2010. december 27., hétfő

Befejezettlen lefejezett kifejezés

Nyugalom árad szét a nem is olyan sötét katakombámban.
Régen zárkóztam be ide, mikor kísérletezéseim során arra eszméltem, hogy nem tudom a halálba aludni magam, mert folyton felkelek.
Itt viszont már ébren is jó, plakátokon idézetek, amiket ha akarok segítenek, ha akarom láthatatlanok.
Megszűnt a depresszióm.
Évek múltak el.
Szeretem a Csöndet, de ez olyasmi, mint mikor a szigorú nagymamádat szereted.
Egyben félsz is tőle.
Ezért jár a szám lélegzetvétel nélkül, nehogy kettesbe maradjak a Csönddel, akit mint már említettem, roppant mód kedvelek.
Távolból magamra ismerek, a mozdulataimra, de csakis azokra, amik nem mesterkéltek.
Azokon  a gyártottakon inkább meglepődöm.
Tudom, hogy milyen az illatom, milyen a színem, hányas szám vagyok, milyen vektor, mi/ki az inverzém.

Néha tévelygek, de tökre belefér.
Nem is vagyok biztos ebben a tévelygés dologban sem, mert míg olaszul a 'traviamento' elfajzást, tévedést, tévelygést jelenthet, angolban már az 'aberration' már az aberrációra enged asszociálni.
Az aberráció pedig kis jóindulattal sem túl jó, nem úgy, mint kedvesebb és kifejezőbb szavunk: a tévelygés.
Ha ennek ekkora gondot sikerült okoznia, akkor élek a változtatás lehetőségével, így átjavítom 'kószálra'.
Radír.

Néha kószálok, de belefér.
Ennek pedig mintha nem volna lelki kivetülése...
Radír.

Kóválygok!
Ez hangalakilag a kettő(tévelyeg, kószál) gyermeke, de ez sem az igazi...
Lehet, hogy nem is ténfergek, lézengek, lődörgök, bóklászom, csellengek, tekergek, csavargok, hanem teljesen megfontoltan, tiszta elmével lépkedem a helyes úton, a megfelelő irányba?
Az elmúlt 3 perc erre engedett következtetni, szóval el is indulok.
De hova lesz a menet?
Menet? Milyen érdekes szó.
...
Hagyjuk.



Csöng.
Felveszem a telefont, belehalózok.
- Halo..
- Szia!
- Hahó!
- Olyan, mintha lett volna még valaki....- mondja az ismerős hang.
- Nekem is.- mondom.
- Tényleg van egy harmadik?- érdeklődő idegen hang.
- Jah, a nővérem... Tedd már le, bazdmeg.

Lehet, hogy én vagyok a "harmadik", de akkor ők a "másikkettő", szóval ennél már nem lehetne relatívabb semmi, basszák meg ők.

Nincsenek megjegyzések: