Elég feszült voltam, mint általában, mikor a városban járok.
Budapest egy hányadék hely az én megvilágításomban.
Vannak részei, amik ha akarnának se tudnának rossz gondolatot ébreszteni bennem, de az elöbbi elnyomja ezeket.
Szóval belváros, megy le a nap, és elhitetem magammal, hogy jó itt bolyongani.
Megtetszik a kirakatban egy kalap, bemegyek, megveszem.
Nagyon ritkán van ez igy, általában nem látom a kirakatokat, mert magamat nézem bennük, vagy mert olvasok.
No meg a csupasz valóság: néha még kajára is szűkösen van pénzem.
Ma ez nem igy volt.
Fizettem a kasszánál, megkértem a hölgyet, vágjon ki minden cetlit a kalapból, mert ugy vágyom rá, hogy most felvegyem.
Rendes volt, kioperálta a papirokat belöle, de furán nézett végig, és lehet, hogy a botoxtól, de nem nagyon tudott vigyorogni.
Egy másik, fiatalabb eladó utánam rohant -gondoltam magamban, már megint elhagytam valamit, milyen kedves- hogy amit nézegettem ékszert, azt ugye visszaraktam a helyére, mert nem látta, hogy kifizettem volna.
Megdöbbenésemet sebes, de nyugodt és rendkívül halk válaszadással lepleztem, és persze a szemöldökömet sem vontam az égig, ahogy szoktam, mikor kiakadok:
- Hölgyem...(jelentősen közel hajolva az arcához) Nem gondolja, ha a táskámba tettem volna az ékszert, akkor azt most nem mondanám el Önnek?
Erre kiborult, hogy valójában felvihetne megmotozni meg hasonlók és a következmények, azt illetően, ha loptam volna.
Ekkor már élveztem a helyzetet, nem állt szándékomban megszakítani ezt az élvezetes csetelést, ugyhogy alig vártam a következő lépéseket.
Elmosolyodtam, majd megkérdeztem, van e még valami, amit esetleg közölni szeretne velem, vagy felmehetünk végre szobára?
Nem volt más mondanivalója, még elnézést is kért (nem értem, hogy ezek után miért, vagy miért nem kezdeményezte a táskám kipakolását, amire természetesen nem adtam volna lehetőséget, de ez egy másik történet).
Kiráztam a hátsómat a boltból, s megfogadtam, ezentúl így fogok lopni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése