szeszélyekkel...
Meg egy kérdéssel.
Miért is feltételezem, hogy neki nincsenek tervei? Benyomásai? Vágyai? Gondolatai?
Mert az magától értetődik, amit látok, de amit nem...
Meglep engem is.. Hogy képzelem??
Elkezdtem szeretni ezt a százezer éves bácsikát, de félek, hogy úgy, mint a fészekből kizuhant, már alig, de még lélegző fiókát...
Guggolok mellette, hullanak rá a könnyeim, de amíg nem adok, életet nem is vehetek el alapon nem taposok rá.
Beírom keresőbe:

Eutanázia :

görög eredetű szó, jelentése »jó halál«. Aktív eutanáziáról akkor beszélhetünk, ha a gyógyíthatatlan és elviselhetetlen fájdalmaktól gyötört beteget kérésére orvosa a halálba segíti. A passzív eutanázia azt jelenti, hogy a beteg lemond az életét meghosszabbító gyógykezelésről, amelyet az orvos a beteg akaratát tiszteletben tartva nem végez tovább. Az eutanázia kérdése az egyik legnehezebb etikai, filozófiai, és jogi probléma, amely az orvosi gyakorlat során felvetődik.
...


...és javasolnám a gyógyíthatatlan, elviselhetetlen fájdalmakkal járó, halálos betegség kialakulása, vagyis az élet ellen bevezetni pár hónapos kortól az Eutanázia nevű oltást.

Szerinted

mi a különbség érdekes és furcsa közt?

Időgyaloglás

Csákót hajtok az időből, a holnapot pocsolyába teszem, a szél vigye el.
Felitta az újság a tintát, vihart köpött az ég aljára, papucsom beleáztatom.
Nyálkás csigaházban járok, Kolumella kisasszonynál.
Mindig itthon van, vattacukor felhőit damilon rángatja, gyöngynektárral kínál, belekortyolok.

Helytelen az offenzív

Emberi arcok, karakterek közt hánykolódom, úsztatom magam, mint Dagobert bácsi magát a pénzkupacban.
Számomra örök kérdés, hogy nem jár -e fájdalommal egy egész alakos kacsatest és érmék offenzív surlódása, eddig semmilyen kielégítő válasz közelébe nem kerültem ezzel kapcsolatban.
Mintha már nem létezne ábrázat, amit ne láttam volna, legyen a háttér színes, legyen a kompozíció szokatlanabb az átlagnál, legyen keretben, anélkül, mű vagy természetes, nincs már meglepő, olyanok ezek a fizimiskák, mint a halom apró, egyformábbnál is egyformábbak.
Aztán van egy kis gömbbúra a képzeletemben, áttetsző, mint egy akvárium, és ott van a prototípus, a fénylő
Szerencsetízcentesem.
Erre még Mágika sem lehet elég veszélyes.

Helsinki- szindróma

Sokszor csak figyelem a kézfejem... Egyre göcsörtösebb, de egyre jobban szeretem nézegetni.
Megnyugszik a tekintetem egy régen szerzett hegen, s pörgetem az emlékeket...
Büffi kutya harapott meg, ő már nem ezen a bolygón lakik, ez a csík mégis itt kiabál a középső ujjam utolsó percében ..
A nagy busa fej, kevés agy kombináció mindig mosolyra húzza az ember száját, én is sokat mulattam jobbra- balra döntögető fején, mígnem talán megunta a kifigurázását, vagy csak korgott a gyomra, bekapta az ujjamat. Szájzár, morgás, sunyi tekintet, én meg egyre sápuló arccal, bocsánatáért esedeztem, és azzal próbáltam lekenyerezni, miközben teljes erővel téptem ki a kezem a szájából, hogy ha egy bolthoz érünk, bármit megveszek neki, természetesen az egyben hagyott ujjamért cserébe.
Büffi nem volt szívbajos (a leletei szerint igen, de nem erre gondoltam most), öreg fogaival módszeresen préselte tovább vékony csontomat, mélyen a szemembe nézett, majd szemhéja nagyon lassan elkezdtek lecsukódni...
Már én is ültem, nem feszegettem tovább beszorult végtagdarabom, s bár a járda közepén voltunk, pár ember el is ment mellettünk, de én nem láttam és nem hallottam élesen semmi mást, csak a nagy fejét és az egyre halkuló, monoton szuszogássá enyhülő morgást.
Elmélkedtem tervem veszélyességén, majd hirtelen megrántottam a karom, vér fröccsent, én pedig blues sémákat utánoztam a hangommal, átöleltem épp felriadó Büffit, mintha nem ő lett volna fogva tartóm.

Sálábaz Ygan

Bízva abban, hogy dacára annak, hogy egy kunkorodó fanszőrzettel szemezek, volt értelme letérdelni...ide a wc csésze elé...
Lélegzetvételtől könnyezésig öklendezem, majd gombnyomás, törlés, két korty víz, ismétlés.
Habzsolni közel annyira szeretek, mint ahogy szeretném, hogy szeressenek, annyira szeretem túlenni magam, mint amennyire arra vágyom, hogy a pohár félig teli legyen, ne pedig az űr tátongjon a felső egykettedében.
Nem nagy kérés, de...kinek nyújtsam be a kérvényt?
A kormánynak? Apámnak? Üveggyárnak? Víztározóknak? Dr.House- nak?
No megyek eszem , aztán megint visszajátszom...

Ha egyszer...

...megjön a fizetésem, veszek egy cipőt, kifizetem a telefonszámlám, a bírságomat, veszek szivecskés pokrócot, sushit minden nap, veszek magamnak egy kifekvést a fűbe, napos reggeleket, csókolózást, egy doboz kevésbé zilált álomgyűjteményt, veszek még olyan biciklizést is, mikor nem én hajtok, meg olyat is, mikor igen, de az drágább, de megveszem, veszek olyan zenét, amiben az a bácsi énekel, meg amitől úgy rázkódik az ember belsőrésze, veszek kavicsokat, amiket összefirkálok, meg bársonyt a kezembe, fényt a szemembe, meleget a talpamnak, pöckölést az orromnak, egy tenyeret az arcomnak, tengert is veszek, hullámokat, de a közepeset kérem, izzadást, meg szúnyogcsípést, legyen inkább bögöly, vennék még egy kis csikizést, egy csomó tegeződést, hogy elég legyen sokáig, meg veszek még tudom hogy mit, olyan apró erezetet a parkettába, amiben örökre elveszhetek önfeledten, de abból adok egyet valaki másnak is, mert olyan gazdag vagyok, hogy nem is kell, hogy megjöjjön a fizetésem...

Ciklikus beetetés

Keselyűként csap le rám, húsomat tépi a felismerés, nem tudom tovább leplezni érdektelenségemet.
Szakaszosan, de olykor cseppet sem felületesen, határozottan és hatékonyan szarok a dolgokra, azok mélységétől, komolyságától függetlenül.
Néha (és emiatt neveztem szakaszosnak a jelenséget) hajlandó vagyok arra, kisebb magamban folytatott viták árán, hogy elhitessem a csőrrel, ami tátott kereplőmből reakciókat csipeget/ne/, hogy nem vagyok totál apatikus, ami részemről kicsit megerőltető, de mint említettem a periodikus rendszer tökéletes harmóniában helyezéséhez ez elengedhetetlen.
Előveszem a mélyhűtött csontikat, mozdulatlanul nyugszanak a nyelvemen, legalább addig sem a számba téptek késéles csőrötökkel, ti ragadozónak mondott dögevő népség.
Kelekótya banda.
Kellemes lakmározást kívánok!

Epés bejegyzés

Mogyoróvaj produkálta epegörcsök közepette teszem közzé szenvedésem részleteit, egy epés megjegyzés keretein belül.

Olvéjz dö széjm

Festői szépségűnek amúgy sem mondható hüvelykujjam épp gyulladástól lüktet.
Tenyeremben melengetem, bár ez a legrosszabb, amit tehetek, élvezem.
Hajlítgatom, nyomogatom, míg azt nem érzem, szétfeszül az beletóduló vértömegtől.
Elég kifinomult szerkezet a szervezet,
gratulációra nyújtom kezem, megszorítják, ja, nem, ez megint én voltam a másikkal.
Elismerésem.
Fél tízes esti kávémat bevettem gyógyszer gyanánt, olyasmi ez, mint a fogamzásgátlás.
Az álom is galád dolgokat tud szülni, így óvnunk kell magunkat az alvástól, mint méhünket a megtermékenyüléstől, nehogy újból legyártsuk önmagunkat, mert csak végignézetjük vele pusztulásunkat.
Minek?
Az eső zuhog, biztos azt gondolom majd, ha kimerészkedem, hogy ez milyen más, mint mikor nem esik, miközben ugyan olyan, csak esővel.
Van pár dolog, amiért cserébe olvasgatnám a blogom, ha nem az enyém volna, és ha kényszerítenének.
Ezzel zárom soraim, naplóra kis lakat, cellux, ha nincs meg a kulcs.
Köszönöm a figyelmet.

Bibolygás

Élet. Érzés.

Tükörből

Gyönyörű Sonjának randevouja van Ínyét Kivillantó Úrral, aki hátam mögött csókolt neki kezet. A tükörből láttam őket.
Sonja elmosolyodott, édes kis Sonjecska, de szájáról a rúzs foga fehérjére tapadt.
Ínyét Kivillantó Úr csöppet sem lepődött meg a szivet formáló, hívogató alaktól, szemét tágra zárva odahajolt Sonjához, hogy a vöröslő kis foltot lenyalja.
Sonjecska valami csúnyát mondhatott, bár nekem oroszul miden csúnyának hangzik, majd Ínyét Kivillantó Úr sietve távozott.
Sonja kért egy pohár pezsgőt, az első korty vitte körútra a festéket tápcsatornájában.

Personal pronoun

Ha kicsit Te lehetnék, akkor magam alatt lennék, mikor rajtad fekszem, aki én lettem.
Miközben magam alatt vagyok, kapom az üzenetet, hogy így mindenképp nekem kell magam felett is lenni, ami pedig annyira pozitív, mint amennyire az ellenkezője nem az.
Szóval ha szendvics lehetnék, magam közé szorulnék, ami lehetnél akár Te, hogy ne az egyik én kelljen lenned, se a másik, csak az a kis tér, amit én hagytam, hogy nekem ne kelljen azzá válnom.
Ha én lennél, magaddá válni sem lenne nehéz, de énné lenni mégis érdekesebb.

Kettőezernyolcelsőhó

Csodálatra méltó...először az állkapocsízület, aztán a törzs, majd a végtagok. Igen, ez a hullamerevség. Csak egy meghívó odaátra...
Kötelező a megjelenés. Később vetkőzhetsz...Pontosan 72 órát kaptál a lazulásig.
Oh,Rigor Mortis!
Ernyed és tényleg elhagyod, amit viseltél télen-nyáron, amiben futottál, szeretkeztél, amit rongáltál, javítgattál...
Van, hogy újra vágyik a lélek.és ugye liberum arbitrium.

...és Mi?

- Hé, Ön! Ismeret?
- És Ön? Bizalom?
- ...ámítás...
- Önámítás?
- Áh, Ön inkább kritika...
- Öntisztulás..
- Ön pusztít? Ás?
- Tessék?? Ön gyilkos tán?
- Öngyilkos?
- Ön telt búval, bajjal.
- Ön az öntelt, a nyegle.
- Ön magam feltárva magát meglátta magában önnön magam agyát.

Egészséges életem harmadik napja

Magnak ruháját ettem, flakonnak lelkét ittam.
Izmaimat dühösítem, hajszolom őket, mint rabszolgákat, később megértik a lényeget, ha lehiggadtak.
Hagyom, hogy szememet markolja a szép (amire nincs megfelelő szinonima, csak próbálkozások: mutatós, esztétikus, ízléses, impozáns, ékes, díszes, vonzó -egyik sem igazán a szép, de mi is a szép valójában?)
 , ez gyógyít, felkúszik az agyamba, és ringatja azt, mint kéz a bölcsőt, de kicsit mégis más, ez intimebb.
A színek mázak, a muzsika lüktetés, ha nem lenne elég forró a vérem, megpörkölném az ereimet.

Kicsapongás - avagy újból felöklendeztem a jelmezem

Győzni lenne kedvem nélküled, Te pajzsot tartó Céda,
Te vesztve hunyorgó keserédes verejték.
Győzni lenne kedvem ellened, Te pajzsot tartó Céda,
Te fojtásra lázongó szellemkép, szöges ellentét.
Találkozzunk a Forró Kása téren,
Te magadat kergető Léha,
Küllő közé folyt szemfesték.
De ha visszatérnél néha,
Ne feledd, Céda!
Olykor a barát is ellenség.

Drága Anyacuka!

Bár sokszor mondom, és még annál is többször gondolom, hogy nincs minden rendben köztünk, néha külön veled és velem sincs, de annál jobban szeretlek, semhogy ezen érzéseimet véka alá rejtsem.
Köszönöm, hogy megtanítottál alkalmazkodni a felnőttek értékrendjéhez, hogy a legrosszabbra készítettél fel, így kicsit még csalódni is tudtam. Kellemesen.
Ezen ismeretek tudatában élni nem egyenlő ezek szerint élni, talán még ezt is mondtad.
Hagytál kibontakozni, bármennyire is nem akartad, hogy ezt érezzem, mégis szabad kezet adtál, szinte mindenben.
Megtanítottál arra, hogy minden zöldséget és gyümölcsöt alaposan meg kell mosni, mielőtt megeszem, ez sosem érdekelt, viszont ha másnak készítek ételt, mégis így teszek.
Egyszer láttalak cigizni, néhányszor sírni, láttalak izgulni téged a vizsgáim miatt, szégyenkezni a megnyilvánulásaim miatt.
Ha ott és akkor meghalok, a Te arcod látom utoljára, mert nem mozdultál mellőlem, s bár nem sűrűn ütöttél meg, akkor mégis, mikor azt mondtam, már nem akarok tovább élni.
Ma írok a gólyának is egy képeslapot.

Köszönöm Neked, hogy lehetek.

Agyhatalom

Valahol, egy másik síkon, ezen időben, de egy távolibbnak tűnő világban épp életet oltanak, mint szomszédban a tüzet, mint óvodást az állam, mint kamaszok egymást egy cigaretta utáni köhintés miatt.
Ezen a síkon, de talán nem csak most, egy ennél végtelenebb időintervallumban életeket ajándékozunk, kettőződünk, magunkat áldozzuk mások további léte érdekében.
Talán.
Ami pedig biztos, én nem az utóbbit látom minden megtorpanásom alkalmával, vagy nem az utóbbi miatt torpanok meg mindig, én nem a lassan szaporodó, magunk által táplált és gondosan dédelgetett  mikrobák miatt félek, nem az utódaimat hordozom a gondolataimba, nem tőlük/velük vagyok terhes, hanem egy másik univerzumbeli rettegéstől.

Mintha két autót vezetnék, a képernyő vízszintesen megfelezve, más idő, más helyszín, és a kocsikat sosem látom kívülről.




A cél is az útnak a része.