Jön, elragad.
Mint fogmosás közben az öklendezés.
Egyszer csak már ott van.
Körülölel, szorongat.
A szenvedést válaszom.
A jövő és a múlt összes fájdalmát összegyűjtöm, így szenvedek.
Ami nincs is, de volt már, vagy lehetne, mindent magamra húzok.
Mennyire fog még fájni később, és már eddig is mennyire kegyetlen volt.
Hogy pontosan mi is?!
Ez a szenvedésem.
Egy valóságtalan képzelgés.
A fájdalom létezik, a szenvedést kitaláltam hozzá.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése