Elmúlik minden, elmúlik az elmúlás elmúlásának gondolata is.
Mire várok?!
Válaszoljak már!
De most, mert a lekörözött pillanatban már teljesen mindegy, hogy mire is vártam, itt a kádban, az ázott redőimbe takarózva, kihűlten, kábán.
Nem tudva megint, hogy hazugság minden.
Elfelejtve, hogy nem is tudom.
Meddig tart még a "minden reggel szenvedéssel ébredek" állapot?!
Álmomban egy aligátortól rettegek, ami folyton állandó távolságra létezik tőlem.
Ébredek, kilöttyenek a teleizzadt ágyamból a szárazföldre, ahol első dolgom megcsúszni egy kis kutyatócsán.
Ez lehetővé teszi, hogy ne feledjem egy minutumra se Bogyó állapotát, és előre borítékolja kellemes napomat..
Én még sosem vágytam ennyire arra, hogy eljöjj értem.
Én még sosem voltam ennyire süket, hogy ne halljam meg az ajtó előtt sorakozók kopogását...
Az ablakot bámulom, Te meg tökre nem jössz, és úgy félek, hogy kinyílik az ajtó, mint álmomban az aligátortól.
Eddig az ébredés menekített meg, lehet, ebből az álomból is fel kéne kelni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése