Hátam, ami szorul a vasnak,
Ódákat zengek a tavasznak...
Az ismét kihűlt nyárról,
Kockás mellényről,
Csíkos hacukáról...
Hová üljünk át,
Ha már itt úgysincs Orosz,
Mindenki szép a Másnak,
Egyik sem lett gonosz.
Toporogni, na azt nem kell
Itt a pultnál,
Légy szíves négy kicsit,
A hosszabb pirosat meg
Szódával, ha húznál...
Unom magamat,
Ahol várunk, csak egy kirakat,
Drága Én, nincsen, amin kiakadj..
Nem hiába Múzeum a neve,
Érinthetetlen, keretezett emlékek tömkelege.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése