Homlokom a villanykapcsolóhoz nyomom, múlik a fény, csukódik a szemem is.
Aludni akarok, aludnom kell.
Belső megrázkódtatásoktól ( felnőttek szerint rosszaságtól ) pukli nőtt a harmadik szemem pontos és egyben képzeletbeli helyére, amivel nem volt fájdalommentes a villanyoltás, de még mindig jobb a fájdalom és a csalódás érzete (akár egy időben egy helyen a kettő ), mint maga a semmi.
Bevillan Gubbió, a szarvasgomba árus, akinek széfben van a portékája, és nekem is többet jelent egy apró falat, egy pillanat abból az ízből, mint akár száz aranytallér.
Most ne vitassuk meg az ördögi körforgást, hogy az aranyból lehet venni szarvasgombát és megint ugyanott vagyunk, blabla bla.
Cicaköves emelkedő, fagyi sajtból, oldalzsebemben Szerb Antal és a frissen átkötött Utas és Holdvilág.
Befalazott ablakokon izgatom tekintetem, ráz a hideg a valóság bebizonyosodásától.
Itt vagyok, és a legendás lélekajtók is itt vannak. Ahogy elmlítette...
Ennél jobb útikönyvet még a google sem ajánlhatott volna.
Főhősünk rajtzászlaja szülőhelyem szűk körzetén belül lett meglengetve, majd itt ért célt is, állítólag egy kitalált ház kapujában ébredő érzésekkel, de ismerem már a kitalált helyszíneket, ezért amíg élek találgatok, keresem, és megpróbálom érezni azt, amit ennél jobban már nem lehet.
Szerelmet a Budai Vár iránt, tiszteletet a terek, utcák, szobrok, műemlékek irányába.
Kedves a Sorstól, hogy elkezdett komolyan venni engem, társként tekinteni személyemre, és minden ironia nélkül úgy hozta, hogy mindennapjaimat ebben a kis "faluban" "kell" töltenem most, hogy már nem lakom itt, hogy egyre többet és többször marasztal, míg a menekülési vágyam minimálisra nem csökken, így nem a repjegyeket nézegetem, hanem a Török temetőt, Buzogány tornyot, Lendvayt, a csigákat, meg a Galériát.
Indulok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése