Pizza éledezik a sütőben, fagyi lubickol a belsőmben. Ilyenkor vagyok csak igazán nyugodt.
Papucsban kiballagtam a boltba ébredés után, ami még 15-én is nyitva van (márc.), mikor is ünnepel az ország, persze csak a közelgő választások jelöltjeit.
Miről másról szólhatna ez a nap.
Letámadtam a fickót, akit a pult mögött találtam, hogy merre találom a literes fagyikat, flegma válasz jött: egy doboz citromos még van. Akkor már inkább limonádé.
Majdnem agyvérzésem lett, ezt látván kedvesen ajánlott a felvágottakból, állította frissek, laktatóak... Nem tudtam leplezni "mivan??" ábrázatomat, nem is akartam, átmentem a másik sarki boltba (roppant érdekes, ez is nyitva volt).
Ott nem néztek ki(és még fagyi is volt), mert mindenki papucsban van, csak ők zoknit is vesznek alá, hosszu a szoknyájuk, fejükön fonat, seggük alatt csilivili merci, persze apuci vezet, motoros bajsz, melegítő felső, élére lehelt gatya.
Mire hazaértem, mondanom se kell, a csorgó nyálam nyomot hagyott a pólómon, nekiestem áldozatomnak, hogy csillapítsam iránta érzett vágyamat.
Nem vagyok vemhes, ami jó, bár így nem írhatom (nem)várt kölykeim számlájára a torkosságomat.
Futok, szerzek egy kávét.
1 megjegyzés:
március 15-én mindenki meg volt hülyülve. Ezen nem is kell már csodálkozni. Mondjuk én marhára tojok nagy ívben az ünnepekre, ami csak elméletben az.
Bolti élményeim nincsenek. Ilyenkor inkább elkerülök mindent és egy kávézóban tengetem a napomat.
Megjegyzés küldése