Egyszer és most

Homlokom a villanykapcsolóhoz nyomom, múlik a fény, csukódik a szemem is.
Aludni akarok, aludnom kell.
Belső megrázkódtatásoktól ( felnőttek szerint rosszaságtól ) pukli nőtt a harmadik szemem pontos és egyben képzeletbeli helyére, amivel nem volt fájdalommentes a villanyoltás, de még mindig jobb a fájdalom és a csalódás érzete (akár egy időben egy helyen a kettő ), mint maga a semmi.



Bevillan Gubbió, a szarvasgomba árus, akinek széfben van a portékája, és nekem is többet jelent egy apró falat, egy pillanat abból az ízből, mint akár száz aranytallér.
Most ne vitassuk meg az ördögi körforgást, hogy az aranyból lehet venni szarvasgombát és megint ugyanott vagyunk, blabla bla.
Cicaköves emelkedő, fagyi sajtból, oldalzsebemben Szerb Antal és a frissen átkötött Utas és Holdvilág.
Befalazott ablakokon izgatom tekintetem, ráz a hideg a valóság bebizonyosodásától.
Itt vagyok, és a legendás lélekajtók is itt vannak. Ahogy elmlítette...
Ennél jobb útikönyvet még a google sem ajánlhatott volna.
Főhősünk rajtzászlaja szülőhelyem szűk körzetén belül lett meglengetve, majd itt ért célt is, állítólag egy kitalált ház kapujában ébredő érzésekkel, de ismerem már a kitalált helyszíneket, ezért amíg élek találgatok, keresem, és megpróbálom érezni azt, amit ennél jobban már nem lehet.
Szerelmet a Budai Vár iránt, tiszteletet a terek, utcák, szobrok, műemlékek irányába.
Kedves a Sorstól, hogy elkezdett komolyan venni engem, társként tekinteni személyemre, és minden ironia nélkül úgy hozta, hogy mindennapjaimat ebben a kis "faluban" "kell" töltenem most, hogy már nem lakom itt, hogy egyre többet és többször marasztal, míg a menekülési vágyam minimálisra nem csökken, így nem a repjegyeket nézegetem, hanem a Török temetőt, Buzogány tornyot, Lendvayt, a csigákat, meg a Galériát.

Indulok.

Bouna notte con mio Bico

Vado a passagiare con mio Bico.
Corro con mio Bico.
Sedo in citta con mio Bico.
Andiamo a casa mattina.
Vedi, guardo.
Ti amo!
Ti amo mio Bico!

Családi idill

Anyám üzente, az érett leveleket egyem, mert a frisset meg kéne hagyni.
Én ezt nem értem annyira, mert a friss is egyszer rohadt lesz, főleg, ha hagyjuk, hogy ez történjen vele, de csirió az illúzióra, én engedelmeskedtem.
Megettem az igekötőket és a ragokat is, a személyes névmásokat viszont csak taszigáltam a villámmal, aztán az egyes szám első személy más- más formáját mégis fel- fel szúrtam, számhoz emeltem. Persze csak is azt.

...Magam, Nekem, Én én...Számítok is én...
"Számító kis én"

Apám már nem olvassa a blogomat, talán a 18 -as karika miatt, vagy mert sosem érdekelte igazán, viszont ezelőtt többet unatkozott.

Kerri Bredsónak elege lett a férfi nemből, s úgy döntött, mostantól cipőgyűjteményének legszebb darabjával hál,  azzal maszturbál, vele eszik, iszik, megy vásárolni.

...

Balra nézett, tapsoló tömeg, jobbra terített asztalok, vele szemben egy idegen pezsgőzik újdonsült társával.
Megcsalva érezte magát?
Vagy nem értette a dolgot?

Dzsumándzsi

Az jutott eszembe, nincs is rosszabb a biztos lemaradásnál...
Kocka nélkül nincs kockáztatás, fog nélkül nincs lepedék...
Nem elhanyagolható a felület.
Három, vissza kettő!

Rudolffal álmodtam

A hátsóülésen, mint jó tesók, dobozból heringet ettünk kézzel, majd azt mondtad: - fény...folt...fáj
Én meg kiszedtem a fogaim közül a szálkát.
Nem voltak kutyáink, meg semmi, ami közös, nem volt tánc se, semmi, nem volt a cigiző buddha, lovak, nem volt a hely, amit otthagyni nehéz, de benne megmaradni nagyobb feladat.
A szálkával, ami mint álomban a pénzeszsák úgy nőtt, hirtelen hátba döftem repülőt vezető önmagam, aki rád nézett hátra, segítségért könnyezve, Te pedig mint az életben is mindig, nem sajnáltál, hanem megforgattad a szálkát finoman, mint aki a szálkaforgatás művészetét úgy űzi, mint azt a fura sportot is, amit űz.
Felkeltem és valamelyikünk elveszett. Többnyire én lehettem az, mert téged nem láttalak.

Évgyűrűs ujjamról nem mozdul az ékszer, a kesztyű is csak kényszer.

Ahogy múlnak az évek, egyre inkább ragaszkodnék az illúzióhoz, valaki van nekem, valaki, aki örök, állandó és felsőbbrendű, van egy ölelhető istenem, kapaszkodóm, de a kereszténységet nem bírom, a kocsmában a buddhák meg isznak is olykor, a krisnások nem szekszelnek, a többi vallás/szekta meg talán megpróbálná sátánnak titulálni bennem lakó sokunk egyikét meg a kutyát, és ezt végkép nem akarhatom.
Talán mi így összezárva alkotjuk az egységet, bár azonos szinten vagyunk, de segítjük egymást, és mivel senki nincs feljebb, még a nyakunk se fárad el az imádkozásban.
Asszimilálódunk, elültetem önmagam, én meg locsol.
Az jutott eszembe, jobb ma a biztos lemaradás, mint holnap egy bizonytalan előzés.

Kedves fa! Bárhol is laksz, megtalállak.

Kedves Fa! Köszönöm, hogy létezel.

Nyárfa?

- Pörgünk? -kérdezte a szórólapos, én meg azt hittem én leszek a felesége.
Vannak ilyen érzései olykor az embernek, hívjuk mondjuk női megérzésnek, vagy akármi, aztán ha nem jött be, ráfogod a havi ciklusra... Mindent lehet.
A szempillám nem elég nagy ahhoz, hogy ne engedje a szöszmöszöket közel a szemgolyómhoz, a szám állandóan nyitva van, így az is teli ment vattával dumálás közben, az orromat pedig eddig még nem sikerült becsukni.
Nyárfa??
Ugyan már!
Szivárvány... Az ment bele a szemembe...

Fölköltöttek

Hogy jönnek ahhoz az emberek, hogy felköltsék a másikat?

Kortársalgásó

Az ablakban ülök, nem tudom lehunyni a szemem.
Persze jobb is, mert könnyebben kiesnék, mint nyitott szemmel.
Harcsa Vera dalolászik, mintha befőttes üvegbe eresztené hangját, de csak az őskövületszerű laptopmaradványom miatt tűnik így.
Átkapcsolom Lovasira, mert ő szerette volna, ha vele is van ilyen, de benne van és sosem volt sűrűbb homály.
Tereskova fázik, részeg, nőt akar és diós kalácsot süt. Nem kell senkinek.
Andris szíve rántott hús, Tibié a bánat eledele.
Nem vagy itt jó helyen, nem vagy való nekem, az ebéd viszont kész.
Almabort inhaláló madárkámat szorongatom.
Konyhakéssel élezem táltos szívetek.
Ragad a hajnal.

Totál agyhalál

Totál agyhalál

Amit birtokba veszel, birtokba vesz

Én vagyok a kutyám, és kutyám is én.
A kocsim is én voltam, de azt darabokra törtem.
Én vagyok a határidőnaplóm, a könyvjelzőm.
Amit megeszek, ez nagyon fontos, az vagyok, amit megeszek.
Villanykörte.
Padló. Én vagyok a betonon fetrengő linoleum.
A szétmázolt falak.
Résbe szorult meleg vagyok.
Tanuló vagyok, tanító.
Szerető, adó vagyok, s elvevő.
Telelő, nyaraló, évelő, érvelő.
Pöckölés, vakarás, verés, szorítás,csók vagyok.
Egy jó nyálas csók lettem.
Vezető vagyok, követő, lepedő, terítő.
Hátamon poharak, tányérok, tenyerek.
Tenyered vagyok.
Beleolvadok.
Én vagyok az izzadtság.
Maga az alázat, én pedig a gőg.
Elszáradt farkak vagyok, kielégített ajak.
Levesbetét.
Kotta, éktelen hangjegyek, dupla, szimpla.
Mumus.
Sose hordott arany karóra.
Hímes tojás, nagy nyelés, vérző gyomor.
Saját nyugalmam vagyok, s a te szőrös belső combod.
Bűzmirigy, virágszár.
Szétkent kutyaszar.

Mezőnk

Fellendítettem a karom, tenyeremmel éreztem a magasban a felmelegedett levegőt.
Szaporáztam lépteimet, majd leguggoltam, újra fel és bele a már lehűlt rétegbe, ahol a fű font körém rideg burkot.
A különbség eszméletlen volt.
Megálltam, a lábszáram fázott, a karom pedig kellemesen limbálózott a nyárias naplementében.
Futni kezdtem, mint akinek esze veszett, buckák nehezítették utamat, de nem álltam meg, már csak szökelltem, aztán dúdoltam is valamit, megpróbáltam olaszul énekelgetni.
Két fácán, egy kakas és egy tyúk rugaszkodott el a földtől tőlem maximum egy méterre. Olyan szépek voltak, és annál is hangosabbak.
Ezek folyton azt csinálják, hogy megvárják, míg közel érsz hozzájuk, épp hogy rájuk nem lépsz, és csak akkor röppennek fel, bolondos kvartyogással kísérve mozgásukat.
Ilyenkor otthagynak egy pár szálat magukból, de nem szedtem össze, futottam tovább, nevetve, mert eszembe jutott, mikor először játszották ezt velem és majdnem helyben megállt a szívem.
Ő csak kullogott utánam, de nem volt teljesen passzív, mert beszállt az éneklésbe és a fácánok után is megindult.
Hozta a piros labdáját én pedig a piros "Ezt a szar pólót kaptam karácsonyra" feliratú pólómban voltam.
Általában összeöltözünk, mint a divatházaspárok, meg a divatanyukák a divatkölykeikkel.
Ilyen szuper tartozni valahová, mi divatkutyagazdapáros lettünk.
Vadkacsákkal is találkoztunk, macskákkal kifliben, rovarokkal, bogarakkal.
Nyáron a mezőnkön sátrazunk...Lebukott a nap.
Álomba ringatom magamat...

welcome to the jungle

Hunyorog a jobbik énem, vega lecsót eszem savanyú káposztával. Zabálok.
Ma fél egyig aludtam, nem hittem a szememnek.
Mikor hajnalban érek haza, akkor sem vagyok képes ilyen trükkökre.
Hát igen. Elkezdődött a változás.
Fantasztikus az idő, elvileg ma is pár órát a kocsiban kell töltenem, de majd lehúzom az ablakot és élvezem a benzingőz nyugtató illatát.
Talán még le is barnulok balról, a jobbik énem meg amúgy is fekete, mint a korom.
A héten először jut eszembe, mikor korhadó dzsungelemre nézek, talán tehetnék valamit az érdekükben, szóval ma kapnak inni.
Nem csak azok élnek, akik szólnak, hé! Vegyél már észre!
Felelőtlen vagyok.
Egy latte macchiatot, hölgyem!
Hozza már!! Ne totojázzom!

Halandzsa

Magzatpózban kuporgok, éhség markolássza torkomat, meghalok.
Meghalnék, ha egyszerűbb lenne, de inkább elkúsztam a masináig, amin jelenleg is pötyögök.
Másik felemre nézek, bundája tiszta és puha, mint egy puha tiszta bunda.
Ő nincs jól, nem csak ezért, de én sem.
Fázom. Baromira fázom.
Ha volna hegymászó ismerősöm, elkérném a kabátját, nekem csak ilyen városiak vannak, azok is a szekrény mélyén.
Mostantól úgy akarom, ahogy lesz.
Az utóbbi mondat apukám szerint egy ősi kamionos közmondás.
Lehet igaza van, még nem végeztem kutatásokat ezzel kapcsolatosan, de lehet érdemesebb volna, mint bármi mással foglalkozni.
Azért elindulok itthonról, mielőtt sikerülne éhen halnom.
A horoszkópom erre a hónapra közlekedési balesetet jósol (vagy óva int tőle?), szóval ha okoznék egyet, lenne mire fogni. Biztos ezzel érvelnék, ha feltennék a kérdést:
- Hölgyem, miért nem adta meg az elsőbbséget?
- Szeretek a dolgok elébe menni. Ez van a horoszkópomban.

