"Ahogy a nap süti le a betont"

Hogyan tud egy madár olyan hangot kiadni, hogy még napok elteltével se múljon el a röhögőingerem, ha meghallom?! Itt lakik a fán, a ház előtt, és csak kacag, nevet, viháncol.

Annyira vicces.

És ehhez még jön egy kapucnilakó macska, aki a szájában egy facsipesszel alszik, az ablakpárkányon üldögélő kiskutyám, akinek a fejére tornyosul a függöny, ahogy felhalmozza, hogy ne azon keresztül kelljen szemlélnie a világot.

Az őzek, akik teljes nyugalommal legelésznek a kapu előtt, és nem jön el a pillanat, hogy beteljek a látványukkal. Csak a mosoly, amit rákennek az arcomra.

Ebben a csodálatos időben valahogy az emlékes fiókom mélyéről kitúrom az egykori fizika órán feltett kérdésre(ami szinte mindegy is, hogy mi lehetett) a remek egymondatos válaszom:

-Az úgy lehet, hogy a nap süti le a betont...

Mindennek semmi értelme. De csak ha keressük.