Átutazóban csak a most van

Csak a most van, meg a holnap sincs, átutazó haldoklás
A hang mint inkább zavaró, bár ciripelő pajkosság
Sötét lett, ne bánkódj, reggel úgyis virrad
Ha mégis félsz a csendedtől, jól jöhet a villany

A száguldás ha az, mikor a gázon a lábod
A visszapillantóban a múltban ragadt lányod
Látod.
Ahogy nálad a piros lámpa a félelem
Úgy hajtasz át mindenen, jelenen, jövőn, ezernyi kételyen

Csak a most van, meg a haldoklás sincs, átutazom holnap
Átutazóban csak a most van
Át, keresztül a mindenen, a jövőn, a jelenen, minden kételyen

Piros lámpát átszelve, átutazom holnap, oda, ahol a most van
De csak holnap indulok, holnap
Csak a most volt, meg a holnap lett, átutazó haldoklás.

Kikötő Leszbosz szigetén

Az a baj a fiatalabb fiúkkal, hogy komolyan veszik a csajozást.
Az idősebbekkel pedig, hogy a családjukat.
Már megint túlúsztam.
Ezért fáj az én vállam.

Nők a pultnál

Csacsogunk.
Céltalannak tűnő témátlanság.
Pedig mi csak benyomásaink pasztelljét maszatoljuk...
Felhőket fújunk egymás arcába.
Sok szín, formák, fények és forrásaik, fények és menedékeik...
Nagy gesztusok, kevés információ.
Sárgás.
Kékes.
Csevegünk.
Igyekszünk az anyag felületébe kapaszkodva megtapadni.
Saját magunkat egymáson keresztül megérteni, tökéletesebbet akarva látni.
Lefújni a festékport, hátha az még nem fogta eléggé a vásznat.
Karcolni egy mélyebbet, háta az pedig örökre beleépül.
Trécselünk.
Ilyenkor vagyunk a legolyanabbak.
Amint egy lélegzetvételnyi hely(idő??) akad, jön a kávé...
Feketében karamellszín-játék, cseppen a tej, hígul a sűrű, lazul a lazúr.
...
-Te is kérsz? Ugye olyat, amilyet szoktál?!
-Köszi, köszi!
...
Majd a csészét ölelgetve, majdnem fél perc kényszeres csendespihenő után, amit a kávédaráló erőltetett ránk, felhők mellett  füstöt is fújunk egymás arcába.
Duruzsolunk.
Fátylas szürke füst távozik barackszín ajkakon át.
Festettünk egy képet.
Mi nők.
Magunkról és rólatok.
Magunknak és nektek.

aLapok

A quamatelen kívül csak a kávét kívánom éhgyomorra, no meg a spagót...
Ezután a megállapításom után már csak a korábbi gondolataimon kacagok, mikor még távol ült a Most, vagy inkább mozgolódott, mint ült volna, és azt vágytam látni, hogy...
...nem ezt...
Fröccsel kezdem a napot, növelem az éjjeli dózist.
Sok előnye van az alkoholnak.
Cserébe hátrányait semmi nem kompenzálja.
Szóval a nagyon közeli jövőben például autóba már nem ülök. Így maradok fekve.
Ez az egyik. Előnye.
Meg egy nagyon kicsit fájdalmat is csillapít. Főleg, ha már annyit ittál, hogy a szédüléseddel vagy inkább elfoglalva.
Akkor nem gondoltam volna, hogy huszonhat évesen nem lesz még családom, vagy legalább egy gyerekem.
Tényleg nem.
Áldozata vagyok abuzív terrorizációknak.
Áldozattá tétettem magam. Kérdés, hogy mi célból.
És értettem, amint üzentek a kínai szerencsesütik..
"Kérj és fogadj el segítséget" - az egyik...
Azóta a könyvem keni be a hátamat fájdalomcsillapító krémmel.

Túlélendő

Tegnap még csak a vállam és a nyakam fájt a mérsékeltnél kicsit jobban, ma már elgondolkoztam azon, hogy nincs-e szívizomgyulladásom...
A légzési nehézségekkel járó tünetegyüttesek mindig aggasztóan hatnak a gazdájukra...

Recirkulálok

Annyiszor szerettem volna válaszolni a feltett kérdésekre...
Aztán ezek a vágyak is elmúltak.
Az idő és a számonkérés karöltve taszítják az ígéreteimet a süllyesztő felé.
Én meg ráhajtom a fedelet.
Megnyomom a légfrissítőt.

Porcelán barbár

Hála ittas álomlopó permetek
Leszívni jó, felfújni már nem mered
Kipukkadó lufigombóc jellemek
Tüdőcsúcsba érkezőként megreked
Ívre hajlás közben az agy megreped

Gondolatok torkán hurok
Fojtja ez a torpanat
(Az elnyelőknek mindig mélyebb torka van )
Konvenció koncepció egyre megy
A huroktól a húrok még ugyanúgy pengenek


Ennyi?!

A vászonhoz nem kell mozijegyet venni
Ecsetvonássá értékesebb lenni
Mint mindig más falát kivetültté tenni
Lassan haza kéne menni

A mehetnék az érkezés rokona
De valahogy sosem marad eleget
Szülők és gyerekek
Szombati ebéddé vált a vélt anyai szeretet