Bá

Próbáltak már sportszelettel, fürt banánnal, kávéval, kólával, röviddel, ruhával, koncertjeggyel, kutyajátékkal, fagyival, csokival lekenyerezni, persze mind hiába.
Lekenyerezni csak kenyérrel lehet.
Én meg azt nem is szeretem.
Fáradt vagyok.
Fülledek.

Bú

Fűző

Mérgemben vettem egy cipőt.
Nincs benne fűző.
Megint mérges vagyok.

Doom 3.

Bebizonyosodott, elmebajom nem szerzett, hanem öröklött.
Ennek egyik konkrét bizonyítéka, hogy tegnap este kilenckor Kiscsaládommal felástuk majd szétgereblyéztük a kertet.
Módszeresen megvártuk, míg besötétedik, hogy a minimarkolón a reflektort tudjuk használni, mert különben minek lenne rajta, ha nem ezért.
Persze örültem, hogy van miben elfáradni, ügyeltem arra, hogy szimmetrikusan végezzem a "gyakorlatokat", különben asszimmetrikus izmaim fejlődnének..
Mikor befejeztük a kinti 1-2 órás ténykedést, a tv előtt lenyújtottam magam, és már csak reggel ébredtem fel, akkor is telefonra.
Remélem, ma nem találkozom annyi pióca emberrel, mint tegnap, mert kezdek tele lenni apró háromszög alakú sebekkel, a szipolyozás nyomai ezek.

Sprintelek az idő után, ami nemrég lehagyott, csak előbb még visszaszerzem ambícióimat, megpróbálom a tízpontosat levadászni.
Fegyvereim megvannak, a muníció fogytán, meg az életkedv is csak a felénél jár.
Imádtam a Doom -ot.
Mekkora játék!

Kölöknek lettem

A héten háromszor mondták, és egyszer utaltak arra, milyen kölyök vagyok, pedig még csak kedd van.
Ennek persze vannak éles és árny oldalai is, eddig megpróbáltam hasznot húzni belőle, de a határra érkeztem. Mások szemében felnőttként tükröződöm, infantilisnek éreztetnek, ha elkezdenek megismerni,aki meg elputyujgatna, az pedig nekem vált mára terhessé.
Hiszek a bűvös hét évenkénti megújulásban, eddig legalábbis bejött, bár nem mondható számottevőnek az elmúlt pár alkalom.
Nem mindegy, hogy a nőben látják a gyereket vagy a gyermekben a nőt.
Eszembe jut Humbert Humbert és az ő Lolitája.
Hányszor voltam én világotok Lollija.
Kezdem kinőni a szerepem, de a bennem élő, magamhoz is önzetlenül ragaszkodó gyermeket nem tudom levakarni magamról.
Ez egy csúnya, rossz Világ, én pedig folyton olyan boldog vagyok benne, talán tévesen, de idáig kielégítően.





Kávét főztem, tök pocsék zabtejjel, de itthon régóta így iszom.

Rabul ejt a tavasz, minden szín bizsereg, még többet akarok dolgozni, kevesebbet aludni, olvasni, napozni, edzeni, tanulni, szexelni, kutyázni, kávézni a szabadban.

Maybe

Edzés után mindig olyan vagyok, mint egy született semmirekellő.
Pálcikás fagyit tolok a fejembe, és hiszem, hogy kivételesen megérdemlem(...és talán most az egyszer nem hízlal??).
Csak gondolatban jutok el az ágytól a fotelig, onnan pedig újra a konyhába, ahol csak gondolatban zabálom magam degeszre.
Igazából éhes maradtam.

-Rá kéne gyúrni, Drágám! -mondja a tündérke a jobb fülembe súgva.
-Talán még egy fagyi jobban esne, úgysem látszik meg rajtad...! -szorítja bal vállam a kisördög.
Jobbal a balt, ballal a jobbat pöckölöm a légbe, hagyjanak lógva.

Ma az agyamat edzem le, az talán nem fáj fizikailag ennyire.
Jobb ma egy fejtörés, mint holnap egy láb.

Se velem, de nélküled

Nagy doboz lencsefőzelékkel kezemben, meggyvirágos mappával hónom alatt, izomlázzal hasamban, aggodalommal gondolataimban hagytam a parkolóban az autót.
Furcsa vasárnap délután dolgozni jönni, üresek az utak, nyugodtak az emberek.
Ha akarnék se tudnék elkésni.
Sok a külföldi, én pedig rettegek, hogy beszélnem kell velük.
Ilyenkor minden korábbi angol tanáromat percekig kínoznám, megérdemelnék, aztán gyorsan a mostanira gondolok, akit igazán preferálok, így hamar megnyugszom.
Négylábú kedvencem orvosnál van, talán először nélkülem. Persze nem teljesen egyedül, bár amennyi esze van, nem lepődnék meg, ha önnállóan intézné ezt is.
Kicsit izgulok, mint anyakenguru jegesmedvekölyke első tanítási napján.
Egy hatalmas Latte -ra vágyom.

Rudolfnál jártam

Szemét úgy legeltette csülkeimen, mint mezőn pásztor a juhait.
Én a bamba arcába néztem, és nevetni támadt kedvem.
Rástartoltam az asztalon lévő kókuszos muffint rejtő dobozra.
Ízlett, de fénylő patáimra gondolván nem is ettem, csak egyet (nem a dobozból, a muffinból).
Tegnap elég sok tág pupillával és fel-le bólogató fejjel kellett szembenéznem, de botlás nélkül átvészeltem a napot.
Mégis a legmegdöbbentőbb, hogy Rudolfnak tetszettek a lábaim.
Ettől a ténytől estem csak hasra.
Ő nem egy férfi. Nem csak egy férfi? Egy kritikus. Nem homokos. Talán nem is hetero.
Egy igazi személyi edző. Nem kegyetlen, de nem bókol feleslegesen.
Talán nem is egy ember?
Nem, ő nem egy rénszarvas.
Ő csak Rudolf.
Egy ismerős gondolat, egy menetrendszerinti járat.
Egy kétely nélküli ölelés, egy egyszerű 'na mi va?'.
Szeretem.

Ég bolt

- Jó reggelt! Két könnyebb kihívást és egy nehezebbet kérnék!
- Parancsoljon.
- Köszönöm! Ön szerint elég lesz ez mára?
- Éjjel nappal nyitva vagyunk, bármikor visszajöhet!
- Viszlát!

Képekben

Stressz lasszózik szarkalábon arcom gödreiben.
Buckákon mosolyomba botlik, kötélhúzás.
Vigyorgok, felrántom, végül legörbül.
Lépcsőzik fogaimon, hullámvasút egy nyelés.
Mandulámon csüng, hintázik,kiröpül.
Körömmel karcolt tábla garatom,
gyomortájon hurokba fűz, megszorít.
Nem akarom.

Amber

Kúszó borostyán nyirkos kövekre tapadva. ...a kő csúszós, nyálkás, mégis áttetszően karcolja...
Fényév markolja.
Micsoda szexualitás.
..pillanat.
Borosták nyirkos ajkakra tapadva...az ajak nedves, nyálkás, mégis mozdulatlanul...fél kéz markolja.

12:44

E hónapban másodszorra sikerült kialudnom magam.
Felkeltem.
Megittam a tegnapi zabtejes eperturmixot.
Elmentünk futni az esőben.
Írom a blogom.
Megyek, szerzek egy kis zsebpénzt.

3:45

Ebben a hónapban először intenzíven és mélyen aludtam.
Felkeltem.
Elmentünk futni az esőben.
Kikocsikáztunk zabtejért a boltba.
Kerestem egy kis zsebpénzt estére.
Beleszaladtam a fűbe.
Végigtáncoltam az éjszakát.
Félholtan hazavezettem.
Egészholtan blogot írok.
Újjászületni visszaálmodok.

If you need....

Közel egy óra van hátra a munkaidőmből.
Jó itt lenni, talán azért,mert máshol rosszabb volna.
Szeretnék egy másik helyre hazamenni.
Egyedül lenni végre, teljesen egyedül.
Így is döbbenetesen sokan lakunk ebben a testben.
De ha elköltözhetnék...
Szedném a sátorfámat és kicuccolnék magamból.
Mennyei volna.

"Csak az igazán üres szívek tudnak új dolgokkal feltöltődni" -mondja Coelho.
Remek, mondhatom...
Az én szívem egy "If you need" teli szarral és megértéssel.
...

SZÉThullanék

Félek, hogy meghalsz.
Félek, hogy nem teszek meg eleget érted.
Közben tudom, mindent úgy csinálok, ahogyan kell. Ha nem így gondolnám, nem így lenne.

Kis daganat miatt egyszer már SZÉTSZABDALták a nyakadat....babesiosist kaptál, infúzión lógva meredtél a szemembe, s üzented, most már minden rendben lesz.
SZÉTMARCANGOLta az oldalad barátnak hitt lakótársad, félkába állapotban voltál, mikor műtöttünk beléd egy csövet, amin távozhat a vér és az egyéb váladék...tűrted...szemedbe kaptál injekciót, füled kicsépkéződött egy nézeteltérés során...tűrted...most fáj valamid...lázas vagy, és nem érted ezt az egészet...tűröd...
Fájdalmat csak tekinteteddel közölsz, ezzel SZÉTRONCSOLva engem...
A szörnyű az, nem tudok tenni semmi hasznosat...Próbálok rájönni, mi lehet a baj, de a vérkép nem mutat semmit...
Mégis tudom, baj van.

Üres találgatások...
Holnap ultrahangra megyünk.

Megszelídíteni egymást igazán nehéz volt...Nagy feladat ember és állat részéről is.
Elveszíteni tragédia lesz...Bármikor is történjen meg.

Láncszemek a szőnyegen

Az Univerzum csak visszahúz.
Hajótörött vagyok saját Világomban.
Arcom az óceánba hajtom.
Mindig is féltem a medúzáktól, ezek itt hatalmasak,
vizet pumpáló lilás nylonzacskók.
Fekete folt szélébe kapaszkodom, csikorgatom a fogsorom, lendítem a lábam, de visszahúz...
Ez a kurva Univerzum folyton visszahúz.
Üveggolyót nyomkodok a szemeim helyére, azok nem könnyeznek túl sokat.
Hosszú sziget jeges teát kérek alkohol és jég nélkül.
Levelek fedik testem, hangyalábak csiklandozzák testhajlataimat.
Pörögni akarok. Ugratni gördeszkával. Virágokat hajtogatni dollárból, rázni a fejem, mikor mindenkit leszedál a monotonitás.
Fetrengeni olvadt selyemcukrok közt, csíkosra röhögni magam.
De az Univerzum visszahúz.

Ezer perce

Mikor megismertem önmagam, kiszerettem a szerelemből.
Csak egy kortyot ittam, de végigfolyt az államon, az ölembe csöppent.
Lassan néztem fel, vizslattam a környezetem, vajon látta -e valaki...
A kabátom ujjába töröltem cicabajszom, majd finoman a pultra helyeztem a poharat.
Nem fizettem.
Négykézláb, kígyózva haladtam az ajtó felé, néha-néha odadörgölve a fejem szimpatikus vádlikhoz.
Egyik cipőmet elhagytam egy sietős mozdulatnál, térdemen kilukadt a harisnya.
Alám nyúltak, lábaimat a talaj felé feszítettem, de hiába, testem már egy tenyerében csüngött.
Hunyorogtam, fújtam is felé, de mellkasára szorított és fogdosni kezdett.
Valójában doromboltam, de nem gondoltam komolyan.
Egyre szemérmetlenebbül viselkedett az idegen, hasamat birizgálta, hajtogatott össze -vissza.
-Helyes cica -mondta.
Hazavitt, az ágyába fektetett. Aludtunk.
Ettünk.
Bár a tejet nem szeretem tálból, de nem panaszkodtam. Ő pohárból itta.
Dolgozni ment.
Én az ablakon távoztam, zokniban és egy XL-es pólóban.
Van, hogy felnézek hozzá vacsorára, az ablak kitárva vár.


