Festői szépségűnek amúgy sem mondható hüvelykujjam épp gyulladástól lüktet.
Tenyeremben melengetem, bár ez a legrosszabb, amit tehetek, élvezem.
Hajlítgatom, nyomogatom, míg azt nem érzem, szétfeszül az beletóduló vértömegtől.
Elég kifinomult szerkezet a szervezet,
gratulációra nyújtom kezem, megszorítják, ja, nem, ez megint én voltam a másikkal.
Elismerésem.
Fél tízes esti kávémat bevettem gyógyszer gyanánt, olyasmi ez, mint a fogamzásgátlás.
Az álom is galád dolgokat tud szülni, így óvnunk kell magunkat az alvástól, mint méhünket a megtermékenyüléstől, nehogy újból legyártsuk önmagunkat, mert csak végignézetjük vele pusztulásunkat.
Minek?
Az eső zuhog, biztos azt gondolom majd, ha kimerészkedem, hogy ez milyen más, mint mikor nem esik, miközben ugyan olyan, csak esővel.
Van pár dolog, amiért cserébe olvasgatnám a blogom, ha nem az enyém volna, és ha kényszerítenének.
Ezzel zárom soraim, naplóra kis lakat, cellux, ha nincs meg a kulcs.
Köszönöm a figyelmet.
4 megjegyzés:
szerintem akkor változunk, fejlődünk, ha úgy tetszik,hogy lemásoljuk magunkat, megálmodjuk a dolgokat, és levonjuk amit le kell vonni és amit letudunk,s megváltozunk, ha ez nincs, akkor mi van? ha nincsenek álmok, akkor..
az egy milyen világ már
sajnálom, hogy így féled a tudatalattid,
de az ismeretlentől nem idegen félni, meg kéne ismerned,
segítek, csak szólj
Magam magamnak önmagában is elég nagy falat, de ez egy egyszemélyes vacsora.
Örülök, hogy írtál.
akkor majd hívj ha mosogathatok utánatok/utánad
Műanyag tányér...villa....
Megjegyzés küldése