...

Légtér

Ülünk, nézlek.
Bambulsz, tudod, hogy nézlek, gondolkozol.
Úgy érzem, nem kedvelsz túlzottan, de nem zavar igazán.
Nem vagyok neked unikum, nem vagyok neked semmi sem.
Mégis itt ülök melletted.
Érezteted, hogy nem vagyok elég, kicsit néha kiabálsz, de élvezem.
Nem gondolsz rám lefekvés előtt, nem velem kelsz.
Mégis itt ülök melletted.
Nézlek.
Látod, hogy nézlek, elmosolyodsz.
Még mindig itt ülök, de azt mondod, menjek.

Most állok az út szélén, nagyokat nyelek.
Szabad vagyok.
Egy igazi szajha.

"Kinek mivel" - Róma

The Cure

Már a bejáratnál keserűség fonja körbe karját a látogató nyakán.
Kezünkben szorongatott virágainkat könnyeinkkel öntözzük.
Lehullanak a márványra, lazulnak az izmok, görbül a száj. Töredezett szirmaikkal ékesítik tovább a fagyos éjszakát, és mire újra megyünk, már teljesen száradtak. Porrá porból.
Viszi őket a szél, ahogyan bennünket is.
Kibújunk a földből, hajtásokat hozunk..
Virágok vagyunk mi is. Találkozunk méhekkel, akiknek a talpára ragadva utazunk, van, hogy túlöntöz minket az ég, de olykor szárazság kínoz minket.
Kúszunk felfelé, de amit lent markolunk, sosem eresztjük el.
Bárki arra járna, eltaposhatna. Leszakíthatna.
Tudjuk.
Mégsem félünk ettől.

Járva alvó

A rádióban hajnalban ugyanúgy nem megy semmi jó zene, mint nappal.
-gondoltam.
Mire kapcsolgatás közben egy hátszőrfelállító női hang kiabálta: ....csak igazi mai sláger megy!!
és megszólalt a Bongo Bong Manu Chaotól..
!!!
Jót vigyorogtam ezen, mert ha meg kéne tippelnem a születési dátumát a dalnak, inkább 1997?/1998?-ra gondolnék, nem 2010 körülre, de azért örültem.
Ablak le, hogy ne süketüljek meg, hármasban (repesztettem) harmincöttel hazáig, átszellemülve mutogatva, táncikálva  a volán mögött, s áldva az eget, hogy ez az utolsó dallam, ami a fülembe kúszik alvás előtt.
Itthon lemostam a szemfestéket a szememről, ezt tartottam evés után és fogmosás előtt a legfontosabbnak.
Coelho betűi összemosódtak előttem, de remek alapot adtak Manu Chaoval együtt egy tökéletes álom kialakulásához.
Pár órával később pirosló szemeimet nyitogattam, mert Valaki (egy négylábú, szőrös lény formájában) az arcomat nyalogatta.
Ő most alszik, én megint nem tudok.

Dear Minolta!

Nincs Veled igazán semmi baj.
Gyönyörűek a képeid, szeretlek tekergetni, de nem vagy gazdaságos. Ez a mai világban szempont...
Sajnálom, hogy idáig jutott a kapcsolatunk..
Valami egyszerűbb példányra teszek szert a mai nap alkalmával, de ígérem, sosem fogom úgy kedvelni, mint Téged, Drága Minoltám.
Sosem lesznek olyan tökéletesen éles, kontrasztos képei, tudom, de beláthatod, őt a zsebembe csúsztathatom, feltölthetem róla hipp- hopp az adatokat a gépre, s még filmet sem kell benne cserélni.
Főként a generációs különbség tette tönkre a mi viszonyunkat, de el kell fogadnunk a tényt, idős vagy hozzám..

Emlékezetembe vésve mélyen


                                                                       HűtlenHódolód